Niedzielsky Katalin
Monte Cristo grófjától a Kabaréig
Titkok évada a Jókai Színházban
A titkok évada – ezzel a figyelemfelkeltő, izgalmakat ígérő, közönségcsalogató címmel hirdette meg 2011/2012-es szezonját a Jókai Színház, mondván, hogy minden bemutató témája valamilyen módon a rejtélyek megfejtése körül forog.
A nyitóelőadás 2011. október 7-én Pozsgai Zsolt és Szomor György Monte Cristo grófja című musicalje volt, Szomor rendezésében és főszereplésével. Novemberben a Négy évszak című, szláv népmese alapján készült darabot Koleszál Bazil Péter rendezte. Neil Simon-Marvin Hamlisch Kapj el! című kamaramusicaljét Seregi Zoltán állította színre. Brestyánszki Boros Rozália Csörtéjéből valóságshow-t kreált Fekete Péter, az előadásban Kara Tünde játszott főszerepet. Dürrenmatt világhírű színműve, Az öreg hölgy látogatása Fodor Zsókával, Kovács Frigyes rendezésében januárban ment, Feydeau Bolha a fülbe című komédiáját márciusban mutatták be, Merő Béla rendezte. Dorothy Szalma rendező februárban operabemutatóra, Mozart Varázsfuvolájára várta a gyerekeket. Májusban a Porondszínházban a világhírű Kabaréval zárult az évad, a produkciót Szűcs Gábor rendezte.
A rövid mérleg: nyolc premier, amiből valójában hat új bemutató, hiszen a Csörtét ismertük a tavalyi drámaíró versenyről, a Kapj el! előadásaival pedig nyáron turnézott a társulat, utána hozták be a kőszínházba. Fontosabb viszont, hogy nagyszabású musicallel, óriási produkcióval nyitott és búcsúzott az évad: a Monte Cristo grófja és a Kabaré szép nyitány és méltó finálé volt. Közte két mese, egy veretes dráma és egy bohózat került színre. Ha ötjegyű skálán kellene értékelnem az évad bemutatóit, a két musical és a dráma feltétlenül ötöst, jelest érdemelne, a két mese erős négyest, a bohózatnak adnám a leggyengébb jegyet, egy közepest. A plusz két előadás szintén jól szerepelt, a Kapj el! nálam jelesre, a Csörte jóra „vizsgázott”.
Az egész évad után, az összes bemutatót ismerve talán még igazságosabb a kritikus ítélete, mert nagyobb a rálátás, jobb a viszonyítási alap. Egy-egy premiernél az előadás minőségét, színvonalát, üzenetét elemzem, az alakításokat értékelem; próbálom összefoglalni, mi az, ami szórakoztat, aztán mehetünk tovább, mert felejthető a történet, vagy mi az, ami igazán képes megérinteni, elgondolkodtatni, utat nyitni akár a katartikus felismerés, fellélegzés felé. Nem titok, én azokat az alakításokat, előadásokat szeretem, ahol hús-vér emberek játszanak hihető figurákat; s mivel hihetők, képesek megszólítani, megállítani, rámutatni, mi helyes, mi helytelen. Hetek, hónapok múltán a jó előadások élménye megmarad, a kevésbé izgalmasakat pedig elfelejtjük. Ebben az évadban sok titokról lehullt a lepel, kiderültek hazugságok és felcsillantak igazságok a színpadon, elkülönült az értékes az értéktelentől. Elsősorban ez az, amiért érdemes színházba járni - szerintem.
Nem szorosan színpadi történet, de mégis sorsdöntő változás minden művészeti műhely életében a fenntartói csere, ezért mielőtt rátérnék az egyes produkciók értékelésére, emlékeztetnem kell az évadnyitón bejelentett átalakításra. Mivel az új közigazgatási törvény értelmében megszűnt a megyei önkormányzatok intézményfenntartó szerepe, 2012 januárjától a Jókai színház a megyeitől a városi önkormányzathoz került. A gyorsmérleg és a jelentős változás említése után elevenítsük fel közösen az egyes előadásokat, amelyek az évadértékelés alapját képezik!
Gubik Petra és Gulyás Attila a Monte Cristo grófjábanban
Nagy felütéssel, parádés nyitánnyal, ősbemutatóval, élőzenével és lenyűgöző látvánnyal került színre a Monte Cristo grófja. Dumas világhírű regényéhez kellemes zenét és modern dalszövegeket írt Szomor György, valamint a színpadkép is fantasztikus volt. Az alkotók nyolc éve készültek a premierre, hogy Faria abbé és Edmond Dantés titkáról lerántsák a leplet, s a könnyed szórakoztatáson túl komoly kérdéseket is felvessenek, elgondolkodtassák a nézőt. Örökérvényű mondandót akartak új köntösben, a mai nézőnek izgalmas, emlékezetes formában megszólaltatni. A színpadi összjátékot és az előadás hatását alapul véve nyugodtan leszögezhetjük: sikerült!
Gulyás Attila játszotta a fiatal főhőst, Szomor György az idős Edmond Dantés-t, azaz Monte Cristo grófját. Mindkét színész a tőle megszokott színvonalon hozta a rábízott figurát, Szomor György énekes teljesítménye kiemelkedő volt. Gubik Petra Edmund Dantés szerelmét, Mercedes-t keltette életre, szép hangjával varázsolta el a nézőt. Csomós Lajos Fernand, a felbujtott összeesküvő alakjába belesűrített mindent, ami kicsit is emberi; játékának köszönhetően szerelme, ragaszkodása Mercedes-hez hihető, bűne majdnem megbocsátható volt. Bartus Gyula játszotta Danglars, a nagyravágyó felbujtó, Dantés másik nagy riválisának szerepét. A másik mögé bújva intrikált és lázított, az arcát nem vállalta. A bonyolult figura köpönyegforgatását kiválóan mutatta meg Bartus Gyula. A korrupt főügyész, Villefort alakját Vasvári Csaba keltette életre: velejéig gonosz, elvetemült, javíthatatlan figurát játszott, fel sem villantott emberi jegyeket.
Külön dicséretre méltó, ha egy társulat manapság mer erkölcsről filozofálni, és a szórakoztatáson túl azt is megcélozza, ami csak a legjobb irodalomra, színházra jellemző: felmutatni sorsokat, elgondolkodtatni a nézőket, hogy ítéletet mondjanak arról, amit látnak, ahogyan embertársaik cselekednek és a társadalom körülöttük működik, működhet. Súlyos kritikaként hangzott el a darabban, hogy „az igazság halott” abban a világban, ahol a bankárok, a hivatalnokok korruptak. Megfontolandó figyelmeztetés ez, amivel Dumas, Monte Cristo és Szomorék azt is kiáltották felénk: ha már ilyen a világ, annál inkább kell lenni valakinek, aki szól, elmondja, hogy van igazság, kell lenni igazságnak! Az irodalom, a színház és minden művészet éppen erre való; feltéve, hogy jó, érdekes, hatásos, és ezért képes elnyerni a tetszésünket. Olykor azzal, hogy felkavar, felháborít, tiltakozásra késztet, máskor meg azzal, hogy kimondja velünk, helyettünk, amit mi is érzünk: igen, így kell; vagy azt, hogy így nem szabad élni!
A titkok évadában az első rejtélyt tehát sikerült megfejteni, és ez így szólt: hazudni, lopni, csalni bűn, és embertársainak tönkretétele árán senki sem lehet boldog. Színvonalas leckét kaptunk erkölcsből, és társadalomkritikát is jócskán hőseink jóvoltából. A Monte Cristo grófja a Jókai színházban nemcsak a technikai eszközöket vonultatta fel bravúrosan, hanem – és erre mindig csak a legjobbak képesek - a lelkünket is meg tudta érinteni; tükröt tartott és elgondolkodtatott.
Két premiert is tartott november 11-én a Békés Megyei Jókai Színház: délután a gyermekeket várták a Négy évszak című mesejátékra, este a Kapj el! kamaramusical szórakoztatta a felnőtt közönséget.
A legfiatalabb korosztálynak, a felnövekvő nemzedéknek, egyben persze a jövő színházkedvelőinek is játszani – ez mindig kiemelt feladat volt a békéscsabai társulat számára. Az élményt nyújtó, színvonalas szórakoztatás, a kultúrára nevelés immár hagyomány és ma is fontos küldetés; ennek jegyében alkalmazta színpadra Koleszár Bazil Péter rendező a Négy évszakot.
A mesejátékkal sikerült színpadra varázsolni a természet, az esztendő négy évszakának csodáit, rendjét, változásait, de ami még ennél is fontosabb, képet kaptunk az emberi viselkedés formáiról, példát a jóság és a gonoszság megnyilvánulásairól. S manapság, az egyre terjedő erőszaktól szenvedő, az erkölcsiséget, műveltséget háttérbe szorító világban különösen fontos maradandó értéket felmutatni, az együttérzés, a szeretet, az emberség fontosságára ráirányítani gyermekeink figyelmét.
A főbb szerepekben Bányai Ágota (Ánja, az árva kislány), Tarsoly Krisztina (a királylány), Kovács Edit (a mostoha) és lányaként Roszik Ivett színészhallgató örvendeztette meg a gyerekeket. A tudós professzor szerepében Csomós Lajos, kancellárként Tege Antal játszotta a két nagy nevettetőt. Kritikai észrevételként annyit azért el kellett mondani, hogy a helyes, érthető, szép magyar beszéd a színpadon mindig alapkövetelmény. Talán gyerekeknek, akik nem biztos, hogy tudnak különbséget tenni helyes és helytelen közt, különösen az. Mert amit hallanak, arról azt hihetik, hogy az úgy van, úgy kell mondani, hangsúlyozni, úgy helyes. Elvégre a színpad a nyelvi értékeink őrzője, közvetítője is kell, hogy legyen.
Az Ibsen Stúdiószínházban a Kapj el! című kamaramusicalt - Balogh Anna és Szomor György főszereplésével, Seregi Zoltán rendezésében - örömmel fogadta a közönség, díjazta a remek poénokat, és élvezettel hallgatta a nagyszerű zenét.
Szomor György és Balogh Anna a Kapj el! című előadásban
Neil Simon neve már önmagában garancia a sikerre, a poénözönre, fergeteges humorra, sziporkázó párbeszédekre, ha az ember nevetésre, minden baját feledtető szórakoztatásra vágyik. A Kapj el! című kamaramusicalben is minden szó, pillanat, helyzet csupa poén, de hamar rádöbbentünk, hogy az önfeledt nevetés mögött ott a tragédia, két ember véresen komoly sorsa. Vernon, a híres zeneszerző, a kamasz szerelmes és a már nem annyira fiatal férfi szerepét, átalakulásait Szomor György játszotta finoman, árnyaltan, meggyőzően. Balogh Anna Sonia alakjában méltó partnernek bizonyult, esetlen és csábító, esendő és öntudatos, őszinte és számító nő volt egyszerre. Két bonyolult figura, két kiváló színészi alakítás. A sziporkázóan szellemes szöveget, a szívszorítóan érzelmes pillanatokat remek zene húzta alá, ami máskor éppen oldotta a feszültségeket, akkor csendült fel, amikor „elfogyott” a szó. Nagy ötlet volt a kétszereplős darabhoz Kerekes Judit koreográfiája.
A net által „net” lettünk gazdagabbak – ezt a következtetést vontam le a Csörte premierje után, amit az Ibsen Stúdiószínházban láttunk december 9-én. Az előadás szembesítette a nézőt saját korlátaival és elgondolkodtatta a globalizált világ kínálta életminőségről. Brestyánszki Boros Rozália darabjával a 2010-es drámaíró versenyen már találkoztunk, most a szerző által átírt változatból rendezett előadást Fekete Péter.
Azon túl, hogy a poénos szövegeken és a nézőket is megmozgató játékon jókat nevettünk, a napjainkban játszódó történettel sikerült mély emberi érzelmeket, fájdalmakat, konfliktusokat is felvillantani. Kara Tünde nagyon megható, megrázó alakítást nyújtott, ahogyan Bogi figuráját – a magányos asszony ragaszkodását a fiához és kétségbeesett küzdelmét az elektronika ellen – ábrázolta. Katkó Ferenc Macija szintén telitalálat volt: kevés szóval, inkább maciszemekkel, mimikával és mozgással játszotta szerepét. Mindkét alakítás mélységesen emberire sikerült, ezért volt meggyőző, hiteles. Gulyás Attila (Józsi) és Liszi Melinda (Vivi) fiatalos lendületével ügyes ellenpontját adta az idősebb, lemondó, elfásult korosztálynak.
Liszi Melinda a Csörtében
Üzenet, megfejtés? Igen: a művészet mindig a maradandó értékekre figyelmeztet. S minden könyv, színmű vagy technikai vívmány annyit ér, amennyire képes jó irányba befolyásolni életminőségünket, gazdagabbá tenni a lelkünket és emberi kapcsolatainkat, igazságosabbá korunk társadalmát.
A svájci német író tragikus komédiájából, Az öreg hölgy látogatásából – Fodor Zsókával a címszerepben - Kovács Frigyes rendezett nagyszerű előadást 2012 januárjában az immár Békéscsabai Jókai Színházban. A világirodalom jól ismert drámáját sikerült úgy színpadra vinni, hogy az tartalmában, látványában és üzenetében egyaránt mélyen érintse, elgondolkodtassa a nézőt, és igazi katartikus élményt nyújtson. A szereposztás kivétel nélkül telitalálat volt.
Fodor Zsóka véleményem szerint eddigi legkiválóbb békéscsabai alakítását nyújtotta Claire Zachanassian szerepében. Hátborzongató tervétől eltántoríthatatlan volt, de olykor mégis nosztalgikus, szerelmes, szenvedélyes; kegyetlenül alázott meg mindenkit, sorra a férjeket, néha mégis kibújt belőle az érzelemre képes nő. Elvetemültségét humorral ellensúlyozta, szoborként, bálványként magasodott fel, miközben időnként esendőségéről, sérülékenységéről mesélt. Taszító és vonzó volt egyszerre, és ezt az ellentétpárt kiválóan játszotta. Nomád Földi Lászlónak kellett Ill figurájában a legnagyobb változást megjeleníteni és a néző számára hihetővé tenni. Claire jelleme ugyanis már kész volt, határozott haditervvel érkezett, de Illnek teljesen át kellett értékelnie az életét, és komoly ívet rajzolni, amíg eljut odáig, hogy vállalja régi bűneiért a felelősségét. Nomád Földi László jellemformálása erőteljesnek és meggyőzőnek bizonyult. A mellékszereplők közül elsősorban Tege Antal (a tanár megformálásáért) és főpolgármesterként Bartus Gyula érdemelt elismerést.
Bartus Gyula, Fodor Zsóka, Nomád Földi László, Nagy Erika
és Bányai Ágota Az öreg hölgy látogatásában
Valahol Közép-Európában, egy kisvárosban, száz éve játszódik a történet, de játszódhatna bármikor és bárhol. Szerelem, bosszúvágy, leszámolás, lefizetett tanúk és bírók, megvett ítélet volt régen is, van ma is! Nem az idő és a helyszín a lényeg; hanem az, hogy a pénz, a gazdagság, a hatalom hogyan hat az emberre, az erkölcsre, miként képes megváltoztatni a jellemeket és a világot. Mi történik a szegény emberekkel, ha felcsillan a jobb élet, a meggazdagodás reménye? S mivé fajul annak a jelleme, aki a világ egyik leggazdagabb embere, és pénzével bármit megvehet? S milyen cél érdekében mekkora áldozatot érdemes hozni? Dürrenmatt azt mondta, ő „csak” embereket ábrázol és egyfajta világot jelenít meg, de nem akar nekünk erkölcsöt prédikálni, vádbeszédet tartani. Mégis minden darabja kemény ítélet, ez is.
A gyerekek le sem akarták engedni a színpadról a Varázsfuvola szereplőit a februári premieren, annyira megszerették őket az előadás végére. Ennél nagyobb elismerés nem is kellett a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek, akik gondoltak egy merészet és hittek abban, hogy az opera, a klasszikus zene is lehet közönségcsalogató, sőt, akár siker. Tény, hogy nem kevés bátorság, elszántság és kitartás kell manapság ahhoz, ha valahol értékkel akarnak kiállni, netán hódítani, remekműveknek közönséget toborozni. Felnőtt ugyanis mára legalább egy-két olyan nemzedék, amely a könnyen fogyasztható és gyorsan felejthető szórakozásra, slágerekre és valóságshow-kra inkább vevő, mint a klasszikusokra. Éppen ezeknek a fiatal szülőknek a csemetéit várták a színházba!
Wolfgang Amadeus Mozart operáját színpadra vinni felnőtt közönségnek sem veszélytelen vállalkozás. Szalma Dorotty rendező azonban mert igazán nagyot álmodni és kitartóan dolgozott azért, hogy az általában fenntartásokkal vagy legalábbis óvatosan fogadott műfajt éppen (vagy először is) a legkisebbekkel szerettesse meg.
A Jókai Színházban Mozart gyönyörű zenéje modern változatban, dzsesszesítve csendült fel, a jól ismert dallamok átiratát Gulyás Levente zenei vezető készítette. Nemcsak Mozart és az opera műfaja miatt volt igen merész vállalkozás a Varázsfuvola műsorra tűzése, hanem azért is, mert a békéscsabai társulatnak nem profilja a komolyzenei műfaj, itt nincs operatagozat. De ne felejtsük el, hogy komoly hagyománya van viszont a gyermekelőadásoknak és az egész családot behívó produkcióknak! A két óriási feladatra operaénekeseket hívtak; az Éj királynőjének szerepét Fábry Gabriella alakította, Sarastrót pedig Altorjay Tamás énekelte az egyik, Gábor Géza pedig a másik szereposztásban. Papageno szerepét Csomós Lajos játszotta remekül, hamar belopta magát a gyerekek szívébe, akik lelkesen figyelték Pamina (Gubik Petra) és Tamino (Gyulás Attila) próbatételeit, Kara Tünde (Papagena) játékát, Vadász Gábor Monostatos figuráját is.
Bevált a mai hangszerelés, és ha ez a legfontosabb szempont annak érdekében, hogy megkönnyítsék a klasszikusok befogadását, akkor ezt meg kell tenni, így kell zenélni, persze szakszerűen, kellő alázattal. Kétségtelenül használt a gyermekelőadásnak az egyébként hosszú szövegkönyv megrövidítése is.
A gyerekeket akarják visszahódítani az opera számára? Szerintem ezt a korosztályt nem visszahódítani kell, hanem megnyerni az érték, a minőség számára, egyáltalán a színházba kell elhozni őket, kimozdítani otthonról, a tévé és a számítógép elől. Visszahódítani az operához valójában a szülőket és a nagyszülőket kell, kellene, akik közül sokaknak lehetett már valamilyen élménye, tapasztalata a műfajról, de különböző okokból mára mégis eltávolodtak tőle. Mindenesetre most, miután a gyerekeket már sikerült megnyerni, jöhetnek a szülők és a nagyszülők is!
Felhőtlen szórakoztatás, móka, kacagás – ha valaki erre vágyik, Feydeau-ban sosem csalódik. A francia bohózat mesterének talán legnépszerűbb műve a Bolha a fülbe, amit márciustól láthatott a közönség Merő Béla rendezésében. A szerző célja műveivel a könnyed szórakoztatás volt, de azért sikerült rendesen leleplezni az álszentséget, a hazugságot is, kicsit mindenki magára ismerhetett a nagy nevetések közben.
Bartus Gyula és Tege Antal a Bolha a fülbe című előadásban
Azt hihetnénk, ilyen darabbal könnyű a közönség tetszését megnyerni, bohózatot egyszerű jól játszani. Aztán kiderült, hogy ellenkezőleg. Bartus Gyula kettős szerepet igyekezett megformálni, Victor Emanuelt és Poche-t játszotta kedvesen. A feleség, Raymonde alakját Tarsoly Krisztina keltette életre hatásosan. Lucienne szerepét Komáromi Anett formálta meg humorral, bájjal. Csomós Lajos ezúttal Carlos figurájában volt a nagy nevettető.
Az új bemutatót szívesen fogadta a közönségnek az a rétege, amely eléggé gondterhelt és belefáradt a komoly dolgokba ahhoz, hogy ha színházba megy, szórakoztatást, kikapcsolódást, felüdülést, sok-sok nevetést várjon. A megvalósítás színvonalát tekintve számomra mégis ez volt az évad legkevésbé sikerült előadása.
A Kabarét, John Kander világhírű musicaljét Joe Masteroff szövegével és Fred Ebb verseivel az évad utolsó bemutatójaként láthattuk. A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásának adaptációját Szűcs Gábor rendezte a Porondszínházban. A cirkuszi elemekkel, akrobatákkal tarkított show-ban Gulyás Attila - a Konferanszié szerepében – nagy bravúrral kalauzolta a közönséget, egyszerre kedves, barátságos és félelmetesen démoni, mágusi, chipollás műsorvezetőként vitte hátán az előadást. A Konferansziét Farkas Gábor Gábriellel is láthatta a közönség, Sally Bowles figuráját pedig Ullmann Mónika és Lapis Erika játszotta váltva. Az angol cabaret-énekesnő alakjából félelmetes szépséget formáltak. Clifford Bradshaw szerepében Vasvári Csaba lezser eleganciával építette fel az amerikai író lényének kettősségét. Bartus Gyula meggyőzően tárta elénk Ernst Ludwig bonyolult figurát, átváltozását. Katkó Ferenc Herr Schultz alakját meglepő módon nem üldözöttként szólaltatta meg, hanem egy laza, jópofa, viccelődő embert alakított.
Kara Tünde és Katkó Ferenc a Kabaréban
Kiemelkedő volt az eredeti koreográfia, Kováts Gergely Csanád műve. S megrázó, amit a darab sugallt: nincs is értelme a politikával foglalkozni, figyelni, részt venni az eseményekben, mert az ember úgysem tudja befolyásolni a dolgokat, csak elszenvedője mindannak, ami történik vele, körülötte. Az író nem tud írni, a szerelmesek nem tudnak szeretni, az embereket tárgyakká aljasították, a cabaret-girlök szexuális játékszerek vagy kellékek.
A hipnózis, a varázslat pedig arra jó, hogy elidegenítsen, távol tartson a dolgoktól, amik nyomasztanak; ugyanakkor kívülről, távolról kritikusabban láthatjuk a világot, meg magunkat is. A Kabaré egyrészt remekül szórakoztatott, másrészt lerántotta a leplet egy nagyon különös világról és annak szereplőiről. De ez utóbbit bár markánsan tette, mégsem erőltette rá a mélyebb tartalmat a nézőre, így az is elégedett lehetett, akinek elege van az okoskodásból, a filozófiai üzenetekből és összefüggésekből, egyszerűen csak élményre vágyott és jól akarta magát érezni a színházban.
A térség egyetlen színházának minden műfajt kell játszania, a legkülönbözőbb korosztályokat és érdeklődési köröket kell kiszolgálnia. Ennek tudatában jó repertoárt alakítottak ki az elmúlt évadban Békéscsabán, és az előadásokat sikerült igényesen, színvonalasan megvalósítani. A minőség, a közönség tapsa, szeretete, a siker a legfontosabb értékmérő egy társulatnak és a legjobb reklám a piacon. Külön elismerést érdemel a Jókai Színház azért, mert fontosnak tartja a művészet erejét, nemcsak könnyed szórakoztatást ígért, hanem annál többre is vállalkozott: akart hatni, elgondolkodtatni, sőt rávilágítani fontos dolgokra, teendőkre, merte vállalni, hogy részt vegyen a közönség nevelésében, a kultúra, a műveltség, sőt, a közélet alakításában.
Megjelent a 2012/4-es Bárkában.
