Tóth Krisztina
A Halotti beszéd és könyörgésről
Nincs a világon olyan magyar ember, akinek ne szorítaná össze a szívét, ha azt hallja, hogy Látjátok feleim szümtükhel, mik vogymuk, és valószínűleg olyan is kevés akad, aki nem tudná azonnal folytatni azzal, hogy isa por ës homu vogymuk. A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi összefüggő szövegemlékünk, a tizenkettedik században keletkezett. A Pray-kódexben olvasható sírbeszéd tulajdonképpen műfordítás. Alatta latinul is ott áll a szöveg, a magyar verzió azonban nem pusztán annak jelentését igyekszik visszaadni a latinul nem tudó gyászolóknak, hanem irodalmi igénnyel szólal meg.
A régies hangzású, zengő sorokkal mindnyájan találkozunk iskolai éveink alatt, de a különös, archaikus mondatok életünknek ebben az időszakában ritkán kapcsolódnak össze lelkünkben a halál gondolatával. A kezdő kérdés azonban mélyen beivódik a tudatunkba, és ha eljön életünkben a pillanat, amikor szembe kell néznünk az emberi élet végességével, akkor – ahogy a fontos művek szoktak – a Halotti beszéd is utat tör magának az emlékezetünkben. Megszólal azokban is, akik azt hitték, nem érintette meg őket, és még erősebben azokban, akik már gyerekként átérezték borzongató különösségét. A kezdő kérdés saját életükkel való számvetésre hívja a sírbeszéd olvasóit, rámutatva az ember kicsinységére és esendőségére. Mikor szoktunk a halálra gondolni? Többnyire akkor, ha konkrét veszteség ér bennünket. A másik ember hirtelen halála mindig alkalmat kínál az önvizsgálatra, arra, hogy eltöprengjünk életünk értelmén. Hasonló gondolatok ébrednek a lélekben a történelmi kataklizmák és egyéni sorscsapások, válságok alkalmával is. A Halotti beszéd időtlen sorai az eltelt évszázadok alatt szimbolikus jelentést kaptak. Gondoljunk csak bele, hányan olvasták, memorizálták, elemezték ezeket a mély zengésű, komor mondatokat! Milyen idegen, mégis ismerős a csengésük! Micsoda elképesztő utat tett meg ez a szöveg a kódexlaptól a számítógép képernyőjéig, micsoda távolságból szól hozzánk megemelt, érces hangján az az egykori pap! Szimbólum a Halotti beszéd mindazok számára, akiknek a magyar az anyanyelvük, egy bármikor felidézhető darabja annak a belső hazának, amely egyetlen menedéke a megszokott kulturális közeg vagy az otthon biztonságától megfosztott embernek. Magát a nyelvet is jelenti, a nyelvet, amely megtart és közösségbe fűz. Az a másik ember, éljen bárhol a földgolyón, aki folytatni tudja a Halotti beszéd sorait, az nekünk rokonunk, egyazon kulturális örökség birtokosa.
Az irodalmi hagyomány erejével a költők is számolnak. Amikor versükbe emelnek egy-egy mindenki által ismert sort, akkor feltételezik, hogy az olvasó tudja, mire utalnak. Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló leveleknek címmel írt verset 1923-ban, tíz évvel később pedig Kosztolányi Dezső írta meg a maga Halotti beszédét. Érezték, hogy már a cím maga megidézi a gyászt, az elmúlást. Márai Sándor, aki emigránsként átélte könyveinek, otthonának és nyelvi közegének elvesztését, a hazát siratta ugyanilyen címmel megjelent versében. Én magam is beépítettem a Halotti beszéd egy sorát A világ minden országa című versembe. A nyelvemlék darabkája úgy csillan fel a modern szövegkörnyezetben, mint valami arany mozaik, szakrális fénybe vonva környezetét. Olvassuk el újra az átiratot, engedjük át magunkat a darabosan gördülő, kemény mondatoknak! Át fogjuk érezni, hogy bizony, por és hamu vagyunk csak, de a szavak túlélnek bennünket.
Halotti beszéd és könyörgés
(Pray-kódex, 1200 körül)
Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté először Isten a mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki a paradicsomot házul. És a paradicsomban való minden gyümölcsből, monda neki, hogy éljen, csupán egy fa gyümölcsétől tiltá el. De mondá neki, miért ne egyék. „Bizony, amely napon eszel azon gyümölcsből, halálnak halálával halsz.” Hallá holtát az ő teremtő Istenétől, de feledé. Engede az ördög intésének, és evék azon tiltott gyümölcsből. És azon gyümölcsben halált evék. És azon gyümölcsnek oly keserü vala a vize*, hogy a torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de az ő egész fajának halált evék. Haraguvék Isten, és veté őt e munkás világba, és lőn Ádám a halálnak és pokolnak fészke – és az ő egész nemének kárára kihatóan. Kik azok? Mi vagyunk. Ahogy ti is látjátok szemetekkel. Bizony egy ember sem kerülheti el e vermet. Bizony mind ahhoz járók vagyunk. Kérjük Urunk Isten kegyelmét e lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen és bocsássa meg az ő minden bűnét. És kérjük Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és az angyalokat mind, hogy imádkozzanak érette. És kérjük Szent Péter urat, kinek adatott hatalom oldásra és kötésre, hogy oldja fel az ő minden bűnét. És kérjük mind a szenteket, hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten az ő imádságuk miatt bocsássa meg az ő bűnét – és szabadítsa meg az ördög üldözésétől és a pokol kínzásától, és vezesse őt a paradicsom nyugalmába, és adjon neki a mennyei országba utat és minden jóban részt. És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: Kürie eleiszon!
Szerelmes barátim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr e napon e hamis világ tömlöcéből kimente, kinek e napon a testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe helyezze, hogy az ítéletnap eljövén az ő minden szentjei és felemelkedettei (választottai) közé jobb felől való odaiktatás végett felélessze őt! És tibenneteket is! Clamate ter: Kürie eleiszon*.
Pais Dezső olvasata
