Tasnádi Csaba, Jánosi Zoltán, L. Simon László, Zajácz D. Zoltán és Onder Csaba
Mogyorósi László
Kultúrpolitika Magyarországon
Nyilvános pódiumbeszélgetés Nyíregyházán
A nyíregyházi A Vörös Postakocsi folyóirat szerkesztősége nyilvános pódiumbeszélgetést rendezett „Építsük egy újabb kor Bábelét". Kultúrpolitika Magyarországon címmel. A beszélgetésre március 10-én 17 órától került sor a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaratermében.
Onder Csaba, a Nyíregyházi Főiskola tanára, irodalomtörténész, A Vörös Postakocsi folyóirat főszerkesztője, a beszélgetés moderátora, miután idézte a beszélgetés mottóját, Vörösmarty szavait a Gondolatok a könyvtárban című versből, azzal indította a beszélgetést, hogy elterjedt szlogen a magyarok körében: „Kis nép, nagy kultúra". Idézte még Puskás Ferenc mondását is: „Kis pénz, kis foci". Elmondta, hogy ma a kultúra helyzetéről szeretné kérdezni a résztvevőket, ami szükségszerűen összefügg a kultúrpolitikával, aztán átadta a szót a bal szélen ülő Tasnádi Csabának, a Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, főrendezőjének, aki beszélt arról, hogy az ókori görögöknél az állam minden évben kijelölt egy-egy gazdag polgárt, aki gondoskodott róla, hogy a szegények is hozzájussanak a kultúrához. L. Simon László író, a tulajdonképpeni vendég, a Parlament Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke rámutatott: nem az állam, hanem magánszemélyek finanszírozták már akkor is a kultúrát, ahogyan pl. a Nyugat folyóirat vagy a Baumgarten-díj esetében sem volt semmiféle állami szerepvállalás.
Körben haladva Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Nyíregyházi Főiskola rektora következett, aki Utassy Józsefet idézve egy hamis tudat kialakulásáról beszélt, aminek következményeként példaként többek között a svájci frankos hitelekkel csőbe húzott lakosságot említette. Szerinte a magyarság elvesztette egészséges szellemi-fizikai önvédelmi képességét, és bár Magyarország formálisan sohasem volt gyarmat, közel került a gyarmati függőséghez is.
A rendezvény közönsége
L. Simon Lászlónak ehhez több megjegyzése volt. Az egyik, hogy a magyar irodalom nem teljesíti funkcióját, nem ábrázolja a magyar valóságot, mert a Kádár-rendszer óta az írókat szisztematikusan leszoktatták erről, illetve aki ezt tette, azt elintézték azzal, hogy „népi". Példákat hozott arra, hogy külföldi irodalmi művek vagy filmek sokszor jobban visszaadják a jelen vagy a múlt magyar valóságát, mint a kortárs magyar művek. A hamis tudat felvetéséhez kapcsolódva szerinte le kell számolnunk hamis illúzióinkkal a magyar irodalom és film nagyságát illetően, mert amit mi nagynak gondolunk, az nyugaton a még futottak kategória lehet legfeljebb. Szerinte két művészeti ágban áll Magyarország külföldön is elismerten világszínvonalon, ez pedig a fotóművészet (pl. Robert Capa, szül. Friedmann Endre Ernő) és a zene. Szerinte nincs még egy olyan ország, ahol annyi nívós szimfonikus zenekar lenne, mint Magyarország, és a zeneszerzés terén többek között a Kodály-módszerrel vagyunk világhírűek. A hamis tudat részeként említette még, hogy a magyarokban önmagukról a vendégszerető nép képe él, miközben külföldön már sehol sem gondolják ezt. Kifejtette még véleményét arról, hogy mikor az SZDSZ felügyelete alatt volt a kulturális tárca, a kifelé hangoztatott értéksemlegesség mögött „kőkemény értékválasztás" folyt akkor is, a hatalmon lévők egyes művészek, tudósok munkáját kiemelten díjazták anyagilag, és voltak, akikét alig-alig.
Zajácz D. Zoltán, a Kelet-Magyarország című napilap főszerkesztő-helyettese szerint a rendszerváltás után nagyon sok új könyv jelent meg, köztük sok ponyva, de már az is eredmény volt, hogy az emberek olvastak. L. Simon szerint ezzel csak a funkcionális analfabetizmus problémája oldódott meg. Zajácz D. szerint azonban működik a társadalomban egy egészséges öntisztulási folyamat, ami a silány minőséget kiveti.
Mint több résztvevő is megjegyezte, a beszélgetés elején „nagyot markoltak", de fokozatosan szűkült a téma. Vita akkor bontakozott ki, mikor Jánosi Zoltán a hátrányos helyzetű tanulók felvételi többletpontszámát vette védelmébe, mivel szerinte nem egyenlők az esélyeik a budai gazdag családokban élő társaikkal szemben, Tasnádi Csaba pedig a vidéki színházak létjogosultsága mellett érvelt, utalva a színház nagytermében a beszélgetés ideje alatt éppen futó Shakespeare-darabra, ahol a nézőtér tele van diákokkal, akik nem juthatnának a kultúrához, ha a színház emelné a jegyárakat.
A Móricz Zsigmond Színház színészei: Budai Zsófia, Szalma Noémi,
Barta Vica, Vicei Zsolt, Jenei Judit és Horváth Sebestyén Sándor
L. Simon ezekre az aggodalmakra nyugtalanító választ adott. Szerinte a gyengébb képességű vagy kevésbé felkészült tanulóknak nincs helye a felsőoktatásban, és nem mentség a hátrányos helyzet sem. Hozzátette, természetesen a csak költségtérítéses képzésre bejutó gazdag diákok se tanuljanak, ha tehetségtelenek. Szerinte az ország nem képes eltartani 72 felsőoktatási intézményt olyan szakokkal, amelyek csak a diplomás munkanélküliek tömegét növelik, miközben szakmunkásokból sok területen nagy hiány mutatkozik, bár a Nyíregyházi Főiskolát stratégiai fontosságúnak tartja. Tasnádi Csaba felvetésére az volt a válasza, hogy a kultúrára nem lesz több pénz, s elejtett egy megjegyzést egy esetlegesen lehetséges újraelosztási rendszerről, amire Tasnádi Csaba úgy reagált, hogy pontosan erre gondolt ő is. L. Simon szerint viszont ez felveti azt a problémát, hogy a fővárosi színházak ezt nagy hagyományaikra és magas színvonalukra hivatkozva utasíthatnák vissza.
A beszélgetést rövid szünet után a Móricz Zsigmond Színház fiatal művészeinek felolvasása követte A Vörös Postakocsi folyóirat, valamint a SZIRT (Szabolcsi Írók Társasága) szerzőinek, tagjainak műveiből a Phemius Trio dzsessz zenekar közreműködésével.
A Phemius Trió
