Tőzsér Árpád

Stb
(Egy vers keletkezéstörténete és néhány lehetséges jelentése)

Tud-e, tudhat-e a költő adekvát módon, azaz a tárgya természetének megfelelően beszélni a saját verséről? A költemény legbensőbb természete ugyanis (mint minden műalkotásé) a nyitottság, a jó vers, ahogy egy jeles költőnk megfogalmazta, minden olvasójával más-más vegyületet képes alkotni. 
Mára persze a műnek ez a nyitottsága már irodalomelméleti közhely, a szerzőről mint a saját műve nyitottságát észlelő és értelmező olvasóról azonban kevesebb szó esik.
  De ez talán érthető is, hisz ebből a nézőpontból a kérdés meglehetősen paradox: ki tudhat-e a szerző egyáltalán bújni a szerzői mivoltából, s tudhat-e  „önmagával” újabb és újabb vegyületeket alkotni, tudhatja-e versének újabb és újabb olvasatait produkálni? Ha nem, ha csak az „első okot”, az ún. valóságot (a külső valóságot, a saját valóságát, a személyiségét stb.), a szövegstrukturálódást elindító élményt tudja verse jelentéseként felfogni, akkor versmagyarázata lezárása lesz alkotása jelentésmezejének, vagy ahogy Roland Barthes írja A szerző halála című korszakos jelentőségű írásában: „valami végpontot jelöl ki” a műve számára.
  Tulajdonképpen tehát sohasem szerencsés dolog, ha az alkotó maga magyarázza az alkotását, a verstörténelemben mégis számos szerzői önértelmező versmagyarázatot ismerünk. S nemcsak a régmúltból, hanem az egészen friss irodalmi hagyományainkból is. (Említsünk meg itt hamarjában csak kettőt: Szabó Lőrinc: Vers és valóság; íródott: 1955-57-ben; Petri György: Magyarázatok P. M. számára, kelt:1992-ben.) Bizonyára van tehát, az elmondottak ellenére is értelmük a költői önkommentároknak. A Szabó Lőrinc-féle Vers és valóságot közreadó Kabdebó Lóránt (2001) a kötet utószavában például azt írja, hogy a szerzők ilyenfajta szövege „a versek állandó szembesítése nélkül is élő olvasmányt adhat..., a költő emlékirataként jelenhet meg, másrészt... önálló műalkotásként is befogadókra találhat”.
 Én az itt következő, 1996-ban íródott, eredetileg Glossza (Leviticus, 1957), majd Sebastianus (miután az agyonnyilaztatását túlélte, és börtönbe zárták) (Finnegan halála, 2001), s végül Sebastianus, miután az agyonnyilaztatását túlélte, és halálra kínzatása előtt börtönbe zárták (Léggyökerek, 2006) címmel megjelent versemhez írt kommentáromat elsősorban keletkezéstörténetnek tartom, s csak kevésbé szövegértelmezésnek…

Folytatás a Bárka 2007/1. számában