Hartay Csaba
Kellemes hányingeri ünnepek
Menthetetlenül szomorú helyzet. Másnap, más-év. Más érv nincs. Az utcákon sárral kevert konfetti, szerpentin, pezsgősüveg szilánkok, szétrobbant petárdák papírfoszlányai. 2009-ből ennyi maradt. Meg egy kis kellemes hányingeri ünnepek. Ennyit zabálni sportszerűen, és mégis megbundázva. Minden étel bundában. Kocsonya-köpenyben, fényes bejgli-kitinben. Lehet bontani a díszleteket, reménytelenül várni a tavaszt, átkozódni a márciusi hó láttán. De ne rohanjunk annyira előre. Itt van nekünk ez a szép, izmos januári végtelenség. Ez a leghosszabb hónap. Fagyott, rideg betontömb. Szerintem állhat vagy nyolc hétből is. Annyiból simán. Csak ezt is manipulálják. Még akár Sztálin keze is benne lehetett. Ő kezdte. De politikamentesen is méretes a január. Mért már le valaki egy januári hétfőt? Mondjuk, épp az elsőt, ami idén negyedikére esik. Szerintem túl hosszú, túlontúl széles és indokolatlanul súlyos. Elmozdíthatatlan. Lustán vonszolja deres valagát. Legsötétebb nap. Nem az, hogy kikapcsolják az áramot, és úgy van sötét, hanem ami szivárog egy ilyen hétfőből. Fekete jéghideg füst. Szóval járom az újévi utcát, üvegszilánkok ropognak talpam alatt, és arra gondolok, hogy vajon mi? Mi volt tegnap? Vele is összefutottam. Uhh, még vele is ölelkeztem, nem kellett volna, mennyi szúrós-borostás, piaszagú férfipuszi, ezt nem viselem el, édesapám. De elviseltem. Megint egy évig lehet számolni a napokat, heteket, várni a pénteket, várni, hogy legyen mire újra várni. Türelmetlenül. Nézegetni a naptárt, ne már, ez az ünnep is hétvégére esik, ez kész, elköltözöm valami olyan országba, ahol minden héten van valami pirosbetűs. Különben jó itt nekünk, ebben az évben, vagy az előzőben, akár a következőben, év-panelekben topogunk fel s alá, kis mozgástér, de bőven elég, így is kellőképp belefáradunk. Járom az újévi sártaknyos, konfettiszemetes utcákat, és azon gondolkodom, hogy tavaly másképp kellett volna. Még jó, hogy nem tudok változtatni rajta, mert az rohadt fárasztó lenne.
