Beretvás Gábor
Már 30. éve határtalan
Röviden a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiváljáról
Idén már harmincadik alkalommal rendezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Az eseményt persze nem mindig így hívták, így akinek „a határon túli magyar színházak fesztiválja” elnevezés ugrik be, az jó helyen kutat a memóriájában. Ez tulajdonképpen ugyanaz a rendezvénysorozat, annyi különbséggel, hogy mostanra itt nem csak határon túli produkciók mutatkoznak meg, hanem magyarországi előadások is színesítik a repertoárt: bár azok nincsenek benne a versenyprogramban. Az idén június 22. és 30. között lezajlott fesztivál célja persze nem csupán az, hogy a határon túli társulatok találkozhassanak, és eszmét cserélhessenek egymással (hiszen máskülönben egy sepsiszentgyörgyi színész aligha futna össze mondjuk egy komáromival vagy egy újvidékivel), hanem az is, hogy bemutatkozzanak egy szakmai plénum előtt, amely a munkáikat összeméri egymással.
Idén is Balogh Tibor állította össze a műsort mint a fesztivál művészeti tanácsadója, szem előtt tartva azt is, hogy a valódi színházi befogadótérrel nem rendelkező Kisvárda játéktereinek mely előadások körülményei felelnek meg leginkább. (A komolyabb kőszínházak belmagassága és felszereltsége ugyanis túlmutat a kisvárdai Művelődési Ház lehetőségein.) Egyéb, mint például esztétikai szempontok szerint még tovább rostál a Balogh-féle szakmai válogatás. Azután, a fesztivál utolsó napján a meghívott előadások közül rangsorol az öttagú szakmai zsűri, mint ahogy a szintén öttagú, ám a közönség soraiból verbuvált zsűri is (utóbbi csak egyetlen díjat ad át). A szakmai és közönségzsűrin kívül még egy háromtagú diákzsűrinek is mérlegelnie kell, de ők csupán a színművészetis diákok előadásairól döntenek. Ezeken kívül az Emberi Erőforrások Minisztériuma életmű-díjakat is átadott: Vidnyánszky Éva nyugalmazott középiskolai tanárnak, Kárpátaljára, továbbá Bíró József színésznek, akit a szerepei és a tanári munkája a marosvásárhelyi és a kolozsvári társulathoz, illetve ehhez a két színi egyetemhez kötik.
A Legjobb előadás díját az Újvidéki Színház társulata nyerte, a Borisz Davidovics síremléke című előadással. Az újvidékiek, úgy látszik, megtalálták sajátos, kissé harsány hangvételüket (érződik rajtuk a déli hatás), és ezt egyre eredményesebben tudják is hozni. Az erős képiséget ez esetben inkább a színészek és jelmezeik csempészik a színpadra, mint a díszletvilág. Humort az előadásba Daniló Kiš szövege nyomán Alekszandar Popovszki rendező pumpált ötletesen. Kiemelendő a délvidékiek esetében a politikai érdeklődés, a történelem értelmezésének fontossága is. Gondoljunk itt az újvidékiek múlt évben bemutatott Feketéjére vagy akár a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásaira.
A Legjobb társulat díját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház csapata kapta, akik a Chioggiai csetepatéval mutatkoztak be idén. A szentgyörgyiek jók, ehhez nem sok kétség fér. Díjak és elismerések szegélyezik útjukat már egy jó ideje. Bocsárdi László, kinek ezúttal életmű-kiállítását is megtekinthette a kisvárdai közönség, mindig is igyekezett odafigyelni csapata összetételére. Bizonyította ezt a fesztiválon a Bocsárdi-rendezte Alice, és a Sardar Tagirovsky által színre vitt Chioggiai csetepaté is. Erős kötelékű társulat ez. Szeretnek együtt játszani, jól reagálnak egymásra. Ez valóban a szentgyörgyiekre lehet igaz a leginkább.
A Legjobb színpadi zenéért Bocsárdi Magort tüntették ki a Phaedra című előadáshoz szerzett zenéjéért. A Legjobb látvány díját is a Phaedra hozta el, azaz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház több díjat is elhozhatott az eredményhirdetés estéjén. Szó mi szó, ez a Phaedra nem kedvencem. Értem ugyan a vizet mint szimbólumot, de láttam már párszor. A robosztus, csupasz díszlet pedig nem sugall olyan sok fantáziát. Bocsárdi Magorék viszont szó se róla, tudtak alkalmazkodni az előadás súlyosságához.
Magor és együttese, a sZempöl Offchestra általában vidám talpalávalókat játszik. Ám, mint látjuk, új utakra is lépett: az együttműködés a zenekar és a színház között, amit a szentgyörgyi Alice-ban tapasztaltunk, úgy fest, hogy folytatódni fog. Azaz a két Bocsárdi, apa és fia munkáját láthatjuk és hallhatjuk majd még, nem oly sokára, közös színpadi alkotásban.
A Legjobb férfi főszereplő díját Mészáros Árpád nyerte, a Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott teljesítményéért. Mészáros Árpád számos esetben kiemelkedő alakításokat hoz. Így volt ez korábban, amikor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház performere volt, vagy amióta az újvidéki színházhoz szerződött: a tavalyi Feketéjükben, illetve az idén megmutatott tanyaszínházas előadásban, a Víg könnyek nászában is. Nem mintha nem lett volna formában mint Borisz Davidovics, de ez esetben a címszereplőnek nem volt annyi feladata, hogy különösebben kilógjon a sorból. Persze ezt neki nem lehet felróni. Mindenesetre már egy ideje érik számára ez a fajta megbecsülés.
A Legjobb női főszereplő a Hedda Gablert alakító Varga Andrea lett. Varga Andrea Heddája sokat fejlődött, míg Kisvárdára ért. Mintha nem is ugyanazt az előadást láttam volna, mint hónapokkal ezelőtt. Mivel Hedda karaktere az előadás kulcsa, ez végre egy igazi női főszerep is egyben. Egy ritka és hálás női főszerep, amit Varga Andrea az utóbbi időben feltehetőleg öntörvényűen magára vett. Összeforrt a szereppel végre, és ennek, mint látjuk, díjban is eredménye lett.
A Legjobb férfi mellékszereplő díját a Chioggiai csetepatéban és az Alice-ben is játszó Erdei Gábor kapta. Erdei Gábort színpadi jelenlétéért és egyedi alkatáért nem lehet nem szeretni. Őszintén örülök neki, hogy testi adottságait és ezzel élő rutinos szerepmegformálásait ilyen ügyesen lehet kamatoztatni. Zenés darabokban pedig egyértelműen ő tud lenni a szentgyörgyi Meat Loaf vagy Deák Bill. (Csak azért próbáltam így körülírni, hogy ha van olyan olvasó, aki nem ismeri, tudjon lényéhez valamely képzeteket társítani.)
Ennek a díjnak a női megfelelőjét a Jászai-díjas Bandor Éva hozhatta el a komáromi A félkegyelműben alakított Lizaveta Prokofjevna Jepancsinájáért. Bandor Éva, szereplője feltűnő ideges kirohanásaival együtt, akár megbújt volna ebben a mellékszerepben, ha nem veszi le a parókát játék közben, és nem nyit új utakat szerepének értelmezésében.
A legígéretesebb tehetségnek kijáró Teplánszky-díjat – a vásárhelyi Spectrum Színház után most már Nagyváradon játszó – Sebestyén Hunor kapta, a Kapufa és öngól főszerepéért. Nehéz szerep, és egyben nem oly sűrű, hogy a debütáló kortárs író, Körmöczi-Kriván Péter szinte erre a nagymonológra bízza a darab sikerét. Itt pedig valami ilyesmi történt. Sebestyén Hunor elképesztő iramban futja be játékterét, itt most egy (terem)focipályát. Nem csúszik le róla tartósan a reflektorfény. Hunor ravaszkás arcberendezése és fiatalos sármja alól néha kiszökik a humor és a rácsodálkozás. Ez erősíti meg drámai jelenlétét is. Állhatatossága megérdemelten ébreszt reményt azokban, akik a Teplánszky-díjat szponzorálják.
A szakmai zsűri a legizgalmasabb színházi kísérlet díját a Hajnali 4-nek, azaz a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészeinek ítélte. Rossz érzésem lett volna, ha nem kapnak díjat ezek a színészek. Ugyanakkor vérzik a szívem értük, mert ők együtt valami nagyon sajátságosat és kivételeset tudnak. De ennek vége. Hiszen néhányan közülük, azaz Nagyabonyi Emese és Béres Márta, más társulatokhoz szerződnek. Kár… Négyesüket olyan báj és finoman együttműködő szeretet övezte, hogy akár meg tudnak változtatni ezzel életeket. Ez történt a Wisława Szymborska Nobel-díjas lengyel költőnő érzés- és gondolatvilágát megmutató előadásuk során is.
A fesztivál közönségzsűrije A félkegyelműnek ítélt meg elismerést. Azaz döntésük a Komáromi Jókai Színház hírnevét öregbíti. Itt hozzátenném, hogy minden elismerésem a kisvárdaiaknak, hogy a mezőnyből kiemelkedő művészszínházi élmény mellett tették le a voksukat. Ez széles látókörre vall, és a zsűritagok hozzáértését dicséri. Felettébb szokatlan, hogy ne valami könnyedebb művészi élmény keltse fel a közönséget képviselő zsűri érdeklődését.
Leleszi Tibor polgármester különdíját Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésznője kapta. (A különdíjakat is a szakmai zsűri döntése alapján adják át.) Tényleg különleges volt, ahogy egy dekoratív színésznő átalakult öreg halászemberré a Chioggiai csetepatéban, és akkor még nem beszéltünk az Alice-ban nyújtott érdekes, egy helyben futó szereplőjéről. (Fontos megjegyezni, hogy Bocsárdi Alice-át, ami a debreceni színházban kapott játszóhelyet, versenyen kívül mutatták be a fesztiválon.)
A már említett diákzsűri az egalitás jegyében cselekedett. Így mindhárom diákcsapatot kitüntette elismerésével. Ám az általuk legjobbnak ítélt diákelőadás a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiónak a koprodukciója, A tavasz ébredése volt. Nekem az újvidéki harmadévesek és a vásárhelyi mesterisek előadása legalább ennyire tetszett.
A fesztivál, annak ellenére, hogy idén a harmincadik volt, nem sikerült ünnepélyesebbre, mint a tavalyi. Ezt sajnáltam. Holott a város adta körülmények lényeges fejlődésen mentek keresztül – bár még nincs minden készen. Sportpályák, stadion, strandfelújítás, mi több, lassan befejeződik a vár revonálása, ahogy a régi zsinagóga felújítás utáni játéktérként való átadása is megtörténik hamarosan. Örök problémát okozott például a városba érkező határon túli művészek méltó elhelyezése, ami most megoldódni látszik az újonnan épült Sport Szálló bevetésével. Remélem, ez az intézmény jövőre otthont tud adni minden ideérkezőnek.
A díjak nagy részével egyetértek. Továbbá elismerésem a szervezők igyekezetének, akik gondoltak azokra a nézőkre is, akik nem feltétlenül a magaskultúra felé kötelezték el magukat. Azaz nem csak kiemelkedő artistaprodukciók szórakoztatták az egybegyűlteket, hanem a könnyű műfaj olyan produkcióit is láthatták a kisvárdaiak, mint a Pindroch Csaba és Verebes Linda szereplésével készült Mr. és Mrs.-t. Az ötrészes komédia sajátossága, hogy míg a nézők minden jeleneten külön jókat derülhettek, addig a szakértőbb szemek különböző rendezők munkájával ismerkedhettek. A jeleneteket ugyanis Nagy Viktor, Dolmány Attila, Herendi Gábor, Fonyó Gergely és Megyeri Zoltán rendezte. Jelzem, jelmez és látvány tekintetében is ismerősnek bizonyultak a nevek, Náray Tamástól a Pater Sparrow művésznéven tevékenykedő Verebes Zoltánig. Mellesleg a látványtervező édesapja, Verebes István is képviseltette magát egy előadással a fesztiválon. Szomjas György filmjeinek betyármúzeumát Ferenczi Györgyék díszítették volna ki előadásukkal, ha az eső hagyta volna, és a Neoton Família is bizonyította, hogy a popba nem lehet beleöregedni.
Kisvárdára tovább is, heteken át jönnek majd a könnyű előadások. De most egy hétig a határon túli magyar művészek mutattak itt egy mélyebb tónust. Ugyanakkor valami felemelőbbet.
