Sajó László
Budai XI
(Történetek a blaszháromból)
Hol volt a 33-as pályája? Hát esetleg itt volt, egy
telken, vagy a Tisza Kálmán téren, a Rókus
kórház mellett, a Rákóczi úton, a Külső-Kerepesi
úton, Gödöllőn, Kistarcsán; Kistarcsán nem,
maradjunk Gödöllőnél - vagy pedig az égben,
mindenhol volt a Budai 33-as pályája. Mindenhol
volt és sehol se volt. Mint ahogy az egész csapat
elszállt, eltűnt, a dresszükkel, a klubszeretetükkel
és Zsákkal együtt.
(Mándy Iván)
Hírhedett játékos volt Daróci (Pokróci, így becézték), a Budai XI balbekkje, rettegték a jobbszélsők. És rettegték csapattársai, mikor csinál tizenegyest, mikor állítják ki. Gabi, ne bántsd!, ordított a centerhalf, amikor a bekk kiindult keresztezni. Lassan, megfontoltan indult, nem sietett, tudta, időben odaér. Így is történt, a jobbszélső még megtolta a labdát, és a balbekk épp eltalálta a támaszkodó lábát. A csatár ordított, fetrengett, senki nem mert odanézni - csak az volt a kérdés, törés vagy zúzódás, síp- vagy szárkapocscsont, esetleg mindkettő. Sárga vagy piros lap. Gabi, ne!, üvöltött az egész csapat, pedig még meg se kezdődött a meccs, csak az éljenéljen!-hez sorakoztak föl. Daróci általában csere volt, a szakvezetés nem kockáztatott. Majd háromnullnál beállsz. Daróci hozzátette, bár ne tette volna, vagy nullháromnál. A tréner, Gyula bácsi, tajtékzott, nála olyan, hogy vereség, ismeretlen fogalom, meccs előtt. Sajátos módszerei voltak: a Finommechanika ellen, ráhangolásként, dzsesszt hallgattak az öltözőben, semmi taktikai megbeszélés, csend és dzsessz. Csak a szaxofont - még a gélek, kenyőcsök párolgását se lehetett hallani. Négynullra kikaptak. Ez nem jött be, összegzett Gyula bácsi, és elpakolta a lemezjátszót. Dzsessz nem jött be, morogta K. Dezső tartalék, hangosan nem merte, úgy repült volna az öltözőből, mint a jobbszélsők egy-egy Daróci-belépő után. Alacsonyan szállnak a jobbszélsők, alighanem Gabi lesz.
Most a Dohánygyári Lendület ellen játszottak, félidő háromnull, ide, eljött Daróci ideje. Gabi, bemész, és nem csinálsz semmit. Megértetted? Gabi megértette, és megfontoltan, ahogy keresztezni szokott, kiment a csapattal a második félidőre. Gyula bácsi még körülnézett kicsit az öltözőben, de egyik sarokban sem talált igazi góllövő csatárt, eszébe jutott, hogy talán mégse kellett volna cserélnie, és zárta az öltözőt. Gyula bácsi, ne zárja be!, Daróci stoplijai kopogtak a folyosón. Mit hagytál itt? Siess, már kezdenek! Daróci kivette a kulcscsomót a tréner kezéből, nem nézett a szemébe, úgy mondta. Gyula bácsi, ki vagyok állítva. És bement zuhanyozni. Az edző állt az öltöző előtt, nem jutott eszébe semmi. Pedig, ha nem akar infarktust kapni, most üvölteni kéne, mindegy, mit, artikulálatlanul. Vagy csak annyit mondani, halkan, ez nem igaz. Bement a balbekk után, aki már a kölyökben is a játékosa volt, aki már a zuhany alatt állt. Mi a fasznak zuhanyzol?!, megtalálta a mondatot. Lemosom a kenőcsöt. Meg a szégyent. És elfordult a trénertől, szemérmesen, az edző nem szokott csak úgy bejárogatni a zuhanyzóba.
Mire Gyula bácsi kiért a pályára, már egyhárom, aztán iksz, kihúzták a végéig. De ezt a balbekk már nem várta meg - a kispadhoz se ment oda, leadta a portán a kulcsokat. Ám a következő meccsen ott volt, és Gyula bácsi betette a kezdőbe. Nem indokolt, nem adott Darócinak tanácsot, csak felsorolta a kezdőcsapatot. És Gabi úgy vigyázott a szélsőjére, s vigyáz azóta is, meg is simogatja. Örülnek néki a jobbszélsők, a pályán, innen és túl, mindenki csak Gabimaminak becézi.
Aki nem hiszi, jól teszi.
A Budai XI-Kőbányai Lombik meccsen történt. Vezetett a Lombik, Gyula bácsi cserélt, bevitte Zsírost, balszélsőnek. Öt perc múlva kaptak még egyet. Gyere be balösszekötőbe!, kiabált Gyula bácsi, Zsíros a túloldalon téblábolt. Csak nem sikerült gólt lőni, az edző megint változtatott. Gyere be centerbe! De Zsíros itt se találta a helyét, Gyula bácsi se a kispadon. Felugrott, úgy ordította, gyere ki jobbösszekötőbe! Zsírostól várta a csodát, miért, nem értettük. Gyere ki jobbszélre! Zsíros most a kispad előtt játszott, ez még jobban zavarta, mint a labda. Ez már az ötödik posztja, bejátszotta az aranycsapat csatársorát, visszafelé, CziborPuskásHidegkutiKocsisBudai. Mit akarnak tőle. Kaptunk még egyet, felállunk középkezdéshez, ezt tudjuk, sokat gyakoroltuk, Zsíros a félpályánál, a jobbszélen, ahogy a Mester kérte. Gyere le. Gyula bácsi halkan mondta, Zsíros ott állt tőle öt méterre, mégse értette. A tréner nem ismételte meg, csak intett a kezével. Gyere le.
És Zsíros lejött, leült, jó messze az edzőtől, de előbb még belerúgott egy ásványvizes palackba. Menjél be. A labdát kellett volna így eltalálni, egyszer. Zsíros bement az öltözőbe, kisvártatva az egész csapat utána, Zsíros már a zuhany alatt. Gyere ki, mondta néki Ricsi, a tréfás kedvű kapus, és nem csodálkozott, hogy röpül felé egy tusfürdős flakon, elkapta röptében. A labdát kellett volna, egyszer, törülgette szeméből Zsíros a habot, öltözködött. Lejössz a büfébe?, kérdezte tőle Füredi középpályás, mire az öltözködő, félmeztelen, félzoknis, félnótás férfiak kórusban: Gyere le!, és röhögtek.
Még ma is röhögnek, ha nem jön egy új történet.
Idegenben játszottunk, a csépapíron, a Csepeli Papír pályáján. Jobbról (a második félidőben: balról) a Duna, balról (a második félidőben: jobbról) a (bezárt) papírgyár, a közelben ártéri erdő, távolabb a Királyerdő. Altbacker, a csapat balszélsője szeretett itt játszani: jó nagy a pálya, érvényesül a gyorsasága; hosszú indítás, csak megtolja a bekk mellett, avagy játszi könnyedséggel kicselezi, és már viheti is a kapusra a labdát. Altbackerért nagycsapatok versengenek, enbéegyesek, de ő marad, nem akar futballista lenni - hiszen az. („Nem futballista, ember akarok lenni", nyilatkozta egyszer K. Béla, enbéegyes kapus.) Altbacker ornitológus, a szakma kiválósága. Az első félidőben Altbacker rúg három gólt, Varga, a center is fejel egyet Balogh, a jobbszélső beadásából - megnyugtató előny. Gyula bácsi is csendben van (dicsérni nem akar) az öltözőben - ez még megmaradt a hajdani uszodából, az egykori fogasos öltöző. K. Dezső tartalék, excsepeli, sokat járt ide, még a tojássampon illatát is érzi, burás hajszárítók búgását hallucinálja.
A második félidőben Altbacker a pálya Duna felőli oldalán játszik, és ez el is dönti a meccset. Mert Albacker nem hajszárítók, de madarak hangját hallja, s mint az első félidőben cselei a komplett csépapír-védelmet, e hangok most őt bolondítják meg. Csicsergést hoz a szél a Duna felől, nekünk egyszerűen madárcsicsergés, ám néki! Albacker, akár madarai, szárnyal, sajnos nem a balszélen, de az ég felé, fülel. Billegető cankó! Széki lile! Barátka! Pocgém! Altbacker már nem lát, csak hall. Lappantyú! Fehérszárnyú szerkő! Nagy goda! Erdei pityer! Már a messzi Királyerdő madarait is hallja, Királyka! Cigánycsuk! Geze! Fakusz! Átmászik a kerítésen, elindul a Duna felé, utoljára a Gubacsi hídnál látták. Süvöltő! Pajzsos cankó! Piroslábú cankó! Nagy póling! És felismeri az ég összes madarait, valamennyi szárnyas repdesőt, külön-külön. Zöld küllő! Nyaktekercs! Csonttollú csicserke! Csikpcsalp füzike! Albacker, asziszi, szentferenc, az égben, mi itt a csépapíron nélküle kapunk négyet.
Idegenben jó az iksz, értékel Gyula bácsi. A csapat pedig reménykedik, a jövő hétre a balszélső is megkerül. Altbacker, repülj vissza, ha lehet! Legközelebb a KFKI-pályán játszunk, a Budakeszi erdőben...
