Zólya Andrea Csilla
Pöpec tér és Gránátalma szigete között
Simon Réka Zsuzsanna legutóbbi két mesekönyve új vidékekre kalauzolja el a gyerekeket. A Bojta színre lép helyszíne egy tengerparti kisvárost, a Kricckracc kapitány és a gránátalmiak a Blüpp-tengerből kimagasló Gránátalma szigetének kevesek által látott, távoli tájait varázsolja elénk. Egy új szemszögből kerül bennük előtérbe a vízparti élet, ahogy történeteiken keresztül kicsit betekinthetünk a vízparton élők mozgalmas és igen gazdag életterébe. A szerző a víz által tulajdonképpen, a korábbi köteteihez képest is, még nagyobb hangsúlyt fektet a különböző világok átjárhatóságának bemutatására, a közöttük fellelhető átkelőhelyek keresésére, de e témákon túlmenően szintén terítékre kerül a megújulás, illetve az új életet magában hordozó újrakezdés kérdésköre.
A Bojta színre lép főszereplője, az első osztályos nyúlgyerek családjával másfél éve költözött a tengerparti Hullámvár nevű város Pöpec téri doboztornyába. A kikötőváros felettébb sokrétű és gazdag miliőt teremt az ott növekvő nyúlfiúnak, ahol nemcsak sokfélék, hanem a legváltozatosabb tájakról érkeztek a lakók. Remekül illusztrálják ezt a gazdagságot egyrészt a társasházszerű, színes csúszdákkal felszerelt különleges doboztorony lakói, akik között Bojta családja megleli otthonát, másrészt Bojta osztálytársai és barátai szintén ezt a sokszínűséget képviselik. A nyúlfiú osztálytársai között találjuk Zizit, a kis repülőkutyát, Picit, a rövidcsőrű hangyászsüngyereket, az első osztályosok tanítónénije pedig Lili néni, a kenguru, Bojta anyukájának a munkatársa Fifi, a korallsirály, Jokul bácsi, a világutazó izlandi vadászkutya, Lali bácsi, a földikutya találja meg Bojta elrejtett szülinapi ajándékait, Ulli bácsi az újságárus gulipánmadár, aki nemcsak Bojta kedves ismerőse, hanem egy neves sakkbajnok, Ulli bácsi régi barátja és egyben vetélytársa Mák bácsi, a borz, Lippa néni és Lippo bácsi az oposszum szülők, Valdemár bácsi óriás tobzoska, aki világéletében színész szeretett volna lenni, Pisze a kérdésekből ki nem fogyó bengáli kismacska, Pampam pedig a kis vörösorrú ormányos medve, aki anyukájával szintén a doboztoronyba költözik, és Bojta egyik legkedvesebb barátja lesz.
Tulajdonképpen a Bojta színre lép valamennyi jelenete a sokszínűség jegyében zajlik, Bojtát úgy veszik körül a legkülönfélébb alakok és szereplők, mint egyfajta multikulturális környezet. A kis nyúlfiú ebben a gazdagságban érzi magát otthon, számára ez a természetes. A kötetkezdő fejezetben megtudjuk, hogy ő nem is szeretne ún. tipikus nyúl lenni, erősen tiltakozik a nyulakhoz kötött sztereotípiák ellen. Szerinte a nyulak nem csak ugrálásban lehetnek ügyesek, hanem például biciklizésben is, ha ők is megtanulhatnának két keréken tekerni.
A Bojta színre lép mesefüzérében megkérdőjelezhetetlen alapszabály egymás tisztelete és a különbözőségek elfogadása. Remek példa erre az a jelenet, amikor Bojta szembesül Ulli bácsi és Mák bácsi barátságának, illetve konfliktusának sok éven át húzódó történetével. Réges-régen annak ellenére veszett össze a két öreg egy nemzetközi sakkbajnokság után, hogy gyerekkoruk óta jóbarátok voltak. E történetben nemcsak a szereplők másságával szembesül a főszereplő nyúlfiú, hanem az érzések sokféleségével is, s azzal, hogy milyen mélyre tudnak hatolni, és onnan azok milyen sokáig nyomaszthatnak vagy irányíthatnak bennünket:
„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi?
‒ Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.
‒ Mák bácsi jó sokáig elszállásolta magában – mosolygott Bojta.” (36)
E jelenet megmutatja, hogy az elfogadás és a kellemetlen helyzetek megbeszélése csodákat teremt(het), hiszen végül a két öreg mégis kibékül, onnantól igyekeztek már bepótolni „az elmulasztott közös játszmákat, és szélnek eresztették a sok évig hordozott szomorúságot” (36).
Bojtát és barátait nemcsak a körülöttük levő világ felfedezése és annak legrejtettebb zugainak feltérképezése mozgatja, hanem az érzések olykor kifürkészhetetlen összefüggései is, hogy hogyan keletkeznek azok bennünk, mivé lesznek és hogyan is hatnak ránk? Jó példa erre Pisze és Bojta beszélgetése, ami remekül ábrázolja a kisgyerekek kifogyhatatlan kérdésein keresztül a gyerekek mérhetetlen tudásszomját.
„– Te, Bojta, tudtad, ha belénk gabalyodik a viccesség, az egy jóleső, csípős érzés?
– Nem, ezt nem tudtam. Én semmi csípőset nem érzek.
– Tudod, hogy néha miért vagyunk szomorúak? – ugrott Bojta elé Pisze.
– Miért?
– Mert van bennünk érzés.
– Hát, ez igaz – bólogatott Bojta.
– Tudod, hogy a törött pohárban már benne van a törés, mielőtt eltörne?
– Nem, erre sosem gondoltam – válaszolta Bojta elgondolkodva.
– Szerinted aki haragszik, abban hány liter harag fér el? – kérdezősködött tovább fáradhatatlanul Pisze.” (67)
A kiapadhatatlan tudásszomjat és nyitottságot továbbá nemcsak a fentiekhez hasonló kérdések sora jelzi a kötetben, hanem az is, hogy többször visszatérő motívum maga a könyv vagy az olvasás szeretete, mint ahogy az is meghatározó, hogy Bojta egyik kedvenc helye Böbe néni könyvtára, ahol meg lehet találni rengeteg kérdésre a választ.
E gondolatot viszi tovább sok humorral is megfűszerezve Simon Réka Zsuzsanna a Kricckracc kapitány és a gránátalmiak című mesekönyvében. Ugyan teljesen új arcokat és szereplőket vonultat fel e mesekönyv Kricckracc kapitányon, Borsika nénin, a macskáikon, régi barátaikon és újonnan érkező vendégeiken keresztül, mégis e távoli, eldugott helyeken szintén kiemelt helyet kap a könyvtár, a könyv és az olvasás fontossága, miközben az egyes történetekben a mesélés/olvasás természetrajza és sokoldalúsága is körvonalazódik. Az egész kötetet – a szerző korábbi mesekönyveiből sugárzó könyvszeretethez híven, gondoljunk csak a könyvgyűjtő király alakjára vagy a Majdnem egy tucat királylány szereplői közül például Bakonyi Berkenyére, Borzas Füzikére vagy Erdei Szamócára – átitatja a gondolat, hogy az olvasás valójában nemcsak unalom elűzésére szolgáló remek időtöltés, hanem jeles esemény és ünnep. A mesekönyv szereplői: „olvasgatva ünnepelnek” (38), „papírszínház-mesenapot” tartanak (51). De nem csak a kiemelt napokat töltik ki a mesék és a mesélés, a mindennapoknak is szerves részei, a kötetben megjelenő kisfiúnak, Tasnak egyik kedvenc játéka és foglalatossága a mesegyűjtés, amiket majd a fejében raktároz el (56). A szereplők legalább olyan mohósággal falják a könyveket, mint Gyurmakalóz utolérhetetlen túrós buktáit, akiről elég hamar kiderül, hogy legalább annyira lehet jóbarát, mint rettenhetetlen kalóz, s ha már így alakult, hogy akár választhat is, akkor talán inkább az első mellett marad.
A könyvekkel való találkozás minden érzékszervünket megmozgatja. Olvasás közben nemcsak látjuk a betűk és képek sorát, halljuk lapozás közbeni a papír suhogását, körülvesz bennünket a könyvek illata, hanem ízleljük a szavakat, mondatokat, igyekszünk kitapogatni a történet(ek) rejtélyeinek kulcsát. „Sokszor így utazunk, bejárjuk a világot, és megannyi kalandban van részünk, sokat nevetünk, és néha egymásnak is felolvasunk egy-egy vicces részt. Közben meg teázunk, örülünk egymásnak, a hideg téli vagy forró nyári estéknek. Nézd, azokról a polcokról te is választhatsz magadnak bármikor!” – avat be az olvasás rejtelmeibe Borsika néni (63‒64).
A Kricckracc kapitány több oldalról mutatja be a mesélés és mesehallgatás pillanatait. A meseteremtés mozzanatainak megjelenítésén, másrészt a hallgató(k) mesébe vonásának megragadásán keresztül egyfajta megkettőzött örömmel szembesít. Olykor fel is cserélődik a mesélő és mesehallgató szerepe, például a Pipacs mesél című mesében. Borsika néni macskája, Pipacs miközben mesé(k)re éhezve várja Kávét, hogy meghallgathassa a meséit, éppen maga válik mesélővé (19‒20). Ugyanakkor, mivel a Kricckracc kapitány és a gránátalmiak is alapvetően esti mesék füzére, az egyes történetek továbbalakíthatók. Elindít(hat)ják az olvasókban és/vagy mesehallgatókban a történetszálak továbbfűzését, hiszen ezek nyitottságának és lezáratlanságának köszönhetően remek kiindulópontjai a közös, összebújós szülő-gyerek meséléseknek. Ilyen értelemben folyamatosan alakítható és formálható mesék ezek, amelyek a közös olvasás, továbbmesélés során nemcsak személyessé, hanem teljessé is vál(hat)nak.
Zólya Andrea Csilla
Kricckracc kapitány és a gránátalmiak főszereplői, Kricckracc kapitány és Borsika néni a tengereken töltött hosszú évek kalandos utazásai után Gránátalma szigetén horgonyoznak le, hogy ott élhessék a nyugdíjas éveiket visszavonultan. A két nyugalmazott tengerészkapitány fő feladata Gránátalma és a környező szigetek élővilágának a védelme. Azonban hiába élnek e távoli szigeteken, a világ forgatagától visszavonulva, ők is nap mint nap megtapasztalják, hogy a környezetet és az élővilágot egyre inkább beterítik a szeméthalok. Simon Réka Zsuzsanna kötete nem mélyed el e napjainkban hatalmas aktualitással bíró témában, óvatosan érinti azt, amikor a szemetelést például inkább csínytevésként jeleníti meg, és ezzel mintha részben el is venné ennek az igen összetett kérdésnek a súlyát. Viszont olyan valós képeket is felelevenít, mint az óceánból kimentett cserepes teknős, akinek az orrába műanyag szívószál fúródott. E jelenet megrendítő képeket idéz fel, érzékenyíti is az olvasót, és a természet iránti felelős gondolkodásra serkent. Ránk bízza, hogy gondoljuk tovább, és beszéljük meg, mire kell vigyáznunk, mi mindenen kell változtatnunk, mit tehetünk a környezetünkért, a természetért, az élhető jövőnkért.
A két mesekönyvnek nemcsak a szereplői és történetei igen szeretnivalók, hanem képi világuk szintén lenyűgöző és roppant izgalmas. Bogdán Viki rajzai kedves, vidám és nagyon vonzó miliőként körvonalazzák Hullámvár zegzugait, ahogy megelevenítik és élettel telítik azokat. E képeket nemcsak a humor járja át, hanem olykor az irónia is, akárcsak az Orosz Annabella illusztrációiban megelevenedő Kricckracc kapitány és a gránátalmiak jeleneteit. Ez utóbbi képekben hangsúlyos a groteszkre jellemző vizuális eszköztár használata, miközben kiválóan megjeleníti a történetek egymásra épülő és egymásba csúszó rétegeit.
Simon Réka Zsuzsanna: Bojta színre lép. Manó Könyvek, Budapest, 2021
Simon Réka Zsuzsanna: Kricckracc kapitány és a gránátalmiak. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2021
