Szávai Krisztina
A hitelesség a lényeg
Háy János békéscsabai estjéről
Epika, líra, dráma. Kipróbált mindent, ami az irodalom, mutatta be találó tömörséggel a Körös Irodalmi Társaság november végi estjének vendégét, Háy Jánost beszélgetőtársa, Darvasi Ferenc a Jókai Stúdiószínház közönségének. S a költő, író, drámaíró sokoldalúsága nem csupán a három műnemmel kötött szoros s kölcsönös kapcsolatát jelenti, hanem a megújulás képességét is, ahogy arról a publikum most meg is győződhetett.
Darvasi Ferenc elsőként a Palatinus Kiadónál 2009-ben megjelent, Egymáshoz tartozók című kötet négy fejezetéről, a látszólag egymástól távoli dolgok közös keményfedél alá helyezéséről kérdezte a szerzőt, aki egy vidámabb írásmű aktuális illendőségével indokolta a kötet megszületését. Ugyanis A gyerek címmel korábban megjelent regénye, saját bevallása szerint, olyannyira lehangolta olvasóinak egy részét, sőt magamagát is, hogy úgy gondolta, egy darabig talán nem illik hasonlóval előállnia. A hallgatóság „mosolymoraja" nyomban válaszolt: íróember csak gondolkozzék a saját fejével, s ne az olvasóiéval, ő csak dolgozzék, a többit meg nyugodtan bízza ránk. Az Egymáshoz tartozók az emberi életút felénél járó, s onnan visszatekintő író preszámadásként is értékelhető vallomása - amely magában foglal mindent, ami fontos az ember életében, és amely megmutatja, hogyan gondolkodik Háy János a világról.
Egy korábban, a gyermekei kapcsán írt novellaciklus alkotja a kötet első fejezetét, a játékos, idilli családi képeket, amit az írónak a munkához, azaz az irodalomhoz fűződő viszonya, e viszony szálai követnek. A harmadik fejezet úti élményekből született, többségében a drámák bemutatóihoz kötődően, s Háy azt is elárulja, hogy véletlenül keveredett bele a színi világba, méghozzá éppen Békéscsabán, ahol először írt színháznak még a 90-es években. S hogy miért van helyük az úti beszámolóknak e kötetben? Mert a mikrokörnyezet, a munka mellett fontos, hogy merre mozgunk a világban, s mit látunk benne. A kötet zárófejezetének filozofikus jellegű szövegei ember s idő között keresnek fogódzókat. Az életünk alapállapotát az határozza meg, hogyan viszonyulunk az időhöz, vallja az író, s ahogy korosodunk, úgy változik e viszony: ifjúként még nyitódó háromszög az idő, mely végbeláthatatlan teret kínál. Majd a kor fordít a szögeken, már nem nyílik, hanem záródik a háromszög: s az ember keresi ki is ő, hol a helye s mi a szerepe a világban. Máris nagy mélységekig jutottál, rögtön az elején, reflektált Darvasi a válaszra, s az est során e mélységeket újra s újra eléri a beszélgetés. Mert tiszta, megértetésre törekvő, őszinte hang Háy Jánosé. Írásban a legfontosabb erkölcsi alapvetés számára a hitelesség, és úgy látszik, szóban is.
A másfél órányira kerekedő est a három műnemet, s bennük számos műfajt igyekezett magába sűríteni. Így a regényt, A gyerek kapcsán, ahol az egyedinek és a tipikusnak nem mérhető, de érezhető titkos kevercséből születhet meg az a sors, mely megnyílik az írónak, s általa az olvasóknak is. Az egyensúlyt kell megtalálni, ahogy a jól pulzáló regény a boldogság, boldogtalanság tekintetében is erre törekszik, monda a szerző. Háy János mélységesen optimistának tartja műveit, még akkor is, ha a szereplői nehéz sorshelyzetekben vannak. Optimistának, mert gondolkodásra hívnak fel. Ezzel szemben ugyanis a pesszimizmus elfogadja a világot úgy, ahogyan van, lebeszéli róla az embert, hogy gondolkodjék önmagáról, a világhoz való viszonyáról.
Darvasi Ferenc arra is kíváncsi, mennyi idő alatt, s hogyan születik meg egy Háy-regény. S bár a hónapok, évek, mint mértékegységek is jelentőséggel bírhatnak, azonban mégis fontosabb az nehezen meghatározható, de körüljárható energia, amelyből az utolsó mondatig folytonosan jelenlévőnek s elegendőnek kell lenni, ha valaki regényírásba fog. Mert nem témát, nem stílust, nem szellemességet, nem okosságot, hanem azt az irgalmatlan energiát, evidens erőt olvassuk, amivel az író oda akarta rakni művét. S ha ez nincs meg, akkor csupán részeredmények születnek. Ezért nem is a megírás, inkább az arra való „felkészülés" ideje a több, s a meghatározó. S fittyet hányva ítészekre s más csodabogarakra az író azt is hangsúlyozza: csak beleélő olvasás van. Mert másként minek könyvet venni a kezünkbe.
A regény után a novella is terítékre kerül, amit az est vendége a prózaműfajok királynőjének tekint, hiszen annyira érzékeny, mint a vers, és mégis próza, amiben egyetlen felesleges sor sem maradhat, és nagyon tud hatni. Ám azt, hogy regény, novella, dráma vagy esetleg vers születik meg Háy tollából, a szerződésdiktatúrán túl a belső pszichikai felkészültség, a lelki és szellemi tartalom, erő s energia határozza meg.
S ha már prózaműfajok, a beszélgetés folyamán még gyarapodik is számuk, a beszélgetőtárs a populárisnak is nevezhető Háy-fülszövegek hagyományát is firtatja. A fülszövegnek, mint a könyv reklámjának jelentősége csöppet sem elhanyagolható, s a húsz éven át szerkesztőként is dolgozó szerző számtalan könyvet ajánlott az olvasók figyelmébe. Nem meglepő hát, hogy saját könyveit maga ajánlja e formában olvasásra. A fülszöveg külön műfaj, s fortélyait a legendás szerkesztő, Sík Csaba keze alatt tanulta ki Háy, akinek mestere annyira meg akarta tanítani a szakmát, hogy a kincset érő tudás mellett még gyomorfekélyt is kapott tőle az est vendége. Rendkívül nehéz műfaj, véli Háy, úgy írni fülszöveget, hogy ne hazudj, a végeredmény informatív és olvasható legyen, méghozzá úgy legyen olvasható, hogy a vélt olvasó számára ajánlja a könyvet. Így olykor azt az öt sort nehezebb megírni, mint magát a könyvet.
A kötetek külsőségeinek számbavételénél a fülszöveget a borító követi, amit szintén maga a szerző készít. Rajzainak gyűjteményét kötet formájában hamarosan kézbe is vehetik az olvasók. Írásmű, fülszöveg, borító: ritkaság, hogy egyetlen név jegyzi, de ha mégis, akkor valamiféle tudatosságra utal. Mint a francia impresszionista festők esetében, kik elborzadván műveik giccskeretekbe való helyezésétől maguk kezdtek kereteket gyártani munkáikhoz, az illő keret után persze hamarosan a falnak, mint háttérnek a megfestése is igényként jelentkezett,.. részükről.
A lényeg, a Háy-borítók esetében is, hogy a végeredmény, ha nem is mindig tökéletes, mégis olyan, amilyennek az alkotó elképzelte. Bár e vállalkozás nem kockázatmentes, hozta a példát Dzsigerdilen című regényével a szerző, melynek borítójára A törökök bejövetele című körképet festette meg. Ahogy ő elképzelte mindezt: a törökök jönnek le az égből, a fizika törvényszerűségeit figyelembe véve a levegő meg megy fölfele. Vagy inkább ellenáll, légellenáll. S felfújja a lovak lábát. De a libegő lábú patások különös látványa csak a kisebb problémát jelentette, a nagyobb döbbenetet egy kisgyermek kérdése: „Anya, ezek milyen állatok?" A borítóra tehát oly probléma-komplexumot helyezett föl a szerző, aminek következtében (némi írói túlzással) senki nem tudta ezt a regényt komolyan venni: kortárs magyar próza helyett valami fura mesekönyv született.
A Háy prózavilágának rejtekeiben való alapos megmerítkezést kicsi drámafürkészés, s még kevesebbke líra követte, hiszen ember és idő kapcsolatának szabályai alól ez az est sem lehetett kivétel. A Bárka Színházban múlt hónapban mutatták be a Nehéz című darabot, mely egyike a szerző legújabb drámáinak. S amelyet valószínűleg ismét „drámátlan" időszak követ majd Háy János életművében. Darvasi a szünet okaira kérdez. A válasz egyetlen szóval: a hitelesség. Az a nyelv, amelyen egy-egy időszak drámái megíródtak, meghozta a világból akkor, ott, úgy és azt, amit Háy meg akart írni. A folytatást mindenkor a másként való megszólalás igénye hozza létre, mely egyben a műalkotás hitelességének is fokmérője.
Az est zárásaként legújabb verseskötetéből, az Egy szerelmes vers történetéből olvasott föl a szerző, amelynek hangoskönyv változta a napokban kerül az üzletek polcaira. A tervezett „rajzoskönyv" mellett pedig egy olyan irodalomtörténet is készülőben van, amelybe szeretett magyar íróiról közvetlen hangú, játékos portrékat álmodott meg Háy János író, költő, drámaíró, aki mostanság nagyon személyes hangvételű költeményeket ír, s versek helyett inkább bölcseleti műveket olvas.
