Gajdó Ágnes
A Rezzenéstelen Pillantású Macska birodalmában
Régóta követem Kertész Erzsi írói munkásságát. A kezdetektől fogva azt érzem, jót és jól ír. Voltak persze kevésbé sikerült kötetek, ám a nemrég napvilágot látott, már a megjelenését tekintve is igazán különleges Éjszakai Kert. Misztikus meseregény kiemelkedő teljesítmény. Az író egyenesen szerethetőn és szuperül sziporkázik, s majdnem teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ihletadó múzsája mindaddig ott kószált, kullogott, keringett, körözött, netán keringőzött körötte, míg le nem tette a tollat, s jobbnál jobb tippekkel látta el, hogy aztán az égbolton látható valamennyi csillag egyöntetűen szerencsés alakzatot vegyen föl, s remekbe szabott regény keletkezzen.
Néha nem elég a tehetség. A körülmények tökéletes együttállása is szükséges, hogy valami egészen egyedi, valami egészen kiváló jöjjön létre. Madam Cupapanas története márpedig ilyen. Kertész oly mesterien használja szép magyar nyelvünket, hogy biz’ Kazinczy mester is megirigyelné, s tán eszébe sem jutna holmi nyaktekerészeti mellfekvencekre vesztegetni az idejét, belemerülne bátran a félelmetes, szorongató, ám mégiscsak barátságosan hívogató mesevilágba, melyet szerzőnk teremtett nem kis munkával. Mert lássuk csak: „A szenyora ugyanis siet, és ez a művelet minden energiáját felemészti: a gyöngyökkel díszített selyempapucs alattomosan csúszkál a macskakövön, a súlyos aranyékszerek minden lépésnél megcsörrennek jogos felháborodástól fújtató kebelén, és a méregdrága csipkeruha szegélye minduntalan egy-egy figyelmetlen kofa asztalába akad, mert ezek a mihasznák nem átallottak a szenyora vonulási útvonalában elhelyezni a rozzant standjukat.”
Gajdó Ágnes
Nos, szenyoránk tehát halad, szalad, tör előre, mígnem eljut úti céljához, a mesterdetektívek házához, ahol addigi lendülete némiképp alábbhagy. Hiszen két kiváló nyomozó közül kellene kiválasztania a jobbat. De ez nem olyan egyszerű. Hősünk nem mindennapi megoldásra jut, minthogy az ellopott kerti tó problémája sem egyszerű bűnügy. Talán nem is elég hozzá egyetlen nyomozó. A meglehetősen vehemens és módfelett türelmetlen károsult így hát rögvest két detektívet fogad (nem tudván eldönteni ugyanis, melyikük a megbízhatóbb), akik, mondani sem kell, ég és föld, azazhogy tűz és víz, jég és sár… Egyikük megfontolt, élére állítja még a derékszögű háromszöget is, másikuk vidáman szálldosó csigás haját igazgatja folyton, s kertje virágillata színpompás csodájának bűvöletében él…
Tódor és Teória sosem gondolták volna, hogy egyszer majd ugyanazon a bűntényen dolgoznak, köszönhetően a meglehetősen rigolyás asszonyságnak, aki nem szeret semmit a véletlenre bízni. A szenyora megbízásából az Éjszakai Kertbe vezet útjuk, ahol a kertmester, Noxnoktisz kalauzolja őket, nehogy véletlen átalakuljanak, vagy más baj érje becses irhájukat. A kéretlenül előkerült idegenvezető csodás bemutatót tart a kertről: „Tudják, az Éjszakai Kertben a szokásosnál lassabban csordogálnak a napok. Mert az Idő ebben a különös Kertben nem siet sehova. Kényelmesen bandukol, néha le-leül egy mohos sziklára, ha nehezére esik az ólomlábakon lépkedés. Olyankor a pókok sem szövik tovább a hálójukat, a madarak sem pittyennek, a levelek pedig hullás közben a levegőben függve, lebegve mozdulatlanná dermednek, és még a Levélhordó kezében is megáll a lombseprű.”
S ha nem lenne mindez eléggé félelmetes, netán kíváncsiságébresztő, a jeles mester bemutatja a Kert egyik legfontosabb lakóját, a Rezzenéstelen Pillantású Macskát is (akit egyébként a bohó, olykor igencsak meggondolatlan Teória lazán „lecicusoz”…). A (valószínűleg) selymes bundájú négylábúról megtudjuk, hogy eddig egyszer sem látták sem pislogni, sem nyávogni. Lehet, beszélni sem tud. De: „Ez a Macska folyamatosan szemmel tartja az itt élőket, de pillantása kifürkészhetetlen, és csak találgatni lehet, mire gondol. […] Szemei olyan erőt sugároznak, hogy talán azon sem lepődnénk meg, ha kiderülne, csupán ő képzeli, ő álmodja az egész Kertet.” Hát most aztán megfogtál bennünket, derűs szívű elbeszélő… Méghogy a macska által létezzen minden… Uhhh…
A titokzatos kert persze sok más élőlényt rejt, akiknek megvan a saját, testhez álló feladatuk. A Rügyeknek Éneklők nélkül nem jönne el a tavasz, az Árnyékban Bujkálók az Éjszakai Kert összes titkát ismerik, a Varjakat Vigasztalók – mily meglepő – a varjak bánatát enyhítik. „Lesz még hideg, ne félj!”, suttogják a szárnyas jószágoknak a biztató szavakat, mielőtt azok „tovarepülnek, nem tudni, hova”. A Kertben ott él a Sziromszámláló is, és aki a leginkább megbolygatja hőseink nyugalmát, az „A Lány, aki a Csillagokat is Lehazudja az Égről”. Hogy hogyan vagy hogyan nem, az ellopott tó persze megkerül, de mindez nem tölti el teljes békességgel és megelégedettséggel Tódor nyomozót, aki hiába selejtezi ki a kifogyott tollbetéteket a fiókjából, csak nem lel nyugalomra. Hívja, húzza vissza a titokzatos kert, ahol a miákolást elfeledő macska él, s ahol még nem derült ki, hogy végződik a Sziromszámláló és a Meghasadt Hajnal története. Vissza kell menni. Nincs mese!
Azazhogy mese van! Nem is akármilyen. Merüljünk el benne!
