Csobánka Zsuzsa
Muterka meghal
Nem volt könnyű a csomag, lelassította a lépteit, a levegőt is egyre szaporábban szedte. Muterka kényelmetlenül érezte magát, és most az sem vigasztalta, mélyen hisz abban, amire készül. A víkendházak csendesek, jóval az utószezon után kihalt volt a város. A kertekben még itt-ott félig kész homokvárakat látott, leeresztett gumicsónakot. Talán lyukas lehet, azért nem lopták el. A dróton fecskék ültek, irtózatos hangzavarban unszolták egymást, aztán felröppentek, tettek egy kört, és visszaültek a helyükre, ahol a társaik várták őket, hogy most ők röppenhessenek. A csomag néma volt, tudta, ez sem normális, de az még rosszabb lett volna, ha hangokat hall. Azt mondta volna, Biztos, csak képzelődöm, nem létezik, hogy bármi is kiszűrődjön ebből. Az utca végén megállt. Magának sem vallotta volna be, de muszáj volt megpihennie, mielőtt a folyóhoz ér. Folyónak hívták, de persze alig volt 20 centi mély a víz, volt, amikor csak bokáig ért. Gyerekkorában sokszor hűtötték le felhevült testüket, később Martint vitte le, hogy lásson más női combot is, ne csak az övét. Muterkám, én ezt már unom, erre nagyon emlékezett, Martin hétről hétre többet akart, a fürdődressz után a bikinis lányokat, a monokiniseket, a tangásakat, aztán a nudistákat követelte. Martin, javíthatatlan vagy, meg ne nősülj, fiam, mondta, de Martin ezen csak hangosan nevetett, Akkor hogy lesznek unokáid, Muterkám, kérdezett vissza. Muterka elhallgatott, eszébe jutott Martin apja, meg olyan közhelyek, hogy a vér nem válik vízzé, és aki pinákat kergetett gyerekkorában, annak nem lesz nyugta később sem, Muterkám, ezt már unom, mondja majd akkor is, már visszaadtam Edina kulcsait. Muterka állandó lesz, Csak téged szeretlek, Muterkám, amíg élek, kiált fel Martin, és magához húzza az anyját, és Muterka igazából örül, most a legboldogabb.
Erre gondol, ahogy folytatja az útját, hogy hol van ez a mondat, merre sodorja a szél a vallomásokat, az ígérgetéseket, milyen lehetetlenül messze van most is tőle Martin, és esélye sincs, hogy változtathasson bármin. Talán a csomaggal lehet. A víz mellett szúrós növények nőttek, egy pillanatra elbizonytalanodott, biztos ezt akarja-e. Nem ült le, ahogy tervezte, csak meglazította a zsák száján a hurkot. Orrba vágta a pára, kétségbeesésében elkáromkodta magát, mert megérezte, lehet, hogy mégis gyenge. Benézett a zsákba, mozgást érzékelt. Nem merte jobban kinyitni, félt, ösztönösen kimásznak, és akkor még kergetőzhet is. Anyja csak úgy hívta ezt: megszelídítem őket. Megszelídítem a kisállatokat, nézd, a tarkónál kell összecsippenteni a bőrt, attól ledermednek, mert azt hiszik, az anyjuk vette a fogai közé őket. Utána már könnyű dolgod van. Nem mozog, nem ad ki hangot, tehát szinte nem is él. Tárgy, élettelen, mintha egy követ hajítanál messzire. A gyerek Muterka felhúzta a szemöldökét. Bizalmatlankodsz, kutya? - kérdezte az anyja, és belecsípett az arcába. Fájt, gyűlölni mindig ilyenkor kezdte. Régi játék volt kettejük között, mama csípett, Muterka fújtatott. Mint a kismacskák a zsákban, ötven évvel később, ahogy Muterka rájuk hajolt. Talán könnyebb lesz, ha elnevezem őket.
Az elsőt Leilaként szólította meg, Gyere, Leila cica, megszelídítelek. Nyakon ragadta, de elsőre nem ment, az állat nem dermedt meg, csak idegesen rugdalózott. Muterka a vinnyogástól lett ideges, akkor erősebben szorította meg a bőrt a nyakán, sikerrel. A macska elhallgatott, elengedte kezét-lábát, aléltan lógott a test. Nem mozog, nem ad ki hangot, tehát szinte nem is él. A folyó felé fordult derékból, és előre felé dobta a macskát. Repülj, Leila cica, repülj. Nem akarok emlékezni a szőke tincsekre, a várakozásra miattad a Centrum előtt, a kocsmára, ahol leültél mellém. Dögölj meg, cica.
A másodiknak dúdolni kezdett, Anna, Anna, Anna. Az állat veszélyszagot érzett, el akart húzódni, megérezte Muterka dühét. Aki látta, elfordította volna a fejét, nem embernek való látvány, ahogy Muterka macskával a kezében lassan kombinéra vetkezik. Szólni kellene a kisboltban, súgtak össze a bokrok, a bokorban a szomszéd Feri 6 és 10 éves fiai. De még se Gábor, se Márk nem látott női testet, az anyjuk szemérmes volt, takargatta magát éjt-nappal, mintha kincset őrizne. A lábai vékonyak voltak, csak a hasa nőtt meg aránytalanul, és nem is a fiúk miatt, a szomszédasszony szerint túl sok terhet cipel, és nem bírja kiszarni, pedig elég lenne, ha egyszer megmondaná Ferinek, Ferikém, nekem ez kevés, de így csak gyűlik a szar a hasában, egyre nő. Aki nem ismeri, azt hiszi terhes, hordónyi bőr a zsíron, vagy a víz felett, hátul semmi feneke, hogy ellensúlyozza. Muterka megáll, a kombiné kileng, fodrozódik, Gábor és Márk furcsát érez, gyorsabban szedik a levegőt, nem értik, mi ez.
Muterka most hátralendíti a kezét, Táncolj, mondja Martin, Táncolj, Muterka, de ez egy másik kép, a teremben pára van, Martin nősül, boldog, csak Muterka fullad, a túl sok cigi meg a vendégek, ne csináld, Muterkám, nősül az egyetlen fiad! Muterka megáll, elrántja a kezét, Többé ne merj rángatni és számon kérni se, fiam, és elviharzik, Martin ott áll, Muterkát még mindig sziszegni hallja, pedig csend van, csak a lakodalmas zene szól, de az nem számít. Hintapalinta, Anna cica, elrepül, hintapalinta, mély álomba szenderül. Gábor és Márk elborzad, nem látták, mi van a kezében ennek a kombinés szomszédnak, csak a csattanáskor látják, mert Muterka irányt vét, Anna macska egy kövön csattan, nem mozog, nem ad ki hangot, tehát szinte nem is él.
A zsákban csönd van, Katica, Kata cica, becézi negédesen, szétroppantom a nyakad, összetöröm a fejed, énekli fojtott hangon, a két gyerek mozdulni sem bír, pedig émelyeg a nagyobb, a kisebb meg bepisilt. Félnek, és átkozzák a percet, amikor elszöktek ebéd után, Én istenem, jó istenem, csak ez jut eszébe a nagyobbnak, a kisebb azt mormolja, Ígérem, jó leszek, ígérem, csak a mamát akarom. Közben erősen szorítja le a szemét. Muterka csupasz, szürke a lába között a szőr, bal kezével beletúr, felborzolja, mintha lenne, a melleit megmarkolja, mintha bírná a súlyt. Vizes az arca, Martin elhagyott, Több nőt, fiam, ne merj a szemem elé hozni, ezt a Katát meg esküszöm az élő istenre, hogy összetaposom, kibelezem, és addig átkozom, amíg sebes lesz a szám, mert olyan nincs, hogy te ilyen nőkkel kefélj, fiam, olyan nincs, hogy egy kisállatot nem lehet megszelídíteni. A harmadikkal összevizezi a kezét. Mint nyáron a bokájáig, most a csuklójáig ér a víz, nincs sodrás, lent tartja a testet. Lehetne meleg még, ha szárazra tenné, de ez most vizes, áthűl, és úgy dermed, mindegy, a tarkójánál csippent vagy máshol.
Muterka álmodik. A kisállatokkal végzett, magukba zárta őket. Megszelídíteni annyi, mint közel engedni. Nem mozogni, nem adni ki hangot. Csak nézni, ahogy közelebb kerül.
