Dávid Ádám
A Kolibri szárnyalása
Évadértékelő a húszéves Kolibri Színházról
Az ország egyetlen hivatásos gyermek- és ifjúsági repertoárszínháza visszavonhatatlanul felnőttkorba ért. A jubileumi huszadik évad a három helyszínen játszott több mint ötszáz előadás, az 51000 néző, a nemzetközi projektek, a nívós színházi fesztiválok és a visszafogott számú, ám annál izgalmasabb premierek mellett az összegzés, a nosztalgia és a műfaji, stiláris gazdagság jegyében telt.
„Furcsa módon szétesik a munkánk recepciója. Nagyon kevés kritikus látja az előadásainkat egymáshoz való viszonyukban. Ritkán adódik, hogy valaki kétféle korosztálynak szóló darabunkat megnézné, és ezeket összevetné." – foglalta össze Novák János színigazgató egy interjúban a repertoár sokszínűségének árnyoldalát. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy a Kolibri úttörő vállalkozásainak, illetve a szokásosnál is sűrűbb jubileumi évad legfontosabb momentumainak áttekintése után az egyes korosztályoknak szánt előadások mentén felvázolja a színház szerteágazó tevékenységének főbb tendenciáit, különös figyelmet szentelve az új premiereknek.
Az Állami Bábszínházból kilépett, nagyobb függetlenségre vágyó színházi emberek 1992-ben hozták létre a Kolibrit, amely az évek során a formabontó, interaktív családi előadásokon túl kitágította a gyermek- és ifjúsági színház érvényességi körét lefelé egészen a csecsemőkig, felfelé pedig a 16-18 éves fiatal felnőttekig. A Jókai tér 10. szám alatti főépület így kiegészült a Terror Háza szomszédságában megbúvó Kolibri Fészekkel, amely a hazánkban elsőként megjelent csecsemőszínházi produkcióktól a kisiskolásoknak szóló előadásokig kínál gazdag programot, illetve a szemközti Kolibri Pincével, ahol főként a 12-18 éves korosztály találhatja meg a kedvére való (tabu)témákat. Az ifjúsági előadások döntő többségét professzionális drámapedagógiai foglalkozások egészítik ki.
Klamm háborúja (fotó: Szlovák Judit)
A Kolibri egyik legnagyobb érdeme, hogy nemzetközi együttműködésekhez kapcsolódva a kétezres évektől kezdve egy sor új műfajt honosított meg Magyarországon. A csecsemőszínház a Glitterbird, majd a Small Size – Big Citizens program révén tört utat magának, és a két műsoron tartott kolibris előadás – a TODA és a Tekergő – mellett vendégprodukciók is színesítik ezt a nyugati országokban már teljesen bevett színházi formát. A Bozsik Yvette Társulat Négy évszak, a Rácz Attila Társulat pedig Erdőn-mezőn udvaron címmel készített játékos táncelőadást a legkisebbeknek.
A középiskolás korosztályt – szintén elsőként – az osztályteremszínház sajátos műfajával lepte meg a Kolibri. A Németországban már klasszikusnak számító Kai Hensel-monodráma, a Klamm háborúja Scherer Péter többszörösen díjazott előadásában sokkolja a kamasz nézőket. A zajos sikert számos hasonló osztályteremben is könnyedén színre vihető darab követte, melyek részben szintén Scherer nevéhez köthetők. A Nézőművészeti Kft. két vendégelőadása, A gyáva és a Vakság is jól példázza a Kolibri Színház befogadókészségét és nyitottságát. Ez az attitűd tette lehetővé a részvételt egy másik jelentős EU-s projekt, a négy évig tartó Platform 11+ megvalósításában. A 2009 szeptemberében indult kezdeményezés hatékonyan ösztönzi a 11-15 éves korosztálynak szóló új előadások megszületését. A tucatnyi európai ország tizenhárom ifjúsági színházának részvételével zajló projekt lényege, hogy az alkotók iskolalátogatások, interjúzások révén testközelből megismerjék a célközönséget foglalkoztató témákat, problémákat. A Platform 11+ első körben a résztvevő színházak saját, egyedi darabjainak létrejöttét szorgalmazta, amelyeket angol nyelven is nyilvánosságra hozott, majd lehetővé tette nemzetközi koprodukciók megalkotását is, amelyek a szerzőktől a tematikán át a nyelvi megvalósításig két vagy több kultúra találkozását feltételezik.
Kemény Henrik (fotó: Molnár Dénes)
Most lássuk, mik voltak a legemlékezetesebb események a Kolibri legutóbbi évadában. A színház első húsz évének a Bajor Gizi Színészmúzeum állított emléket a 2011. október 8-án nyílt mozgalmas kiállításán, amely 2012. március 11-ig számos zenés, interaktív programmal egészült ki. Ezzel a két jelzővel lehet legrövidebben jellemezni a Kolibri klasszikusok darabját, a november 19-én bemutatott Háry Jánost is. A ’90-es évek végén indult sorozat klasszikus zeneművek színpadi adaptációját tűzte ki célul, és a Művészetek Palotája évek óta partner az egyedülálló kezdeményezéshez, ahol a matinéelőadásokon nagyzenekari kísérettel játsszák a változatos bábtechnikával megvalósuló produkciókat, míg a Jókai téren Oberfrank Péter zongorán kelti életre az örökzöld dallamokat. A Háry János esetében a színház szolgált az évadban tízszer műsorra tűzött darab helyszínéül, Csajkovszkij Diótörőjét viszont a Müpában láthatta először a közönség december 21-én. Néhány nappal korábban a Kolibri Pincében bővült tovább a német Lutz Hübner középiskolásoknak szánt előadásainak száma: a Bunyósszív Bagossy László bravúros látványvilágú rendezése, Németh Tibor és Bárdi Gergő jutalomjátéka.
Kolibri-kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban (fotó: Molnár Dénes)
Az újév új kihívást is jelentett a társulatnak. Január 9-14. között nagyszabású showcase keretében mutatták be a jelenlegi repertoár legizgalmasabb, egyben az egyes műfajokra leginkább jellemző előadásait a Kolibri Mustra névre keresztelt rendezvénysorozat keretében. A szervezők igyekeztek reprezentálni az éppen futó nemzetközi projekteket is, ezért az aktuális saját darabokon túl a Small Size a német Helios Theater Woodbeat című lélegzetelállító csecsemőszínházi előadásával, a Platform 11+ pedig egy cseh-portugál koprodukcióval képviseltette magát. Az egyhetes mustra esténként tematikus szakmai beszélgetésekbe torkollott, ahol az adott nap termésének apropóján a külföldi vendégek, színházi szakemberek és kritikusok kérdezték a Kolibri csapatát.
Az április a bemutatók jegyében telt: a nagyszínpadon Petőfi elbeszélő költeménye, a János vitéz elevenedett meg, amelyhez a Móra Kiadóval és a Petőfi Irodalmi Múzeummal közös minitárlat is kapcsolódott. A hónap végén pedig megszületett a legújabb osztályterem-színházi előadás is, a már említett Vakság Sárosdi Lilla megrendítő előadásában.
Az évad hátralévő része a színházi mindennapokon túl főként díjak bezsebeléséből és fesztiválszereplésekből állt. A Szentivánéji álom Az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé nívódíját vitte el, míg A gyáva Üveghegy-díjat kapott. A legsikeresebb platformos produkció, Tasnádi István Cyber Cyrano című egyfelvonásosa tovább folytatja diadalútját: sikerrel szerepelt a stuttgarti Schöne Aussicht gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválon, és jelölték a 2012-es Német Gyermekszínházi Díjra is; döntés szeptemberben várható. A Platform 11+ pedig lassan révbe ér, a résztvevő felek multinacionális koprodukciókkal zárták le a rendezvénysorozatot Pilsenben.
Cyber Cyrano (fotó: Szlovák Judit)
Itt az ideje, hogy végigzongorázzuk a repertoárt az egyes korosztályi beosztások szerint. Három éves korig a már említett TODA és a Tekergő nyújt maradandó élményt. Míg előbbi népi mondókákra, magyar népdalok motívumkincsére épít, és – ahogy külföldi fesztiválszereplések is bizonyítják – országhatároktól függetlenül minden csecsemőt magával ragad, addig utóbbi Orbán Ottó Kati-patika című kötetének játékos verseire alapoz, és itt már nagyobb szerep jut a nyelvnek. A TODA két kolibris színészházaspár – Szívós Károly és Török Ágnes, illetve Bodnár Zoltán és Tisza Bea – közös produkciója Novák Jánossal a koncepció kidolgozásától a rendezésen át a dalok megelevenítéséig, amelyben nagy szerephez jutnak a legelemibb geometriai formákból építkező plüssbábok, amelyeket Orosz Klaudia, a színház Jászai Mari-díjas művészeti vezetője, valamint állandó díszlet- és jelmeztervezője készített. Öröm volt látni, hogy a szülők is ámulatba estek az egyszerű testek állandó alakváltozásain, majd az előadás végén félve gyermekeik után indultak, hogy ők is kipróbálják a közös játékot. Mindkét produkció közel fél óráig tart, hiszen a célközönség figyelmét lehetetlen hosszabb ideig irányítani, és összefüggő történet helyett mininarratívákat mesél el, amelyek a folyamatos játék révén lazán kapcsolódnak egymáshoz.
A 3-6 éves korosztály már nagyon is igényli a letisztult, egyszerű elbeszélőformát. Az óvodás korosztályt igazán magával ragadó történetmesélés hazai nagymestere Marék Veronika. Kippkopp és Tipptopp egymásra találását két évaddal ezelőtt mutatták be a Fészekben, és a szerzőnő a színpadi változathoz még dalbetéteket is írt, amelyeket Novák János zenésített meg. A nagy sikerre való tekintettel Tisza Bea rendező a következő évadban a Small size keretein belül színpadra állította a Kippkopp gyerekeit is. Alexics Rita és Bodnár Zoltán komolyabb kettősét bájosan egészíti ki Rácz Kármen és Rácz Kriszta az öt rakoncátlan kölyök megformálójaként.
Egy másik ovisokat megszólító klasszikus, Václav Čtvrtek Moha és Páfránya a Szívós-Török-páros szívmelengető játékában kel életre. Ezt az előadást még évekkel ezelőtt láttam a Művészetek Völgyében, és már akkor megragadott a színpadkép praktikus egyszerűsége, a bábfigurák bumfordisága, na meg a két színész vásári bábozásra emlékeztető közvetlensége.
Ők játsszák a főbb szerepeket Békés Pál klasszikussá vált Spárga-tengeralattjárójában is, amelyet a négyéves kortól ajánlott darabok közé soroltak. A humorban bővelkedő öko-mese története már valóban összetettebb, mint az előző daraboké, és Nyeső Mari fülbemászó muzsikája kínálja magát az interaktív játékokra. A konfliktusok megoldásában így oroszlán-, illetve veréb-, rák- és halrész jut a közönség ifjú tagjainak, akik a Kolibri Fészek színfalai mögé is beszökdelve körbejárják az egész játszóházzá alakuló, apró színházat, és végül legyőzik a gonosz VII. Moszat királyt.
A repertoár legismertebb darabja kétségkívül a ’82-ben színre vitt Bors néni, amelyet Novák János még az Egyetemi Színpadon rendezett meg Nemes Nagy Ágnes különleges hangulatú kötetének verseit és meséit zenés, interaktív eszközökkel újragondolva. A kultelőadás Dajka Margittal a tévénézőket is meghódította, a ’90-es évek közepétől pedig Molnár Piroska formálja meg Bors néni időtlen alakját.
Locspocs, a csetlő-botló tengeri szörny figurája szintén összeforrt a Kolibri Színházzal. Az első évadban a Bolygó Hollandival közös kalandjait ismerhettük meg, 2007 óta pedig a Locspocs, a kis tengeri szörny című családi darab lopta be magát sokak szívébe. A bravúros bábok mellett ki kell emelni Ruszina Szabolcs felszabadult játékát.
Novák János (fotó: Molnár Dénes)
Az iskoláskortól kezdődően – szerencsére – olyan sokrétű a színház választéka, hogy terjedelmi okokból csak szemezgetésre futja. A Kaláka bábszínház a legendás zenekarral folytatott együttműködés eredménye, és a klasszikus zenére épülő előadások kamaraváltozatának tekinthető, ahol Orosz Klaudia mesés bőröndjeiből bújnak elő a megunhatatlan gyerekdalok szereplői.
A boldog herceg Bodnár Zoltán egyszemélyes show-ja, amelynek különlegessége, hogy angol változatban is játssza. Én is így láttam, és pozitív tapasztalat volt, hogy a kiskamaszok pisszenés nélkül koncentrálták végig a helyenként igen veretes szöveget.
„Bambi izgalmas élete igazán a mi színpadunkra kívánkozik, ahol bábok és színészek varázsolják elénk az erdők világát.” – áll a Felix Salten regénye alapján főként alsó tagozatosoknak készült darab ismertetőjében. A jelenetek többségében tényleg élőszereplős, antropomorf erdei állatok mindennapjait látjuk, de a dramaturgiai csúcspontok egy része, például a híres „üldözéses jelenet” bábozásként jelenik meg. Szanitter Dávid Bambi alakján keresztül tulajdonképpen az egész repertoárt „végigjátssza”, hiszen hitelesen mutatja be a címszereplő fokozatos fejlődését csecsemőkorától felnőtté válásáig.
A Platform 11+ első hazai darabja Horváth Péter Kästner-átirata, az Emil és a detektívek volt, amely a 2010-es Budapestre helyezi át a német klasszikus cselekményét, és Kästner alakjának megidézésével a regény előszavának metaelbeszélői síkját beépíti a dráma szövetébe. Így kettős fénytörésben jelenik meg Emil története, hiszen egyrészt megidéződik Kästner életművének néhány fontos motívuma (ezek utalásoknak is tekinthetők a Kolibri repertoárjában korábban már szerepeltetett Május 35-re és A két Lottira), másrészt az aktualizálás révén jobban átélhetővé válik a sztori a mai tinik számára is. Ezt segítik az ismerős helyszínek, a rap-betétek, az élő videózás, a „kibékítő show”, vagy Grundeisz elfogása a közönség aktív részvételével. Szanitter Dávid ezúttal lenyűgözően ellenszenves a piti tolvaj szerepkörében, míg Mészáros Tamás végig kellőképpen zavarban van vidéki srácként a pesti forgatagban.
Kukorica Jancsi megformálásakor azonban egy erőtől és önbizalomtól kicsattanó népi hősként lép elénk. A János vitéz magán viseli a Kolibri védjegyének számító sajátosságokat: ez is keretjátékkal kezdődik, mint az Emil vagy más darabok, és szintén a jelen Budapestjéből indulva, egy kirakat nézegetése közben csúszik át észrevétlenül a mesébe. A rendkívül összetett, táncbetétekkel tarkított színpadi mozgások Novák János egyik legkedveltebb eszközét, a színházi anarchiát hívják segítségül az idősíkok összekeverésére, és a filmes montázshoz hasonló hatást elérve idézik meg a későbbi szereplőket. Itt is jó ritmusban váltakoznak az élőszereplős és a különféle bábtechnikákat használó jelenetek, akár a Bambiban, vagy épp a Szentivánéji álomban. Utóbbihoz az összetett vetítési trükkök is kapcsolják, amelyek látszólag ellentmondanak mindkét veretes szövegnek, mégsem hatnak erőltetettnek. Külön erénye az előadásnak, hogy néhány apró húzást leszámítva Petőfi eredetije hangzik el. A narrációt felváltva mondják el a keretjáték résztvevői, akik az ókori színház kórusaira emlékeztetnek. Novák János a zenei világ összeállításakor elsősorban Liszt Ferenc szimfonikus költeményeire támaszkodott, ezzel a Kolibri klasszikusok hangulatával gazdagította az előadást, de a Muzsikás együttes kiváló zenésze, Sipos Mihály által feljátszott népzenei motívumok, egzotikus törzsi ritmusok és Novák saját kompozíciói is kiegészítették a „soundtrack”-et. A pazar jelmezek pedig egészen kivételes látványvilággal párosulnak: Orosz Klaudia művészetének összes regiszterét megmutatta az aprólékosan kidolgozott bábfiguráktól és a porig égő rablótanyától a szó szoros értelmében vett óriásbábokig.
Az ifjúsági előadások többsége két csoportba sorolható: a német, skandináv és más nyugati sikerdarabok újragondolása (Lutz Hübner, Monoblock, Robert Jelinek stb.), vagy a Platform-projektben résztvevő magyar szerzők (Horváth Péter, Németh Ákos, Tasnádi István) alkotása. Az egyik legsikeresebb darab mégsem sorolható egyik tendenciába sem: ez Háy János Völgyhídja, amely 2010-ben a legjobb új magyar dráma díját nyerte el. Háy tökéletesen ismeri a kamaszzsargont, és a nyelv hétköznapiságát hatásosan ellenpontozta a középkori misztériumjátékokat idéző színpadkép: a csuklyába bújt bábosok és a dinamikusan alakot váltó hatalmas képkeret. Bagossy László rendezése odaszögezte a székhez a legközömbösebb kamasz nézőket is, akik a szokatlan bábtechnikán sem ütköztek meg.
Völgyhíd (fotó: Szlovák Judit)
A Németországban rendkívül népszerű Hübner-darab, a Bunyósszív is Bagossy kezei között kelt új életre. A kétszemélyes kamaradráma egy átlátszó plexifallal körülvett szobában játszódik, így a közönség belelát Leo, a hallgatag öregember és Jojo, a hiperaktív kamasz lassan kibontakozó kapcsolatába. Jojo magára vállalt egy balhét, ezért közmunkára ítélték, és ki kell festenie a nyugdíjas otthonban tengődő volt bokszbajnok szobáját. A mogorva férfi és az agresszív srác között furcsa apa-fiú viszony alakul ki megrázó múltidézéssel és nagyon szórakoztató, pörgő párbeszédekkel, miközben Jojo falra szórt festékcsíkjai a történet szimbólumaivá állnak össze. A darab végére már nem tudjuk eldönteni, hogy a két különc alak közül melyiket szerettük meg jobban, a szerző pedig még egy kivételesen felszabadító fordulatot is tartogat számunkra.
A Vakság hősnőjét ezzel szemben azonnal szívünkbe zárjuk, ahogy fekete felsőjében, kócos hajával leül velünk szemben, és csevegni kezd magáról. A hatásmechanizmus itt fordított: ez a tündöklő személyiség a szemünk láttára veszti el szeme világát, és a vicces-sztorizós atmoszféra egyre sötétebb tónusba vált, míg végül vaksötét lesz. Az időfelbontásos rendszerben ránk zúdított történettöredékek kirajzolják egy látó lány elkeseredett harcát a kórházi szenvtelenséggel, a fokozatos kitaszítottsággal, a vakság tudatosításának kínkeserves folyamatával. Sárosdi Lilla teljesen átlényegül a szerepben, olyannyira, hogy néha már azt érezzük, egy tabudöntögető dokumentumfilm forgatásán járunk, és valóban vele esett meg minden, amit látszólag össze-vissza, de egy nagyon is pontosan felépített végkifejlet felé haladva elmesél magáról és környezete értetlenségéről. Ahogy A gyáva esetében a Nézőművészeti Kft. csapata a drogos téma körüljárásával már bizonyította, ezúttal is bevált a recept: irodalmi intertextusok, mélyinterjúk és az alkotók – Sárosdi Lilla, Gyulay Eszter és Scherer Péter – saját tapasztalatainak ötvözéséből állt össze a végleges szöveg, amely mindkét esetben kínálta magát vitaindító drámapedagógiai beszélgetésekre is.
Nem véletlen, hogy Scherer a következő évadban ismét egy tabutéma színpadra állítására kapott felkérést: ezúttal a Móra Kiadó Tabu sorozatában megjelent Soha senkinek című regény szolgál majd kiindulópontként, amely a családon belüli erőszak és a pedofília témakörét járja körül elementáris erővel. A legközelebbi bemutatóra szeptember végén kerül sor Thomas Mann legendás elbeszélése, a Márió és a varázsló színpadra állításával. Addig is a Kolibri Fesztivál nyitja majd meg a színház 21. évadát szeptember 3-án, hétfőn.
A cikk hosszabb változata a Bárka szeptember végén megjelenő, 2012/5-ös számában lesz olvasható.
