Podmaniczky Szilárd
Egy-két Mikszáth-tárca
Pest felé vonatozok a Balatonról. Kitöltendő a szokásos félórás késéssel megtoldott menetidő, amelyért szíves megértésemet és elnézésemet kérik az évek óta elhúzódó pályamunkák miatt, Mikszát könyvet veszek a kezembe, Humor a kortesmezőkön, Pont kiadó, Csíntalan múzsa sorozat, szerkeszti: Szávai Géza, telefon/fax +36-1-368-8058, ISBN 963 8336 78 1, nyomás Komp nyomda, Solymár, Mátyás király u. 7., a könyv megjelenését támogatta a Magyar Könyv Alapítvány.
Egyszer csak úgy érzem, valaki figyel. Lopva emelem ki a fejem Mikszáth sorai közül, mikor látom, a szemben ülő férfi alszik, és a szája akkorára van nyitva, mint egy fekete lyuk. Ilyen sötétséget csak Hajnóczy Péter látott a fasírt belsejében. Szétnézek, hogy látja-e rajtam kívül valaki. Nem látja. Az átellenes ülésen egy lány a mellei közé szorított laptopon dolgozik, valszeg Mikszáthból kisesszézik, próbálja tárgyszerűen körülírni a Méretlen hús Tóthéknál című novellában, hogyan lehet úgy párbeszédet indítani, hogy - A borjú nagyon szomorú volt. Egy köhögős férfi nézi a laptopos leányt, majd kiugrik a szeme, mintha azt akarná mondani, de szeretnék nálad, kisanyám, egy alt ctrl deletet ütni.
Ekkor a fekete lyukból, mintha spagettizálódott űrhajósok segélykiáltása, felhangzik a horkolás, és némi sörszag párásítja a levegőt. Megnézem jobban. A férfi szeköndhend Marlboro Classic inget visel, és valami egészen különös dobozos sör áll az asztalán. Jobban megnézem. Non alcoholic. Ez igen. Megköszörülöm a torkom, hátha összeroppan a fekete lyuk. De nem. Megkocogtatom az ablakot a könyv sarkával. Semmi. Föladom. Mikszáthozok.
Választási programbeszédek
(Apróságok)
Krausz de Megyer, a három nap óta híres „váltó-képviselő"-vel történt, hogy mikor belekezdett egy faluban programbeszédet elmondani ilyenképpen:
- Tisztelt választó polgárok... Minekutána...
A választó polgárok közbe ordítottak türelmetlenül.
- Hagyjanak kibeszélni.
- Nix nux! - kiáltott fel harsányos a főkolompos. - Itt a píz beszél!
Ekkor egy állomás lidércfényei közül egy házaspár szállt fel a vonatra, és más hely nem lévén, a mellettünk lévő két ülésre telepedtek, mire nagyot horkant a férfiban a vadkan, és fölnyitotta a szemét. Megtörölte a száját, tollat húzott elő, és láthatóan nagy gyakorlattal percenként megfejtett három darab Sudokut.
Visszabújnék a könyvbe, de látom, az asszony néma szavakkal és jelbeszéddel magyaráz a férjének. Olyan erős színpadiassággal tölti meg a monoton kocsibelsőt, hogy legfeljebb egy Mikszáth hangoskönyv vehetné föl vele a versenyt. Egyúttal szöget üt a fejembe, hogy kell azt jelbeszéddel elmutogatni, hogy Mikszáth Kálmán. Megkérdezzem? Merthogy ebből állna az élet. Megkérdezni azokat a dolgokat, amiket soha nem kérdezünk meg.
Erre az asszony is rejtvényújságot húz elő, bár biztos ott van a táskájában A jó palócok, csak most nyerni szeretne a Meglepetésben egy kétkaros vlagyivosztoki gyümölcscentrifugát. Ám lehet, hogy mégis A jó palócok következnek, mert nem találja a tollát. A férjének elmutogatja: toll. És a szája olyan csókosra áll. Toll! A férfi módszeresen átkutatja a zsebeit, de csak egy pénztárcát talál, azzal meg már a múlt században sem tudtak írni.
Elnézést, mondja az asszony az azóta is önfeledten Sudokuzó férfinak. Elnézést, ismétli. A férfi hajthatatlan, mint egy pedál nélküli bicikli. Elnézést, mondja harmadszorra is, de hiába, süket, mondja magában, és megvonja a vállát.
Hosszú üres percek telnek, fölismerem az olvasás lehetőségét.
A szórakozott jelölt
Kriváncsy József azzal a szándékkal utazott el szombaton, hogy az ugodi kerületben elmondja vasárnap programbeszédét.
Várták is nagy ünnepélyességgel, de hiába várták, nem jött el. A programbeszédet meghallgatni összegyűlt nép zúgolódni kezdett.
- Ide ugyan többet ne jöjjön, ha így bolonddá tett.
Pedig hát Krivácsy éppen nem volt az oka. Kis-Cellbe érkezvén szombaton délután, ahol vonatváltozás van, nem a Pápa felé induló vonatra rakta át málháit, hanem a Pestre visszaindulóra.
Mikor észrevette, hogy Pestre viszik, kétségbeesve ugrott ki s rohant a Pápa felé induló vonat után.
De elesett az úton, szűk magyar nadrágja elrepedt s véresre törte magát. A vonat pedig elrobogott, a pesti vonat a málhával, a pápai pedig őnélküle.
És ekkor honnan, honnan nem egy tollpihe hullott négyes társaságunk közé a padlóra. Mi másra gondolnék a vonaton, ez Mikszáth. A Sudokuzó férfi fölkapja a fejét, és a tollpihét nézi, majd rámosolyog az asszonyra, aki kihasználja a lehetőséget: Elnézést, tudna adni egy tollat? A férfi tátog, néma szavakkal válaszol, és előhúz egy tollat. Á, ön is siket, mondja az asszony elégedetten, és élő jelként vibrálnak vékony ujjai.
Na, ha ezt megírom, senki nem fogja elhinni. Mert induláskor még egészen valószerűtlen esélye volt, hogy két siket között fogok fölkészülni a Mikszáth-estre. De hát száz éve halott. Ennyi, ilyenkor, azt hiszem, megengedhető.
