Novák Zsüliet
Aesopusról
Aesopus hatalmas ajándék a magyartanárok számára. A históriás énekeken túl, de még az emlékiratok előtt megcsillanthatná a reményt a kitartó kamaszok számára, hogy létezhet élvezhető és minden magyarázat (rosszabb esetben bűntudatos magyarázkodás) nélkül befogadható irodalom.
Itt van ez a korosztály, akik kiöregedtek a klasszikus mesékből. Remek, hiszen Aesopus történeteiből is hiányoznak az archetipikus legkisebb királyfik és királylányok, a jellegzetes mesehangulat, a repetitív történetmesélés. Mindeközben, habár megfelelő mennyiségű vér, szex, árulás és csel van a régi korok irodalmában is, a magyar oktatás erősen ragaszkodik nagyjaink 2-300 éves fordításaihoz, aminek kapcsán minden fiatalba idejekorán beleverjük: ez a magyar/világirodalom tantárgy cefet nehéz egy műfaj. Aesopusnak sincs szerencséje. Pesti Gábor fordításának már a címe is riasztó („Aesopusnak életi kezdetik revideden”), annak, aki neadjisten szórakoztatás szempontjából olvasna kora tizenévesen.
Olyan fogalmakról, mint az igazság, bátorság, szabadság, gyermek-, maximum ifjúsági irodalomban lehet szót ejteni, azonban Aesopus az első, akinek tollából ezek az erkölcsi, tanító célzatú történetek nem a valóság selymes, ám fullasztó cukormázának tűnnek. Állatszereplőit egyenként csupán néhány, éppen ezért közérthető emberi tulajdonsággal ruházza föl. Elbeszélései rövidek, tömörek, felépítésükben kizárólag a csattanót készíti elő, nem beszél céltalanul mellé. Aesopus foglalta írásba az i. e. 6. századi görög mesekincs nagy részét. Ezek minden bizonnyal sokkal hosszabb, szájhagyomány útján terjedő történetek voltak, amelyeket Aesopus tömör prózában rögzített. Kigyalult belőle minden fölösleges sallangot, a befejezés szempontjából lényegtelen fecsegést. Bizonyos szempontból Aesopus volt Az álomszerkesztő.
Szerencséje volt a történelemmel. Nem mondott ellent semmilyen vallási doktrínának, példabeszédeinek felépítését bármilyen egyházi elöljáró megirigyelhetné. Ennek kapcsán még Luther is fordítgatja ezeket a fabulákat, a népnevelés didaktikájának tökéletesen megfeleltek a tanulságok. Az állatok nem paráználkodnak, nem szerelmesek, sőt, tulajdonképpen nemtelenek. Mivel Aesopus nem vált kanonizált szerzővé, minden rétegben szabadon terjedhetett. Igény szerint lehetett kiegészíteni szépelgő leírásokkal a kisasszonyok számára, vaskos párbeszédekkel a köznép számára, vagy alátámasztani egy-egy bibliai Szentleckét. Olvasóbarát terjedése az idő előrehaladtával vált problémássá. Heltai Gáspár a protestantizmus tanító, erkölcsnemesítő műveinek sorába illeszti munkáját. Aesopus fabuláit a prédikációkat, az erkölcs nevelésére adódó lehetőségeket előtérbe helyezve interpretálja. Pesti Gábor a tudós humanista feladatát vállalja föl, a pontos fordítást, szövegkezelést helyezi előtérbe, nyelvi programnak, hazafias ügynek tekinti adaptációját. Ennek megfelelően Heltai a prédikátori attitűdből szól hozzánk (mezőségi nyelvjárásban), míg Pesti az erasmusi eszményt szeretné a magyar nyelvben bemutatni. Lám, én is kezdek ebbe a kérdésbe belemelegedni, hiszen mindez nagyon érdekes fordításelemzés, nyelvfejlődés, frazeológia, akár a komparatisztika szempontjából. Az egyetemen. Éppen csak Aesopus s vele a közérthetőség és műélvezet sorolódik az elhanyagolható szempontok halmazába. A gimnáziumban.
További szerencséje a szerzőnek, hogy ma is hitelesnek tűnik. Aesopus a leírások alapján rút, púpos ember volt, aki rabszolgaként több urat szolgált, míg tehetségének köszönhetően fel nem szabadult. Ezután ahelyett, hogy kiszállt volna a szórakoztatóiparból, egészen halálig üldözte a viccet. Croesus lydiai király Delphibe küldte jóslatért, ahol szarkasztikus megjegyzései miatt felbőszült papok szentségtörés vádjával a Hyampia szikláról taszították a mélybe. Akkoriban sem értette mindenki a viccet, de mi mást is várhatnánk „a mesék apjától”, mint hogy belehaljon cinizmusába. Ez a hozzáállás napjainkban is mélyen szimpatikus, tekintve Harry Hole, Dr. House vagy Sam Spade karakterének sikerét.
Ezek az elbeszélések (nem kedvelem azt a szót, hogy tanmese) frissek, pörgősek és szellemesek, mindnyájan így szeretnénk anekdotázni. Ez az aesopusi stílus ma újra divatos, egy sor kortárs szerzőre át lehetne vezetni innen az erre fogékonyakat, ha az áthághatatlan kronológia nem állna ennek útjába.
