Versek

„Balázs lassan lépked. Lassacskán bekörülményeskedi a biciklijét a kertkapun, a fenyőfacsonknak támasztja. Levágatta a haját. Ősz haja van, sűrű, mint a drótkefe, pont mint a Jóskának volt.” A Bárka...

„Nézem és nézem / a leveleit. Menjen el, haljon meg, / a lábamra hínár tekeredik, / kívánni kezdem a megfulladást.” Nádasdy Ádám versei a friss Bárkából. 

„A leengedett medence szélén vízkő, / leülünk a kékcsempés partra. Hajnalban / fagyni fog. Úgy maradtunk ott, fejével / a vállamon, akár a télire letakart kerti szobrok.” Drávucz Zsolt versei.
 

„Csak erre várok én is: összefonni végre, / ami szétesett korábban, / mert nem / mertem, / nem akartam hallgatni egyedül az észre” Győri László versei a Bárkából. 

„Időnk eltelt, akksink gyönge, / és az a templom a völgyben, / látod, az már Ederics, / irány vissza, s ha útközben / némely poénom nem ülne, / kérlek, rám se hederíts.” Simon Adri és Zsille Gábor...

„Zászlósszék lobogott / hitből világot gyűjtve / emberlelkeket, mintha semmi / sem fájna, földrészeket / összekötve égtájak felett.” Szilágyi András versben emlékezik a tizenöt éve elhunyt Gubis...

„Fellőttem a felhőbe a vers / et s átéltem a szétfoszlás káp / rázatát Nem lett jobb a vers és / én sem lettem jobb” – Zalán Tibor verse a Bárkából. 

„Odakint csattan a kapu. / Most félni kell és szélesre tárni, / bízni abban, hogy jó szökik be / ott, ahol beszökhet bármi.” Csillik Kristóf versei.

„Szent István szétnéz a magas lóról, / a tekintete egészen kisfiús. / Ujjain számolja lehetőségeit: // hajózható állóvizek, / hányaveti dombok, / lírai puszták, // 6 nagytáj, 35 középtáj, 227 kistáj...