3. CSAPAT
Farkas Wellmann Éva blogja
Találkozó párhuzamosok
Végre a 3-as csapaté a nagyszínpad. Csurulya Csongor a terem közepén ül, onnan dirigálja a színpad fényeit, forgásait - végig az egész darabon. A berendezés már teljes - noha meg kell hagyni, elég nagy a kuszaság (a darab ismeretében azonban nem meglepő módon). Gyorsan végez, fejben bizonyára korábban részletesen összerakta az elvárásokat; emiatt aztán úgy néz ki, kétszer kényelmesen végig tudják próbálni a darabot. A színészek többségének feltűnően jól megy a szöveg. A két világ, amelyeknek meg kell képződnie, meglepő egységet hoz létre. Mindkettő valószerűtlen, mégis nagyon is valóságos. Csak szeretnénk, hogy ne igazi legyen.
Az antik görögségnek a pláza-generációval való találkozása nem pusztán abszurd vagy humoros - nagyon éles tanulságokkal is szolgál.
A rendező még utoljára egyeztet a színészekkel: energiák elrendeződéséről, szövegről (Csurulya nem zárkózik el attól sem, hogy olvassanak, ha mégsem menne fejből), végszavakról...
S megint elölről...
Nemsokára miénk a színpad, főpróba következik. Elképesztő belegondolni is, hogy tegnap még az ötletelés fázisánál tartott mindenki, most meg az utolsó simításokra kell berendezkedniük. Addig is, több helyszínen folyik nagyban a szövegtanulás - jó ideje presztízs-kérdést csinálnak abból a színészek, hogy ne papírról mondják fel a dialógusokat. Embert próbáló vállalkozás - tapasztalat ide vagy oda. Ha véletlenül abbahagynák a memorizálást pár percre, mehetnek jelmezeket próbálni. A színház műhelyei is megállás nélkül dolgoznak.
Csak tippelhetünk, kedves blogkövetők, hogy mivel telt a színészek éjszakája. Az jól látszik a reggeli tekintetekből, hogy nem egy pihentető éjszakán vannak túl. Szó nincs kedv-vesztésről, fásultságról: megmaradt a lelkesedés és a jó hangulat is - csak mintha a reakciók lennének egy kicsit lassabbak.
Szövegmunkával kezdenek: egységesítés, véglegesítés folyik. Kara Tünde angyali fehér lepelben ül a terem közepén.
Az egészet elölről! - hangzik el a rendezői felhívás - de közben újabb kellékek érkeznek, elkészült Kara Tünde multifunkcionális jelmeze, pokrócok, zacskók, kiflik tűnnek fel.
Úgy látom, Katkó Ferencnek és Presits Tamásnak nem esik nehezére lefeküdni a földre a szerepükhöz.
És tényleg: indul az egész elölről. Kara Tünde görög istennőként lejt, majd csakhamar metróállomás-főnöknőként látjuk viszont. Remek alakítás, a fiúk is bekapcsolódnak, már megvan az egész darab alaphangulata. Jó lenne nézni még, de egyelőre hadd tudják meg az olvasók is, hogy hol tartunk.
Katkó Ferenc tanulmányozza a szövegkönyvet,
Vörös István élénken figyel
A rendelkező próbák vége felé járunk, drámai pillanatok fogadnak a kettes próbateremben. A színészek sokkal oldottabbak: mutatják ezt a záporozó nyelvi poénok, a lazább, néha (ön)parodisztikus mozdulatok. A lekerekítés vagy legalábbis lezárás lehetőségeit latolgatják: a rendező rövidítene az utolsó jeleneten, de mind a szerző, mind a színészek ragaszkodnának egy-egy motívumhoz.
A megoldás: megkérik a szerzőt egy kis dramaturgiai munkára. Vörös István azonnal a lehetőségeket méri fel. (Csurulya Csongor szerint ez holnapra is ráérne, de Vörös ragaszkodik hozzá, hogy legalább ma éjjel aludhasson.)
Annyi egészen biztos, hogy a nézők figyelmére és intellektusára számít ez a darab: két-háromféle továbbgondolási lehetőséget fog kínálni a zárlat.
Javában folynak a rendelkező próbák. Ez most már éles helyzet, érezni a színészeken, hogy nagyon komolyan veszik a feladatot: a rendező is igyekszik maximálisan fókuszálni, hogy az időkorlát se lássa kárát az értelmezésnek. És jelen van még egy faktor, az élő szerző, összes előnyével és hátrányával együtt: időnként megjegyzéseket fűz a folyamathoz, s meg kell hagyni, látszik rajta, hogy nem kis tapasztalata van ebben a szerepben.
A harmadik jelenet előtti szünetből visszatérőket már hangeffektusok fogadják. A szereposztás stabil, sőt, egy meglepetés-szereplővel is számolni kell, de ezt most nem árulhatja el a kémszerepet is betöltő blogíró - poénlelövés esete forogna fenn, ha megtenné. Maradjon ez egyelőre a stáb titka, valamint a most már bemerészkedő nézőké.
A görög mitológia beszűrődése sem könnyíti meg a csapat dolgát - bár hagyományos esetben áldásos lenne a lehetőségeket kinyitó szerepe. Épp egy emberileg komplex helyzetet látunk: a két világ szereplői egyszerre jelennek meg a színpadon. Az előtérben Ullmann Mónika, Szabó Lajos és Babócsai Réka - háttérből közeledik Kara Tünde és Presits Tamás.
A feladat: összekötni a két világot. Csurulya nagyon igyekszik a néző szemével is követni a meglehetősen abszurd fordulatokat. És most még nem kevesebbet kell értelmezni, mint a csodát. Mert ahogy a rendező állítja: "A csoda nemcsak barátságos."
Amint az tegnap este és ma reggel kiderült: Vörös István darabját a 3-as számú színészcsapat fogja próbálni a következő 24 órában, Csurulya Csongor rendező irányításával. A szerző első reakciója szerencsére nem a megdöbbenésé volt, már a kezdeti pillanatokban több lehetőség is foglalkoztatta. Annyi bizonyos, hogy hajnali 5 órakor ő volt az első a drámaírók közül, aki a küldés gombot megnyomta a drámát tartalmazó levele alján.
És most már minden elrendeződött, mindenki tudja a helyét a folyamatban, a színházigazgató hivatalosan is felsorolta a neveket, mielőtt eldördült a startpisztoly. Innen már egyenes út vezet a szintén kisorsolt próbatermekbe.
Szerző, rendező, színészek és szöveg most ismerkednek egymással. Csurulya Csongor előrebocsátja, hogy az első olvasat nyilván felszínes lesz, de az időtakarékosság miatt megpróbálunk kihozni minél többet a lehetőségekből. Így történik aztán, hogy nincs előre megszabott szereposztás sem, jelenetenként váltogatja a rendező a színészeket az egyes szerepekben. Az író is nagyon segítőkész, lelkesen olvassa a szerzői utasításokat, néha megmagyaráz egy-egy többértelmű mozzanatot.
Csurulya Csongor gondolkodik
A felolvasás után rövid elemzés következik, melyből kiderül, hogy itt bizony két világot kell megkülönböztetnünk, de nem feltétlenül elválasztanunk egymástól. Körvonalazódik egy görögös alvilág, amelynek helyszíne egy alagút (készülő metró ürege); ennek ellentéte a földi valóság. Persze, a helyzet közel sem ilyen egyszerű; ha az volna, nem kívánkozna drámába.
De nem csak a rétegzettség az oka annak, hogy a rendező mégis fogja kicsit a fejét: a szöveg meglehetősen hosszú – 28-29 oldalnyi. És akkor még nem beszéltünk a kellék- és jelmezigényekről, a rendező egyenként egyeztet az illetékes kollégákkal. Hogy, hogy nem, Fekete Péter színházigazgató ezen a próbán is részt vesz, eléggé hosszasan, és biztosítja a rendezőt a legmesszebbmenő támogatásról, mindenféle kérdésekben. Úgy tűnik, mindegyik darabban várható némi látványosság.
Fantasztikus a pörgés, pedig még csak most kezdődött a tulajdonképpeni munka. Az ezzel járó feszültség pedig várhatóan csak egyre fokozódni fog holnap estig; jó lesz, ha mindenkinek sikerül megőriznie a hidegvérét – legalább a bemutatóig.
