Pályatükrök - Húsz portré fiatal alkotókról
A Magyar Írószövetség Ünnepi Könyvhetet megnyitó rendezvénye volt június 3-án, a Pályatükrök - Húsz portré fiatal alkotókról című tanulmánykötet könyvbemutatóval egybekötött konferenciája. A délután zárásaképpen megnyílt Bakos Zoltán fotókiállítása a kötetben szereplő alkotók portréiból.
A kiadvány a Magyar Írószövetség negyven évnél fiatalabb alkotói közül húsz íróról, költőről szóló portréját gyűjti egybe. A szerzők és a pályaképeket alkotó kritikusok, irodalomtörténészek, szerkesztők szemléleti, irodalomesztétikai különbözősége miatt a könyv lenyomat, korunk sokszínű magyar irodalmának tükre, több szempontból „határátlépés", így szereplőit, szerzőit tekintve is túlmutat az anyaország fizikai határain. Pillanatfelvétel ez a kötet, ahogy az előszóban fogalmaznak a szerkesztők, Ekler Andrea és Erős Kinga: „nem csupán a kortárs magyar irodalom palettájának gazdagságára hívja fel a figyelmet, de utal olyan pozitív közösségek létezésére is, amelyek a szellemileg atomizálódott világban hozzájárulnak alkotók, alkotócsoportok sikeres pályakezdéséhez is."
A szerzők és akikről a kötetben írnak: Babus Antal Nagy Gáborról, Bertha Zoltán király Farkasról, Demeter Zsuzsa Király Zoltánról, Dobás Kata Nagy Koppány Zsoltról, Ekler Andrea Iancu Lauráról, Elek Tibor Szabó Tibor Benjáminról, Erős Kinga Szentmártoni Jánosról, Farkas Wellmann Éva Orbán János Dénesről, Fazekas Ibolya György Attiláról, Koncz Tamás Karácsonyi Zsoltról, Ködöböcz Gábor Csender Leventéről, Papp Ágnes Klára, László Noémiről, Papp Endre Falusi Mártonról, Pécsi Györgyi Szálinger Balázsról, Prágai Tamás Térey Jánosról, Sturm László Lövétei Lázár Lászlóról, Végh Attila Győrffy Ákosról, Vincze Ferenc Rózsássy Barbaráról, Wutka Tamás Lackfi Jánosról, Zsávolya Zoltán L. Simon Lászlóról.
A konferenciát Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a könyvet kézbe véve eszébe jutott, hogy amikor 1977-ben fiatal írókról hasonló gyűjtemény kiadását kezdeményezte, a pártközpontból kellett engedélyt kérni. Írónak lenni felelősség a nyelv iránt és a közösség iránt - zárta rövid bevezetőjét, majd a Pályatükrök kiadvány folytatására utalva azt kívánta, hogy ehhez unokáink idején se kelljen engedélyt kérni semmilyen szürke eminenciástól.
Pályatükrök. Jó cím a 20 fiatal (40 év alatti) írót és költőt bemutató kötetnek, bár önkényesnek tűnhet a merítés. Egyfajta tükörkép - mennyit mutathat meg a pályából? Egy-egy pálya belátható ívét a következő kanyarok előtt... A konferencián 16 recenzens jelent meg a húszból, és a bemutatott alkotók közül sem mindenki tudott eljönni. Így is volt tükröződés bőven. Jegyzeteltem szorgalmasan, de a végére bevallom, úgy éreztem magam, mint ama bizonyos kutya, akiről György Attila, csíkszeredai író, „negyvenperces felolvasás helyett" anekdotát mesélt: Miért nyüszít a kutya, kérdezi a gazdát a vendég. Nincs semmi baja, csak kiáll egy szög a padlóból és az szúrja az oldalát. Akkor miért nem megy odébb? Azért annyira nem szúrja! ...nos, nekem is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy ezek után alaposan belevessem magam a bemutatott életművekbe. Ám előbb nézzük, mi történt a konferencián!
A délután első moderátora Erős Kinga elsőként Dobás Katát hívta a mikrofonhoz, aki Nagy Koppány Zsoltabszurd, felolvasásra termett, ironikus és önironikus szövegjátékokkal teli prózavilágát villantotta fel. A marosvásárhelyi szerző Budapesten él, ír és angolt tanít, (ám ezúttal mégsem a tanítványai névsorát vette elő a táskájából), hanem készülő regényének betétnovelláiból választott nagykoppányzsoltos darabokat: mesélt az amerikai nemzet legnagyobb fiáról, Bruce Villisről, a Zord Haragvóról és beavatott 2050-es prognózisába. Pécsi Györgyi az erdélyi Előretolt Helyőrség nemzedék költőjét, Szálinger Balázst mutatta be. Munkássága paradigmaváltást jelez a 80-as évek késő-nyugatos irodalmi eszménye után, mivel mozgósítja a magyar irodalom legteljesebb hagyományát. Például Móricz, Mikszáth, Babits, Ady világát, ugyanakkor indulásában legközelebbi rokonai Szőcs Géza, Szilágyi Domokos, Sziveri János, és költészeteszménye is leginkább az övékével rokonítható, amennyiben a költészet alapkérdéseit teszi fel újra. Igényes és nagy horizontú énekekben fogalmaz meg nagy témákat, például: Petőfi elbeszélő költeménye, A helység kalapácsa modorában megírt Zalai Passió, aztán Vörösmarty, A romcímű elbeszélő költeménye ihlette A sík című emberiségköltemény, amelyben a teremtéstörténetet és az ember szerepét gondolja újra. De megemlíthetjük Kalevala átdolgozását, vagy vígeposzát, A százegyedik évet is. Nagyformátumú költészet lehetőségét rejti magában Szálinger Balázs eddigi életműve, aki ezúttal nem eposzból olvasott fel: a Két katolikus című versével a legbensőségesebb küzdelmet idézte meg. Király Farkas édesapja és öccse is költő, mutatta be őt Bertha Zoltán. Örömmel újságolta, hogy aznap reggel a debreceni vasútállomáson megvette a Tiszatáj legújabb számát, amelyben Király Farkas legfrissebb verse is olvasható. A kilencvenes években fellépő markáns fiatal erdélyi költőnemzedék szerzőjének költészete sokszínű: szerelembölcselet, életbölcselet mellett például halandzsaversek is jellemzik. Saját versfelolvasása előtt méltatója idézett verseiből, amelyekben tűnődés, banalitás és abszurditás üdítő elegyével találkozhatunk. Babus Antal Nagy Gábort, mint nemzedéke legsokoldalúbb alkotóját mutatta be, elsősorban költőként. Költőnek született, a versbeszéd az anyanyelve. Formaművész, úgy olvassa a Szepes-Szerdahelyit, mint más a regényt. Kedvence a szesztina, megírja, majd meg is sebzi, így két tartalomjegyzék van a könyvében. A szerepjátszó lírában követi mesterét, Baka Istvánt, de újdonság nála, hogy nyit a transzcendencia, a metafizika irányába. L. Simon Lászlóról Závolya Zoltán írt tanulmányt, de nem tudott jelen lenni a bemutatón, ezért maga a bemutatott olvasott fel, a Háromlábú lovat etető lány című legújabb kötetéből, amelyet Palkó László finom grafikái gazdagítanak. „...csak hiány van és idézőjelek. Idézőjelek közé zárt életek." - ezt megjegyeztem magamnak. A BárkaOnline olvasói jól ismerhetik Iancu Laura költői világát, újabban blogjából is. Talán a legjellemzőbb rá, amit elemzője Ekler Andrea mondott: „Csak azokat a szavakat veti papírra, amelyeket valóban nélkülözhetetlennek tart." A moldvai csángók köréből induló költő, néprajzkutató a saját útját járja. Csíkszeredán, Budapesten, Szegeden, Pécsen tanult pedagógiát, kommunikációt, teológiát, néprajzot, és doktorálni készül. A konferencia közönsége tolmácsolásában Juditio - Végítélet című versét hallhatta. Végh Attila Győrffy Ákost idézeteken keresztül mutatta be, - a versidézetekkel teli tanulmányából olvasott - , ami szintén költői lett, mintegy megihletve Győrffy egészen különösen emelkedett világától. „Hogy is mondta Füst Milán? Vers az, ami egy egyszerű képből indul, aztán emelkedni kezd, egyre magasabbra, egészen a fészkes fenébe..." a bekezdést a Forog körbe című Győrffy vers követi, amiből annyit írtam le, hogy „kamera vagy, amibe nem fűztek filmet," - de valamiképp ez a töredék is telibe találja költészetének lényegét. Meg az is, amit maga olvasott fel, a forrásoknál végzett reggeli gyakorlatról. „... a források vize odafönt nem emberi tekintetekben tükröződik." Ezután egy egészen más karakterű alkotó következett, Szabó Tibor Benjámin, akinek prózavilágát Elek Tibor ezekkel a szavakkal jellemezte: „szokatlan, meghökkentő, felkavaróan riasztó". Beavatta a közönséget kezdeti dilemmájába, nem akarta elvállalni kollégájának méltatását, mivel nem híve annak, hogy haverok írjanak egymásról. De aztán Erős Kinga addig győzködte, hogy belátta, más nem is ismerheti annyira munkásságát, mint ő. Öt évvel ezelőtt jelentkezett a főszerkesztése alatt álló Bárkánál Szabó Tibor - akkor még ezen a néven - egy regénnyel, ami kiforrott prózavilágot mutatott. Azóta az idei Könyvfesztiválra megjelent harmadik regénye, a 47 - Démonok ideje. Országszerte bemutatók sora jelzi a sikert, éppen egy ilyen esemény miatt nem tudott jelen lenni a szerző az írószövetségi konferencián.
A szünet után újra a költészeté lett a terep. „Poétikus és antipoétikus jegyek, eredeti képalkotás, irónia, játék, disszonancia - összegezte meglátását Falusi Márton költészetéről Papp Endre. Vajon milyen a posztmodern utáni romantika? - még inkább kíváncsi vagyok erre a költő felolvasása után: A Fohász nemtevésért című versének vége felkelti az érdeklődést: „Mert úgyis miénk az utolsó szó, miként tiéd volt az első hajdan." Őutána következett Rózsássy Barbara, akit Vincze Ferenc méltatott. „A hagyomány barlangjában" című írása a második verseskötetre utal, a csak szonettekből álló Barlangnyi álomra, amelyben az itáliai művelődés hatása is megjelenik. Lírája alapvetően a világban való magány, a bezártság tapasztalatának költészete. Verseiben szerkesztője, Kárpáti Kamil szavaival élve - „a legparányibb belső (lelki, képzeleti) történést is szertartássá emeli". Azt hiszem, ez fogott meg már tíz évvel ezelőtt is, amikor a Barlangnyi álom című kötetet megvettem az Írók Boltjában. Valószínűleg sok izgalmas titok vár az olvasóra az utolsó kötetében is, amelynek címe Pater noster, Dante. Barbara az Átvilágítást olvasta fel; és ezúttal sem maradt el a szertartássá emelés. Lehet-e érdekesen unatkozni? Erre kapunk inspirációt Sturm László elemzéséből, aki Lövétei Lázár László munkásságát elemzi a könyvben (Az unatkozás érdekessége). Költészetében a létöröm fejleménye, hogy talányos versekből kell kitalálni, miről van szó. Betegsége, a pokoljárás költészetének elmélyülését hozza, a „Születésnapomra" című vers átírt változata igazán nagy vers. Harmadik kötetében, a Két szék között-ben a lét értelmét keresi, azóta folyóiratokban publikál zsoltárokat, eclogákat, illetve megjelent egy füzete, ami a magyartanításról szól. A költő nem tudott eljönni a konferenciára. Papp Ágnes Klára László Noémirőlírt portrét, akinek költői személyiségét nagyon eltérőnek találja kortársaival összehasonlítva. Ehhez kapcsolódóan röviden idéz a tanulmányból: „... az első kötet (Nonó, 1996) olyan élményszerűséggel, olyan magától értetődő módon termi a verset, hogy azt a benyomást kelti: intenzitása felmorzsolja a benne megszólalót. Mintha a vers valahonnan mélyebbről fakadna, nem a nyelvből, nem a megszólaló hangból, hanem azon túlról: álomból, látomásból, képből..." Már ez is kíváncsivá tesz a jelen nem lévő László Noémire, ám elemzője summázó megállapítása végképpen: „Ebben a költészetben leginkább Weöres Sándorhoz visszanyúló hagyományt kell keresni." Az aradi költő, Karácsonyi Zsolt költészete pusztán szemlélődő figyelmet kér, ez kiderül Koncz Tamás tanulmányából. (Pár éve engem is próbára tett A nagy Kilomertik!) Nem működnek nála a hagyományos olvasati módok, kódokat keres az ember ebben a változékony, ugyanakkor érzékeny, reflektív lírában, amelyben erős vátesz tudat és annak ellentétje is működik. Folyamatosan játszik ezzel és felülírja önmagát. Új könyvében, A téli hadjáratban ez találóan megfogalmazódik, amikor azt írja, belsejében, akár egy trójai faló, hintalovat rejteget. (Ám erről sajnos a valóságban nem győződhettünk meg, mert Karácsonyi Zsolt nem tudott eljönni.) „Ma szerda van vagy szerda nincs" - még egy idézet, ami mellé azt írtam, hogy őt is föltétlenül olvasnom kell! Erős Kingának Szentmártoni János verseit olvasva az jutott először eszébe, ami a portréja első mondata: „Az élet és az írás egy." Részleteket idézett a könyvből. Kiderült, hitelességének záloga, hogy verssé tud alakítani minden kis hétköznapi élményt. „Lírája éppen ezért vonzó - így a záró sor -, mert alkotóként minden ésszerűség ellenére rá meri bízni magát a vers mentőövére, s hisz a költészetben, „mint őrült alkimisták a kémia angyalában." (Kétely). A költő felolvasott szövegében az 1956-os forradalomra reflektál, furcsa módon, mintha ő is ott lett volna - végül megállapítja, hogy mások fájdalmát nem enyhítheti szenvedése, hiszen ő 19 évvel később született. Közös pontunk a pálinka - kezdte Csender Levente erdélyi író bemutatását Ködöböcz Gábor. A költészet és a pálinka közös pontja pedig a spiritusz, folytatta. Az ígéretes, sokra hivatott író, Csender világában nem igen találunk trendire. Tar Sándor után megint van egy vérbeli novellistánk! - állapítja meg. A Szülőföldem négy flekkje többet mond, mint egy 1400 oldalas regény. „Engem azért szült az anyám, ország-világ legyen hazám" - ez az erdélyi népdal jellemzi írásait, természetesen a Szülőföldemet is, amiből elemzője is felolvasott, de egyáltalán nem bántuk, sőt, hogy a szerző még egyszer felolvasta nekünk az egészet, ezt a Nissan dzsippes, keserédes humorú hazaérkezést! Zárásképpen Fazekas Ibolya bemutatta György Attilát (akitől a kutyás anekdotát már idéztem). A Székelyföld folyóirat egyik alapítója erőteljes férfi perspektívából ír, például a boszorkányok szerelmi életéről. Jelenleg a Szindbád novellákat fogalmazza újra, de vonzódik a történelmi színfalak mögött játszódó történetekhez. (Történetek a nyereg alól, A boszorkányok feltámadása, Harminchárom, Harcosok könyve.)
A kötetet Bakos Zoltán fotóművész portréi teszik teljessé, melyekből kiállítás nyílt az Írószövetség konferenciatermében. (A képek ott maradnak majd a házban, folyamatosan bővülve újabb portrékkal.) Szakolczay Lajos megnyitójában az írott és fotózott portrék előzetes ismeretében mindegyik arcképről beszélt egy-egy percet. Számít-e valamit, hogy milyen az alkotó fizimiskája? Közelebb visz-e a művek megértéséhez? Látszik-e rajtuk és mennyire a történelmi kor? - elmélkedett. A fotóművész a pillanat karakterén túl az időnek is dolgozik, mondta, és Bakos Zoltán gépével a szemet célozta meg: csodás, tágra nyitott, riadt, kitárulkozó és zárkózott szemek. Jó volt ennyi tisztasággal találkozni! - mondta zárásképp. Én is így vagyok vele, meg úgy, mint az a bizonyos kutya, akinek bökte az oldalát a szög: engem is furdal a kíváncsiság, hogy jobban belevessem magam az elemzésekbe és a művekbe, amelyekből ez alkalommal alapos ízelítőt kaptam.
(Szepesi Dóra)
(Pályatükrök - Húsz portré fiatal alkotókról Bakos Zoltán fényképeivel. Szerkesztette: Ekler Andrea és Erős Kinga, kiadja: Magyar Írószövetség Arany János Alapítvány - Kortárs Kiadó, 2009, 192 oldal, ára: 3800 Ft)
