Ocsenás Péter Bence
Forgók
Rónay fújtatva veszi a levegőt. Késik. Nem szokott késni, most is odaért volna időben, de útba esett a Casablanca söröző, Kovács észrevette az ablakból, behívta. Kellett egy ember a heti dartsbajnoksághoz, a postás a szomszéd faluba utazott a rokonaihoz. Maga fodrász, biztos jó keze van! Ötszázegy, dupla kiszálló, Rónay volt az egyetlen nő, amikor eltalálta a húszas szektort, mindenki huhogott, volt, aki még tapsolt is, amikor pedig utolsó lett, körbeállták, megveregették a vállát, meghívták egy sörre. Azt pedig el kell fogadni, különben megsértődnek. A fal mellé ült, nem figyelt a beszélgetésre, a kipirosodott arcukat nézte, a borostájukat, a hajukat. Lenőtt pajesz, kopasz folt.
A legtöbbjükkel volt már dolga, reggel jelennek meg a háza előtt, a kapu előtt várnak, mindenki tudja a szabályt, meg kell várni amíg megjelenik az ablakban, és félrehúzza a függönyt. Amint belépnek azonnal leveszik a cipőt, esetlenül ülnek be a székbe, talán félnek, ha tiszteletlenek, félremegy a nullásgép. Rónay sosem végez fél órán belül, minden a finomkodáson múlik. Átmenet, forgó, vonalzó. A végén mindig idegenül méregetik magukat a tükörben, arcuk mintha csalódást tükrözne, de egy vállvonás kíséretében borravalót adnak, a kaput beteszik a kertben, két hónap múlva, amikor már tarthatatlan az állapot, felhívják.
Kopog az ajtón. Sosem megy házhoz, de Tamásné kivétel, már nem tud járni, azt mondják, beteg is. Egyedül él, férje hét éve hagyta ott. Egy este leültek vacsorázni, a férje bőbeszédű volt, a munkáról beszélt, megdicsérte a levest, desszert után felállt, puszit nyomott a felesége arcára, felöltözött, kiment az ajtón. Azóta a virágárussal él.
Áporodott levegő, régi tájképek a falon, a pulton mosatlan edények. Tamásné egyik gondolatról ugrik a másikra, mit látott a tévében, mit hozott a bejárónő. A végén hozzáteszi, kicsit a végéből. Rónay kinyitja a bőrtáskáját, vízpermetező, olló, megoldja ezekkel is, úgy sem látja senki Tamásnét. Na, meg a betegsége is. Lehet már csak a túlvilágnak csinálja a frizurát.
Tamásné kifogy a mondanivalóból. És maga? Rónay megvonja a vállát. A szokásos. Ami eddig, ami holnap is. A múlt héten számolta ki, kilenc éve dolgozik fodrászként, azóta hasonlóan telnek a napjai, de így megy ez, jó a megszokott, miért éppen most változtasson a rutinján. Tamásné méregeti magát a tükörben. Tudta, hogy egy filmrendező jön a faluba? Egyenesen a fővárosból! Rónay elmosolyodik. Aztán miről forgatna itt filmet az a rendező? Tamásné lesüti a szemét, a postás mondta, aztán annak mi érdeke lenne hazudni. Rónay elpakol a táskájába, elfogad még egy kávét, gyorsan megissza.
Hazaér, férje a konyhaasztalnál alszik. Rónay kisegíti a fürdőszobába, lekapja róla a pólót, hidegzuhany. Férje elszidja mindennek, Rónay nem veszi magára, törülközőt dob neki, a többit megoldja egyedül is. Bemegy a hálószobába, az ágyba fekszik. Nézi a szoba sarkát. Lefekvés előtt mindig egy órát néz ki a fejéből, szereti, hogy nem kell semmit csinálni, csak ő és a sarok. Férje korábban összeszedi magát, mint általában, betántorog a szobába. Ha megcsalsz, megöllek! Rónay legyint. A férje pár pillanatig mereven nézi, aztán leül az ágyra. Legalább ne kapjalak rajta. Az mindkettőnknek megalázó lenne. Rónay megsimogatja a férje karját, a vállának dönti a fejét.
Reggel hétkor kelnek, férje a cipőgyárba, Rónay a nappaliba megy, letisztítja a tükröt, a tegnapról maradt pár hajszálat felsepri a padlóról, az ablakhoz lép. Trau bácsi már a kerítés előtt pipázik. Elhúzza a függönyt, Trau bácsi ásítozva lép be az ajtón, a Fradi-meccsről beszél, pénzéhes légiósok, hülye bíró, még hülyébb edző. Rónay az ősz hajkoronát nézi, visszavágni nullással, felül a fele, a pajesz fülig, mint mindig. És azt tudta, hogy egy rendező a faluban akar filmet forgatni? Azt mondják, egyenesen a fővárosból jön. Rónay a fejét csóválja, de kíváncsivá válik, ha már ketten beszélik, lehet benne valami. Ugyan, miért éppen ide jönne? Trau bácsi nem válaszol, komoran méregeti magát a tükörben, a magas homlokát simogatja.
Kopognak az ajtón, Matyi jelenik meg az ablakban. Trau bácsi feláll, a pénzt az asztalra teszi, meglátja Matyit. Alig észrevehető biccentés, elköszön. Rónay becsapja az ajtót. Mondtam, hogy a hátsón gyere! Matyi megvonja a vállát, a hajmosóhoz ül. Nadrágja festékes, Rónay érzi az izzadságszagot. Beletúr Matyi hajába, hosszasan dörzsöli a fejbőrt, a füle mögött is, az a kedvence. Matyi sosem beszél sokat, egész nap az építkezésen van, alig marad ereje. Az iskolát egy éve hagyta abba, most lenne végzős, de már elmúlt tizennyolc. Legalábbis azt mondta. Matyi felemeli a kezét, Rónay elállítja a csapot, törülközőt ad neki, megtorpan. Ma mindent elfelejt. Bezárja az ajtót, elhúzza a függönyt. Matyi leveszi a nadrágját.
A járdát sepri, összeszorítja az állkapcsát, érzi a porszemcséket a fogai között. Eljut a kapuig, nézi a szemközti vegyesboltot, a távolban a templomkeresztet. Gyerekkorában külföldre akart szökni, megunta szülei parancsolgatását, a szűk szobáját, az unalmas hittanórákat, de hamar elmúltak a lázadás évei, anyja szerencsére kiverte belőle az ötletet, azóta eszébe sem jutott a dolog.
A vegyesboltból kilép a plébános, meglátja Rónayt. A maradékból tudna egy kicsit kölcsönadni? Leemeli a kalapját, mutatja a kopasz fejét. Rónay nem szokott válaszolni a plébános vicceire, az nem sértődik meg rajta, hiszen minden alkalommal egy újjal áll elő. A plébános kineveti magát, rágyújt. Jön a gyűlésre? Rónay a tekintetével jelzi, nem érti. A polgármester reggel jelentette be, hogy a falu felkészül valami filmrendező érkezésére. Látott már ilyet? Rónay a fejét rázza. Miért ide? A plébános legyint, ki érti a művészembereket. De magának jól jöhet, az egész stáb itt lesz hetekig, elkél a jó fodrász, ha jól sikerül, talán hívják más forgatásra is. Ide aztán jöhetnek, mondja Rónay, nem vállalok idegeneket. A plébános mosolyog, azért csak gondolja meg. Rónay legyint, besiet a házba, kiles a függöny mögül. A plébános felveszi a kalapját, dúdolva indul el az úton.
Forr a víz, beleönti a zöldségeket. Szeret levest főzni, annyit kóstolja, hogy mire az asztalra kerül, jóllakik. Jön a finomkodás. Szalonna, citromfű, egy kis zsír. A férje szereti, ha tesz bele zsírt, vacsora után mindig elégedetten bólint. A férje sokat dicséri, a főztjét, a kölnijét, néha a bőrét is. Rónay ilyenkor csak fintorog, de ha egy nap eltelik dicséret nélkül, rosszkedvű lesz. Megterít, leül az asztalhoz, a gyűlés egy óra múlva kezdődik. Talán szóba hozza a férjének.
Fél óra múlva ajtócsapódás. Rónay összerezzen, elbóbiskolt az asztalon. Férje a pulthoz lép, szeme ide-oda ugrál. Hirtelen belerúg a székbe. Rónay megijed, férje nem szokott rugdosódni, egyszer fellökte részegen az egyik széket, de aztán bocsánatot kért, visszatette a helyére. Férje a pultba is belerúg, bevágja a szekrényajtót. Egy cigánnyal? Rónay felpattan, vissza akar kiabálni valamit, de nem szól. A pult újabb rúgást kap, férje kihúzza a fiókot, kést vesz a kezébe, Rónay hátralép, sikítani szeretne, de nem jön hang a torkából, férje nézi, fintorogva, égő szemmel, felemeli a kést. Némán merednek egymásra.
Férje a pultra rakja a kést. Leül az asztalhoz, mer a levesből. Rónay felállítja a széket, jó étvágyat kíván, bemegy a hálószobába.
Nézi a szoba sarkát.
Ocsenás Péter Bence Budapesten született 2001-ben, jelenleg Agárdon él.
