Fodor György
Álla Bárka est
Békés Megyei Jókai Színház Vigadója, 2010. január 23.
Immár második alkalommal szemlélhettünk egy tökéletes Utolsó vacsora kompozíciót a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett, hagyományos, ünnepi Bárka-esten. A teremben számos műértő vendéggel szemben ültek a pódiumon a szerkesztőség tagjai, mellettük a Bárka-díjasok, akik az elmúlt évek alkotói súlya alatt és Elek Tibor főszerkesztői kezei alatt kapták a reflektorglóriát.
Az est komplex kulturális élményt adott. Nemcsak az említett da Vinci-kódot rejtette, hanem megszólalt a zongora, a szoprán és a búgó, mély, bariton hang is. A Bárka szellemiségéhez méltón pezsgett a hangulat: a zene maga volt a pezsgő. Az intonációt Hodozsó György zongoraművész zseniális Bartók-kontrasztja szolgáltatta. Az epilógban pedig Liszt Ferenc géniuszának reneszánszát tapasztalhattuk.
Elsőként Elek Tibor köszöntötte a jelenlévőket és megtartotta évértékelő beszámolóját. A hagyományokhoz híven az elmúlt év hat számának felvillantásán túl, megemlítette a 2009-es esztendő legfontosabb rendezvényeit, amelyek a Bárka koordinációs tevékenységének eredményei (pl. Hasítás rock-antológia bemutató, Závada Pál, Kányádi Sándor, Darvasi László meghívása, szlovákiai, kárpátaljai, délvidéki írók rendhagyó történelemórái, Körkörös íróantológia bemutatása és népszerűsítése a kisebb településeken is, ahonnan a Körös Irodalmi Társaság alkotói származnak). Beszélt a Bárka-díjról (a 2000 óta átadott, 2002-től Kiss György szobrászművész emlék-plakettjét is magába foglaló, immár nem csak regionális rangot kivívott elismerésről), amelynek ünnepi átadása tulajdonképpen az est lényegi elemét képezte.
Második megszólaló a barkaonline-szerkesztő Szabó Tibor Benjámin volt, aki részletesen elemezte, és ECDL-modulként felvázolta a 2009 óta új formát öltött, multimediális Bárka-portál tartalmát: blogok, interjúk, kisfilmek, rovatok, egyéb kategóriák.
A nézők szeme egyik esztétikumtól a másikig révedt. A humanista dekóder működött, amikor nem átallottam belelátni, az első Bárka-díjasként a főszerkesztő által megszólított, Iancu Laura Mária-Magdolna szerepét a kivetített Leonardo- kompozíciómba. Csupa báj, csupa csilingelés, ugyanakkor csupa enigmatikusság, aforizmatikusság, rejtőzködés és végletes sűrítés a magát petrarcai humor köntösébe bujtató, fiatal költőnő. Öröm volt hallgatni tiszta nyelvjárását (Magyarfaluból származó, moldvai csángó), haikukat is megszégyenítő, Istennel perlekedő sorait. Minidráma játszódott a szívemben, amint hallgattam szavait: „szülőföldemet ócska piacra hozták a kutyák..."
„...Bojgász rózsám, bojgász..." - csendül fel az egész termet betöltő gyémánthanggal Kempf Márta gyulai népdalénekes moldvai dallamokat felidéző éneke, amely ajándék a költőnőnek, és ajándék az értő fülnek. A meghatottságtól már csak a közönség feszült figyelme volt líraibb.
Nehéz ezek után áttérni egy rozsdás ufóra egy Békés megyei táj szénakazlát megpillantván. Kiss Lászlónak azonban sikerült a több 100 „szemhunyást" (H. Cs. saját elnevezése az előbb is említett szokatlan képekre) megírt Hartay Csabát ismerős idegenné tenni ebben a tájban. A tájban, mely költőnknél ötvöződik a petőfis pusztaromantikával, és egy 21. századi, multikulturális fiatal ösztöneivel. A tehetséges, szarvasi fiatalember ufójának már évek óta rá kellett volna szállnia egy Bárka-díjra. Most megtette.
Szabó Tibor Benjámin viszont Csehy Zoltán eratografikus hajlamaira szállt rá, amikor arról faggatta a 3. Bárka-díj birtokosának megválasztott irodalomtörténészt, hogy miért kerülnek elő írásaiban rendszeresen a Parnasszus-pornográfiára utaló elemek. A válasz megdöbbentő: Janus Pannoniuson keresztül jutunk el Martialisig, s kiderül, hogy míg egy Dsida nem merte felvállalni az ókori klasszikusok túlzó szenvedélyét, addig Csehy - köszönhetően disszertáció-témájának - remek érzékkel fejtette meg elfeledett antik nagyjaink ösztön-énjének lényegét. Aki érzékeny az epikureista hedonizmusra, az érzékeny a zenére is. A legfrisseb Bárka-számban Puccini verseket publikáló, kettőt az alkalomból fel is olvasó Csehy Zoltán, a mániákus opera-rajongó, ajándéka egy-egy gyönyörű Puccini-ária volt Galambos Hajnalka szoprán énekművész és Vozár M. Krisztián zongoraművész előadásában. Az ária igéző ritmusa egyenes arányban dolgozott költőnk mellkasának emelkedésével, színvonalát a mimikája jelezte számomra.
A színvonalról ezután Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke nyilatkozott. Mondanivalójának eszenciáját jelentette annak a tartós és hasznos szimbiózisnak a kiemelése, amely a Jókai Színház és a Bárka közötti kulturális szövetségben ölt testet. Ennek köszönhetően kerülhetett sor épp e színházteremben a Bárka-díjak átadására, amelyet a megyei irodalmi életet elmélyülten figyelemmel kísérő elnök úr adott át a díjazottaknak, akiket az est folyamán másodjára kísért glória, de most a vakuk fénye pihent rajtuk megérdemelten.
Mi nem pihentünk, hiszen a mi második felvonásunk a Bárka Műhely élő legendáinak és feltörekvő fiataljainak pódiumra szólításával folytatódott: Kiss Ottó, Banner Zoltán, Becsy András, Zalán Tibor, Darvasi Ferenc. Javarészt a 2010/1-es számhoz kapcsolódtak, így szövegeik már nyomtatásban is olvashatók. Banner Zoltán Csoóri-verscsokrát saját kiváló orgánumán szólaltatta meg, azonban Becsy András Százsoros eclogája egyedi hangot kapott Bartus Gyula színművész előadásában. A nagypapa távcsövének taoisztikus megállapítás-nyerései (Kiss Ottó legújabb kötete) után igen patetikusan, lélegzetvisszafojtva szembesítettem magam vizuális Radnóti-élményeimmel, miközben hallottam, amint - a hamarosan elsőkötetes - író antikizáló hexameterei a végtelenbe sodródnak, (nem erőltetve) menetelnek....
...a távoli Bor-mámorból Zalán Tibor vidám hangja hozott vissza e mondattal: „Dobó Kata kiváló színésznő, és nyilván jó nő". A kortárs színházak legnépszerűbb bloggerének adósságtörlesztése után (miszerint nyilvánosan vallott Dobó művésznő tehetségéről) újabb hidegzuhany éri a közönséget. Darvasi Ferenc arról győz meg minket, hogy a Krasznahorkai-recepció erőteljesen afelé mutat, hogy Az utolsó farkas című elbeszélést az „eljókaisodás" jelzővel illesse, kliséket véljen felfedezni. Az egyébként élő klasszikusnak számító prózaíró művészetében valóban déja vu érzésekkel találkozhatunk? Megtudhatjuk, ha a leendő barkaonline szerkesztő kritikáját vesszük a kezünkbe.
Az írásos források mellett mégiscsak ajánlani tudom, hogy mindenki évente egyszer látogasson el egy ünnepi Bárka-estre, mert az biztos, hogy itt a „kultúra (csírája) el lett vetve".
