Tóth Kata
„Olyan, mint a görény, csak majom"
Legyen egy december este, mondjuk, fél hét. A fények legyenek halványak, olyan ünnepiek: halk zene, finoman kopogó léptek a macskakövön. A kamera lassan mozog, nagytotál a sétáló utcáról. Ne legyen túl nagy a város, és nem kell sok impozáns épület, viszont legyen néhány szocreál, az elég hazai, sőt szinte kötelező. Mondjuk, legyen Békéscsaba! Hősünk éppen siet valahová, a kamera beszűkíti a teret, félközeli, zene lehalkul, csapó egy:
- Mosolyogj, mosolyogj ezen a gondterhelt estén! - mondta a bohóc erőltetett vigyorral a képén a csabai sétálón, miközben az Ibsenbe tartottam. Elhúztam a számat. Félresikerült bájvigyor, hogy halkan odasziszeghessem neki: - Utálom a bohócokat! Továbbmentem. Az este valóban gondterhelt volt. Karácsonyi giccsparádé az emberforgatag közepette: kiüresedett tekintetek, valami nyomás a szívem körül, csomagok, fényár és hideg, az eladók szeme ritmusra villan dollárjelet; szóval, ahogy decemberben szokás.
Hirtelen snitt, hősünk megáll. A kamera szemmagasságból pásztáz.
Orbán János Dénes, Muszka Sándor és Fekete Vince
Az Ibsen előtt ismerős arcok: Orbán János Dénes kezében olyannyira kötelező kellék a cigaretta, mint a napszemüveg felolvasáson. Gyorsan még beleszív, Elek Tibor súgja a jelszót, Muszka és Fekete már az estre hangol, messziről hallani a meseszerű székely beszédet. Az Ibsenben olyan a ruhatáros néni, mint francia realista regényekben a hotelvezető - gyors közeli, hogy jól látható legyen a ráncokba tapadt kőpúder, és valami fájdalmas aláfestő zene. Odatipegek, végigmér, majd megkérdezi: - Guruzsmálni tetszett jönni? - Guruzsmálni, mondom, ha használható egyáltalán ez a szó igeként. - Várjon még cseppet, kabátoljon le!
A kamera lassan távolodik, tágul a tér. Sorra szöknek be a képbe a megyei kultúrsznobok, üdvözlő puszik és kézfogások, baráti csevej, pogácsa és a fejem fölött elrepülő nikkelszamovár. Huszadik századi kávéházi hangulat: a sarokban látni, amint Kosztolányi éppen papírra veti legújabb Estijét, Karinthy tréfálkozva babrál valamit. A végén mindenki összeáll egy képpé; lassan beúszunk a nézőtérre, svenk: már színpadon is vannak az est vendégei. Elek Tibor bevezet, tegnap volt már Gyulán, mondja, a mai más lesz, a felolvasások sem egyformák. Rendhagyó könyvbemutató vagy irodalmi stand up comedy? Fókuszban a székely humor és a Bestiárium. A Berbécs zenekar és Soós Emőke, valamint a transzközép irodalom három muskétása, Orbán János Dénes, Muszka Sándor és Fekete Vince valami olyan távoli világba repíti a hallgatót, ahol a szomszédnak még kölcsönadják a kaszát, ha a sajátjuk kicsorbul.
OJD erős felütéssel indít, félközeli, a lencsén megcsillan napszemüvege. Erős a fény, mondja az Előretolt Helyőrség vezetője, sötét helyről jöttem. (Vagy hosszúra nyúlt a szerda este...) Kameralendítés, a következő fixsnitt már Erdélyből. Valahogy mégis más ez az Erdély, mint ahogy ismerjük, a képen is látszik; 3D-s technikával animált felvételek. Tévhiteket figurázó szöveg, amelyben duruzsol a tájnyelv. Székely-paródia, hangos nevetésbe torkolló felolvasás, míg a kamera rázoomol a varangyosgölöncséri „galád, erdei vérnünükére". A kép kicsit torz, látszik, hogy az operatőr keze meg-megremeg a nevetéstől. Sorra kerülnek elő a székely humor egyediségét alkotó témavariánsok, melyek a székely viccek gerincét is alkotják. Mert hát ugye kell az ember, akad egy asszony, 8-9 gyerek, hogy legalább egy túlélje a ragadozókkal teli Székelyföld viszontagságait, kell némi horatiusi megelégedés, no és persze kocsma és hálószobatitkok.
Fekete Vince, a Székelyföld szerkesztője a székely ember természetéről olvas fel, mely tematikában összecseng az előbbi Erdély-paródiával: evés, ivás, soha többé nem ivás, korhelyleves vagy cibere flékennyel a másnaposság ellen; kétperces szexuális együttlét, mert ugye „az asszony nem ember, a sör nem ital, a medve nem játék". Tarantinós osztott kép, Fekete jobb oldalon, a másnaposan fetrengő székely bal oldalon, azonosság és elkülönböződés. Adjunk a vizuális élménynek!
Svenk és varió, Muszka Sándor következik. Mindenhol apró a mikrofon, dünnyögi, miközben rutinosan magasságához igazítja az állványt. Semmi papír, hamisítatlan székely stand up comedy Ildikóról, a tanítónőről. „De én a pénzemet nem iszom el" - tér vissza refrénként a mondat, némi iróniával fűszerezve. Úgy tűnik, a stand up comedy már-már XXI. századi irodalmi műfajjá avanzsált. Zenei átkötés, snitt. A Berbécs zenekar muzsikál, moldvai csángó dallamok csendülnek fel, gondolatban már ott járok. Kedvem lenne táncolni! Soós Emőke Sántha Attila versét tolmácsolja, igen, azt a címadót. Iszkiri a guruzsmás berbécs elől! Vége, gondoltuk, elérjük a húszas buszt, már ki akartam kapcsoltatni a kamerát, amikor Fekete Vince ismét a mikrofonhoz lépett. Forog tovább, intettem, hogy székely módra főzzünk is egy kicsit. Bevallom, a vinetén kívül nem értettem a zakuszka hozzávalóit, de legalább újra rácsodálkoztam a székely nyelv szépségeire és varázsos hangzására.
Csapó kilenc, snitt a Százholdas pagonyból. Rajzfilmpacák rohangálnak „oridzsi" székely gúnyában, bizony, Misimackó újratöltve á la OJD! A szöveget kívülről tudom, tőle mégis olyan autentikus. Az orgánum, a mimika és a természetes gesztusok összhangja miatt Orbán János Dénes nemcsak remek szerző, de rendkívüli előadó is. Róbert Gida szobájából újra az Ibsenben. Muszka ismét, most papírból dolgozik. Még egy kis Berbécs, zárul az est. Nagytotálban a székely humor fenegyerekei, meghajlás, elmaradhatatlan vastaps, fahrt.
Soós Emőke
Talán a mindentől különbözni akarás és az egyedi tónus teszi a székely humort a kortárs magyar irodalom megunhatatlan gyöngyszemévé, vagy inkább a végeláthatatlan tabudöngetés és népmesei nyelvszövés. Vagy egyszerűen csak érzed, hogy jól esett, hogy szívből nevettél egész este, hogy talán azt a bohócot is el kellett volna ide hozni onnan a sétálóról, mert a mosolya csak rajzolva volt.
A kamera kikúszik hősünk után. Back to life: hideg, halvány, ünnepi fények, komor tekintetek és valami nyomás a szívemnél. Háromnegyed órát várok a buszra. Búcsúzó félközeli. Kikapcsol a kamera, a piros fény elalszik.
