Acsai Varga Veronika: Zsófia
Acsai Roland
Újévi üzenet
„A múltat felidézni nem olyan nehéz, mint a jelenvalót úgy elvarázsolni, hogy az emlékezés tárgya lehessen."
Soren Kierkegaard
Karácsony már elég messze volt ahhoz, és a szilveszter még nem elég közel, hogy az ember bármiféle ünnepélyességet érezzen, ráadásul a hó is elolvadt addigra. Másfél éves lányommal sétáltam az utcánkban, éppen úgy, mint az év többi napján. Így nem csoda, ha az utca házait, kertjeit, fáit hajlamos voltam gondolat- vagy emlékkulisszákra cserélni, és azok között járva ugyanazzal az automatizmussal menni végig rajta, amivel bezárom magam mögött az ajtót.
Voltaképpen boltba igyekeztünk, azaz csak igyekeztem volna, mert Zsófi kétméterenként megállt. De miért akartam én boltba menni? Mi ez az örökös célelvűség, miért nem elégszem meg azzal, hogy a séta csak az legyen, ami, séta, és semmi más? Vagy legfeljebb ámulattal teli álldogálás, ahogy Zsófi csinálja, amikor lecövekel egy macska, egy falevél, egy ág, egy kerítésrésben zöldellő mohacsomó, vagy egy bogárnyi kavics mellett, és csinálta azon a két ünnep közötti napon is? Én persze siettem volna, türelmetlenkedtem, kérleltem, hogy menjünk már, és kézen fogva próbáltam haladásunk sebességét növelni.
A szokásosnál néptelenebb járdán egy középkorú férfi közeledett. Messziről láttam, hogy mosolyog, elöl hiányzott néhány foga, és biztos voltam benne, hogy mondani akar valamit. „Mennyi csodálkoznivaló van ezen a világon!" - szólalt meg, amikor mellénk ért, az álmélkodva mutogató Zsófira célozva. Válaszként hebegtem valamit, hogy „igen, igen, de sietnénk", ám közben azt gondoltam, hogy „tényleg", és hogy „igaza van", és megdöbbentem, hogy én erről az egyszerűnek látszó tényről elfeledkeztem. Elfeledkeztem arról, hogy mennyi csodálkoznivaló van ezen a világon. A döbbenethez nyomban társult a szégyen is, hogy a lányom üzenetét nem én, az apja értettem meg, hanem egy fogatlan, félalkoholista járókelő. Gyorsan leguggoltam mellé, hogy mulasztásom jóvátegyem, és együtt csodálkozzam vele.
Aztán eljött szilveszter éjszakája. Vera a hálószobában feküdt Zsófi mellett, aki felriadt a petárdaropogásokra. Az újév első perceiben, a nappali ablaka mellett állva, ez a séta jutott eszembe.
