Darvasi Ferenc
Irodalmi kapcsolatok
„itt szoktunk gyermekek lenni"
(Szerb Antal)
Nem talált abban semmi kivetnivalót, hogy a fiú éppen a Szigetre hívta, mint ahogy abban sem, hogy egy erősen hajnali időpontra szólt az invitáció, sőt, még csak meg sem lepődött, hiszen az egész kapcsolatuk az ilyen találkozásokon alapult, többnyire hasraütésszerűen kiötölt vagy nagyon is megtervezett, de különleges helyszíneken futottak össze, így a mostani alkalom sem volt váratlan, ami persze nem jelentette mindjárt azt, hogy Lilla mélyen belül ne izgult volna egy csöppet, mi lesz a program, és vajon mit eszelt ki a másik, izgult, mert erről fogalma sem lehetett, mindösszesen annyit sejtett, hogy jó kis mulatság lesz, és nem fognak unatkozni, megéri elmenni, amit mondjuk egyébként is biztosra vehetett, nem esett még velük meg, hogy asztalt bontsanak, mert kifogyván a szóból már csak a poharak zavaró csörömpölése maradt, nem, hiszen rögtön az elején egymásra hangolódtak, ahogy el-elmélázva, félrecsapott fejjel beszélgettek a Csalogatóban, és természetesen igazságtalan lenne azt állítani, hogy csak ekképpen lehet közös nevezőre jutni, hiszen vannak, akiknél ólomléptekkel indul be a társalgás, aztán sok-sok kanyar, kilátástalannak tűnő kitérő után, mikor már lassan kölcsönösen lemondanának egymásról, végül valahogyan mégiscsak megtalálják a másikhoz vezető utat, amely aztán lehet ugyanolyan szép és igaz ösvény, miért is ne, mint azoké, akik a legelső pillanatban, talán valami emberi ésszel felfoghatatlan belső kód eredményeképpen ráhangolódnak egy addig idegen emberre, mint Lilla Sándorra, és viszont, mégpedig úgy, hogy sötétedés előtt betérnek egy kertkocsmába, és úgy illesztik a saját szavukat a szemben ülőébe, észrevétlen természetességgel, hogy a beszélgetés tempója egyre gyorsul és gyorsul, és ők megint csak megmagyarázhatatlan hevülettel, fokozódó hangerővel jutnak el az egyik kútmély vallomástól a következőig, ezer titok nyílik meg, és így megy ez egészen éjfélig, észre sem vennék az idő múlását, csak a Csalogató főpincérének megjegyzésére eszmélnek, aki - mivel hiába pakolta fel ezt megelőzően az összes széket a mellettük álló asztalokra, hiába takarított ki bent is, ők ezt, mint akik körül megszűnt a világ, szemlátomást észre sem vették - kénytelen szólni, hogy, bár ő a maga részéről örül, ha szerény vendéglője ilyen ismeretségek megszületésében segédkezhet, de lassan be kell jelentenie a zárórát, ám nem is ezzel kezdődött Lilla és Sándor kapcsolata, akkor viszont mivel, törte a fejét a lány, ahogy most végigringva a lejárón az egyelőre sejtelmes félhomályban derengő atlétikai stadionhoz ért, de gondolatai elkalandoztak, ahogy bekandikált a futósávokra, és szórakozottságában igyekezett összeszámolni őket, mint általában, ha dél felől érkezett ide, hogy végül jóleső érzéssel nyugtázhassa, hátrébb a távolugrógödör, a hosszútávfutók vizes akadálya, a gyep és a lelátó is megvan, hogy tehát semmi vész, attól még, hogy ő nem járt erre napok vagy hetek óta, minden a helyén áll, és csak, mikor elhagyta a pályát, tért vissza rá, mi lehetett az egymásra találásuk első kézzelfogható bizonyítéka, és pontosan azért volt olyan nehéz meghatározni ezt, mert meglehetősen simán, magától értetődő módon alakult minden, így kellett egy kis idő, mire beugrott Lillának egy effajta pillanat, melyet ha a vénasszonyok nyarának idejére tesz, nagyot nem tévedhet, a fákon még ott figyeltek a levelek, a kutyafuttató tele a gazdákkal és kis kedvenceikkel, kellemes meleg lehetett, igen, ezért hintáztathatták ott a lábaikat az első emeleti ablakban, no, persze csak befelé, alig felöltözve, a lányon trikó, a fiún rövid ujjú ing, kintről csak a hátukat lehetett látni, meg azt, ahogy alkalmanként kissé előregörnyednek, ugyanis, és ez az utca népe számára már titokban maradt, olvastak, mi mást tettek volna, közösen, Wallesz Luca irodalmi szalon, ez lett az egyesületük neve, mindjárt az első hetekben, hogy beiratkoztak az egyetemre, megtartották a nyitóülést, komoly ceremóniák közepette, hiszen az ilyesmit, ráadásul ebben az életkorban csak így érdemes, jegyzőkönyvet vettek fel, benne az alapító tagokkal, az elnök és a titkár személyével, valamint a létrehozás indítékával, tudniillik, hogy ők itt, a Korong utcában a valóban aprólékos műhelymunkára szövetkeznek, saját művek felolvasására, azt követően pedig az elhangzott opusok kivesézésére, ehhez aztán tartották is magukat, és nem kellett különösebben erőlködni, hogy beinduljon a dolog, hiszen már a második ankétra is többen hoztak írásokat, főleg szabadverseket, és ekkor történt, mikor két előadó közt megpihenve felhajtották italukat a titánok, ki egy söröcskét, ki kávét vagy teát, és Lilla meg Sándor váll a vállnak vetve ültek már az ablakban, hogy kevéssel arrébb, a töltésen bedöcögött egy személyszállító, a többiek a szürcsölgetéssel voltak elfoglalva, néhány kivétellel, akik a szalon hátsó, homályosabb zugaiban már a csókolózásnál jártak, de ők ketten, egymástól függetlenül, egyetlen szó erejéig sem összebeszélve, még csak oldalra, a másik arcára sem sandítva, azt figyelték, hogyan halkul el a síneken a kattogás, ti-tit-ti-tám, súgta bele a csendbe elnyújtva a szótagokat Lilla, majd azt is, a zakatolás hangját utánozva, hogy sze-cesz-szi-ó, és a szobában jelen lévők csak ezután kapták fel a fejüket, miért nevet úgy ez a két jómadár, hogy majd' kirepül a párkányról.
