A hídon át a fák közé

Krúdy Gyula: A hídon

Lao-ce szerint a bölcs úgy utazik, hogy ki sem teszi a lábát otthonról. A keleti gondolkodók ezt mindannyian tudták. Magyarországon leginkább Krúdy Gyula. Azért találta ki kedves hősét, Szindbádot hajósnak, hogy utazhasson. Ám a novelláknak ez a mesebeli álruhás álmodozója inkább vasúton és szekéren indult célpontjára, valahová a múltba, mint kalózhajón. Nevét az Ezeregyéjszakából ragasztották rá, még „kisdiák volt, a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcer-táncos a városka tánciskolájában”. Ezzel indul a legelső magical mistery tour, azaz a Szindbád ifjúsága és megtérése című kötet.

Gyakran kérdezik tőlem aggódó szülők, miként vehetnék rá gyermekeiket az olvasásra. Voltaképp fogalmam sincs, de – így. Adják a kezükbe azt a könyvet, amelynek ellenállhatatlan sodrásában a legjobban bíznak. Krúdy Gyula munkái igazán alkalmasak erre. Főleg ha olyan szép, régi kiadásra lelnek, mint a Franklin-társulaté, közel százévesre taksálom, ára 9 pengő 60 fillér volt. Én százötven forintokért vettem, a kilencvenes években.

Szerintem kevés az olyan ifjú lélek, akit ne rántana magával Gyula bátyánk legendás mesélő kedve és buja stílusa, mely nehéz illatú virágos kertek nagy műgonddal összeállított színtombolására emlékeztet. Ha mégis akad olyan fiatalember, annak – meg a szüleinek – csak azt javasolhatom, tegye félre Szindbádot, mert annak befogadására nincsen képes.

Az ilyen olvasónak hiába magyaráznám, hogy a Szindbád-történetek mindegyike olyan, mint egy amerikai road movie, utazós film, noha a géperejű járművet még alig-alig ismerték a korabeli Magyarországon. Arról is fölösleges volna szónokolnom, hogy mennyivel izgalmasabbak Krúdy szerelmi jelenetei, mint a legvadabb pornó, noha takarékosan bánik a pajzán szavakkal és képekkel.

A hídon című novella Szindbád negyedik utazása: „… midőn közeledni érezte halálát, elhatározta, hogy még egy utolsó utazásra indul, mielőtt elhagyná a sztambuli bazárt, ahol egy régi szőnyegen üldögélve, pipáját szívogatta.” Én egy ilyen mondat hatására nyomban megindulnék Isztambulba, hogy magam is leüljek arra a szőnyegre pipázni. Pedig nem is dohányzom. Sebaj, bámészkodnék a mások kifújta illatos füstfellegekben. Mindezek után Szindbád fölkeresi ifjúsága városkáját, ahol szerelmes volt a kasszírnőbe. (Fiatalabbaknak: abba a hölgybe, aki a kasszánál ült, ahol fizetni kellett.) Most kinézetre ugyanaz a szépséges asszony trónol ott, aki azonban a hajdani kasszírnő leánya. Nyakában a zárt medállal, melyben hősünk arcképe rejtőzik a fedél alatti setétségben.

Irodalmi művet elmesélni nagy felelősség, még nagyobb felelőtlenség, abba is hagyom. Akinek ezek után nem szaladt össze a jelképes nyála művészet befogadására használható még jelképesebb szájában, azon nem tudok segíteni. Nyálról szólván említenem kell, hogy az én nemzedékem a Krúdy összes nyomán készült Szindbád című film (rendezte Huszárik Zoltán) hatására irodalmi vacsorákat szervezett, ahol az akkortájt nehezen föllelhető velős csontok tartalmát ütöttük ki, pirított kenyérre, éltetve a szerzőt, s utánozva a főszereplő, Latinovits Zoltán erőteljes mozdulatát. Máris éhes vagyok.

Aki nem, attól búcsút kell vennünk, szívfájdalom nélkül. A hídon átandalgók jobban járnak, eljuthatnak a képzelet erdejének varázsos fái közé. Ha ehhez nincs kedved, maradj odaát. Azért nem árt, ha ismered Krúdy Gyula nézetét az olvasásról: „Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.”

A hídon című novella itt olvasható:

http://mek.oszk.hu/00700/00760/html/01.htm#9

Főoldal

2015. február 02.

Vissza