Kiss László, Elek Tibor, Szabó Tibor Benjámin, Kiss Ottó (a fotó egy korábbi rendezvényen készült)
Dávid Péter
A Bárka Kazinczy 250 éves születésnapján
Rövid tudósítás arról, hogy mit hogyan
Kazinczy Ferenc minden volt már, csak zománcozott vaslábas, na, talán az még nem. Megannyi benyomásunk lehet róla. Láthatjuk őt Széphalmon, mint a nyelvújítás megdicsőült, fénylő arcú vezérét, az irodalom babérral koszorúzott Julius Caesarját, aki A nagy titok című epigrammájában tutira kiböki a frankót, hogy „jót s jól!" (és ha ezt nem tudod felfogni, akkor bizony csak paraszt maradsz); láthatjuk a cseppenő viasz bódító illatában 23 kötetre rúgó leveleit körmölni, a határozatlan névelőt - nem lévén helyesírási szabályzat - következetesen „eggy"-nek írva, vagy Obrovicon a vizsgálati fogság zord falai között, a sitten, ahol szakadozó frakkja alatt - frakk nélkül a börtönélet azért, valljuk be, egy kicsit snassz lenne - belopott újságokat olvas a gyér, szórt fényben.
Újabban azonban a modern korral felesel a nagy öreg! A klasszikus magyar irodalommal foglalkozók számára Szküllaként és Kharübdiszként tornyosuló Kazinczy-életmű kiadási kísérletei rendre arról számolnak be, hogy a mester alkotásai szerkezetükben, szövegkezelésükben és nem utolsósorban nyelvezetükben sokkal modernebb értelmezői horizont kialakítását várják el az olvasótól, mint arra első kézből számítani lehetne (nem véletlenül próbálnak a kutatók a legújabb elméleti trendekben kulcsot találni a Kazinczy-szövegekhez).
Nem meglepő tehát, hogy a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a 250 éve született modern-klasszikus emlékére összeállított rendezvénysorozat koronájaként a Bárka folyóirat szerkesztőit és szerzőit hívta meg egy kis délután-esti ankétra az egykori Erkel Ferenc Művelődési Központba. Az esten Elek Tibor főszerkesztő problémafelvető megnyitóját hallhatta először a publikum a mai „nyelvújításról", az amerikanizmusok begyűrűzéséről, az informatika és a mobilkommunikáció közkedvelt szavainak, rövidítésének és „műfajainak" (sms-vers, sms-regény) széleskörű elterjedéséről, a szleng és a nyelvi durvaságok térnyeréséről, amely jelenségeket egyesek fenyegető irgumburgummal fogadnak, mások megelégszenek velük kapcsolatban egy enyhe ejnyebejnyével, megint mások tökzsírnak vélik 1-1 király, új szó megjelenését szegényes magyar anyanyelvünk silány palettáján.
A megjelent írók-költők rögtön reprezentálták is a mai „nyelvújítást" egynéhány humoros, hogy ne mondjam: lájtos szöveggel. Az érdekességük ezeknek az volt, hogy mind a három szerző (Kiss László, Szabó Tibor, meg Ottó, a Kiss Ottó) más valaki nyelvének a bőrébe bújt (na, ettől a mondattól Kazinczy beájult volna), mintegy szerepet játszva. Kiss László ráadásul annyira szerepet játszott, hogy nem is saját, hanem öreg, de az övéinél sokkal humorosabb szövegeket komponáló szerzőtársa: Németvárosi Attila verseit mutatta be, egy aranyos Kosztolányi-áthallást és néhányat a manapság nagyon népszerű, és a nagyérdeműt könnyekre fakasztó „szépállatversek" közül. Ezután Szabó Tibor bújt egy idősödő, dilettáns kollégája bőrébe, ami annál is nehezebb feladat lehetett, mivel Szabó Tibor sem nem idősödő, sem nem... de inkább nem befolyásolom az utókor amúgy is elég kényes véleményét. Végül Kiss Ottó népszerűsítette legújabb alkotásait, a nemsokára elkészülő gyermekverskötetét és a nemrég megjelent Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután című könyvét, amelyekből sajátos modorában olvasva taglózta a közönséget (abszolút jó értelemben).
A felolvasásokon kívül az író-olvasó találkozó azért is nevezhető sikeresnek, mert a nagyérdemű az igényes barkaonline.hu magazinnal is megismerkedhetett, kivetítő segítségével kísérve figyelemmel a neten nyelvet öltő Dávid Ádám verseit. A széles körű jókedv aligha volt véletlen, hisz megtapasztalhattuk, mit jelent: jót s jól.
