Könyvhét, KIT, folyók
Könyvhétzáró irodalmi délután a Szlovák Tájház kertjében
Ódon házak ölében lassú, csendes kert bújt meg a lombszűrte nyári napfényben, gondosan elrendezve székekkel és egy délutáni piknikasztallal. Majd az érkező vendégekkel a csendhez lassan kertinesz társult, ami hamarosan élénk, családias zsongássá nőtte ki magát az üdvözlésekkel, bemutatkozásokkal, készülődéssel és helykereséssel - az első és egyben kellemes impresszióm, ha le kívánom festeni a találkozó színhelyét, a békéscsabai Szlovák Tájház gardenjét.
Fel is merül rögtön, hogy egy ilyen festői helyen mi minden is volt hallható?* A rendezvényt Elek Tibor nyitotta meg, emlegetve a Körös Irodalmi Társaság hagyományait, s folytatva a Bárka legújabb (2009/3) számának bemutatásával. Ezt követte Szilágyi András expresszív beszéde Molnár Antal festészetéről. Majd távoli vizekre hajóztunk, egészen Japánig, ugyanis Fodor György a haikukról mesélt. Megtudhattuk, mi ezen szó eredeti jelentése, kik s miként mívelték, mialatt ízelítőt kaptunk mind a távol-keleti mind hazánkbeli haikuköltők műveiből. És a továbbiakban is a versek következtek, noha már hazai vizeken, ugyanis Banner Zoltán olvasta fel két költeményét.
Ez idő alatt hűvösebbé vált a levegő, mindenki mocorgott, feltámadt a szél. Mintegy jelezvén, nehéz rész következik, Elek Tibor felszólított mindenkit: egy perces néma főhajtás a közelmúltban elhunyt Pánics Ferenc (író) emlékére, akitől tisztelettétel után Bartus Gyula, a békécsabai Jókai Színház színművésze olvasott fel egy novellát. Ezt követően a rendezvény előadói/felolvasói részének záróakkordjaként, Ván Hajnalka beszélt, időhiány miatt kissé szűkösen, Imre Mariann művészetéről, ajánlva a Jankay Gallériában található kiállítást.
Lélegzetvételnyi szünet után került sor a Folyóvizeink novellapályázat eredményhírdetésre annak díjkiosztójával egybekötve, melyre az ország több pontjából is érkeztek díjazottak, mint például Debrecenből vagy Budapestről. Az itthoniak közül említeném Kiss Lászlót, aki II. kategóriában („A mi Élővíz-csatornánk") első helyezést ért el, valamint ugyanezen kategórában a fentebb említett Pánics Ferenc posztumusz második helyezetjét, aki egyben a Körösök Gyöngye díjat is megkapta (özvegye vette át az elismerést).
De a díjkiosztóval nem ért ám véget a program, sőt, ekkor kezdődött a Körös Irodalmi Társaság körében már tradícióvá vált játékos „rögtönzött-versíró-verseny", melynek kötött témája idén a „folyó" volt, és huszonöt perc állt a schnell-poéták rendelkezésére, hogy verseiket megkomponálhassák. Mindez már kötetlenül zajlott, a legügyesebbeket (helyezési sorrend szerint Nagy Mihály Tibor, Fodor György, Kiss László, és Tomán Zsófia) borral és könyvvel jutalmazták, s mindeközben egyre lejebb szállt a koranyári nap.
Elek Tibor zárószavával elérkezett a rendezvény vége. Szedelőzködés, búcsúzkodás, és felocsúdás a kert nyújtotta világból, amelybe lassanként ismét visszaköltözött a csend egy időre.
Borbényi Olivér
* Például hátul is majdnem minden!, melyben nem kis szerepe volt Zalán Tibornak, aki dramaturgi mesterségét latba vetve kiábált olykor-olykor előre, hogy „Hangosabban!" - ugyanis talán előnyös lett volna a kihangosítás, de ez az otthonias érzést inkább csak megfűszerezte szellemességgel, melyben egyébként sem volt hiány, mintsem bármennyit is elvett volna a hallgatóság élményintenzitásából! No folytassuk!
