Színház

 

 Beretvás Gábor

 

A dráMA valósága

Látlelet a székelyudvarhelyi drámafesztiválról

 

Székelyudvarhelyen idén kilencedik alkalommal rendezték meg a dráMA Kortárs Színházi Találkozót. A fesztivál szervezőinek nem titkolt célja, hogy teret adjon elsősorban az erdélyi magyar és román színházakban előadott kortárs drámai művek bemutatkozásának, mindezt felolvasószínházzal, zenei fellépésekkel, bábszínházzal és szakmai beszélgetésekkel támogatva meg. A szeptember 17—23. között lezajlott színházi esemény, melynek a Tomcsa Sándor Színház épülete adott otthont, több díszvendéggel is gazdagította a programsorozatot. Köztünk volt a Franciaországban élő Matei Vişniec, a kortárs román irodalom elismert képviselője éppúgy, mint Székely Csaba drámaíró, akinek darabjai több ízben is az erdélyi közeg mélylélektanát igyekeztek fanyar humorral megragadhatóvá tenni.

 

Visniec.jpg
Matei Vişniec

 

Továbbá a meghívottak között kapott helyet az udvarhelyiek által kiírt harmadik drámaíró-verseny nyertese, a magyarországi Körmöczi-Kriván Péter is, aki, mint izzadó tenyerű friss szerző, a Kapufa és öngól című darabjának bemutató előadását is jött egyben megtekinteni.

 

kapufa___s___ng__l.jpg
Kapufa és öngól

 

A nagyváradi Kapufa és öngól premier-előadása rendhagyó módon tehát más városban lett megtartva, melynek helyszíne, mert így a körítés is jobban kapcsolódott a történethez, egy udvarhelyi gimnázium tornaterme volt. Az újító rendezői szándék bár végig érződött a premier-előadás vonulatán, de már eleve a színpadi játékon érződött, hogy nem az első ligában, hanem inkább valahol még a másodosztályban kullog.

Az agyérrög fogságában monologizáló tinédzser szerelmi történetének bemutatása próbált új formai megoldásokkal élni. Az agyérrög megszemélyesítése egy gitáros zenész (Ungvári Oscar) által kifejezetten üdítő elképzelésnek hatott, mint ahogy a táncosnő behozatalának ötlete sem volt ellenemre. Ám azt nem láttam, hogy egy összeszokott profi csapatról lenne szó. A főszereplő (Sebestyén Hunor) leginkább az erőnlétét és nem a technikai tudását fitogtatta, pedig nem kétlem, hogy van neki. Mindez még párosulni látszott a némileg túlzottan bugyorgó agresszióval, ami nyilván a feszültség fokozását lett volna hivatott szolgálni, de az én ízlésemnek sokra sikeredett.

 

kapufa___s___ng__l_2.jpg
Kapufa és öngól

 

Jó ötletnek tűnt Tőkés Imola koreográfusnak egy szerepben való bevonása is az előadásba, de azért nem bánnám, hogy a későbbiekre való tekintettel azokat a mozgáskoordinációkat is részletesebben kidolgozná, amelyeket, hiszen ő adja elő, kívülről nem lát. Túl hosszúra vannak ugyanis nyújtva, és már csak ezáltal is egyhangúvá tesznek egy olyan előadás-részt, ami akár az ő jelenlétét is ünnepeltethetné. A premier-előadás felmentésére még annyit, hogy a színészek nem a megszokott próbakörülményeknek megfelelő térben és fényekben mentek ki a pályára. Otthonosságuk elvesztésére akár ez is lehet magyarázat. De ilyen a színház is. Nemcsak hazai pályán kell elnyerni a nézők elismerését, hanem idegenben is. Én azért a továbbiakban is szurkolok nekik.

A nagyváradi Szigligeti Színház társulatának még egy produkciója volt látható a fesztiválon, a Joël Pommerat nevével fémjelzett Az én kis hűtőkamrám. Az előadás már a puritán, ám geometriailag összehangolt díszletekkel és azok megvilágításával is igyekezett egy olyan letisztult színpadi teret teremteni, amely érvényesülni engedte a szöveget. A román Theodor-Cristian Popescu rendező által színpadra adaptált művön talán az segített legjobban, hogy közege kapott némi közép-európai gellert.

Ha eltekintek a vallásos köntösbe öltöztetett keretezettségtől, akkor a darab nagyobb része egy szupermarket tereiben játszódik. A történet szerint ugyanis a kisemberek körében közutálatnak örvendő főnök, Blocq (Kardos M. Róbert), miután kiderül számára, hogy halálos beteg, átadja a céget alkalmazottainak, akik, mivel nincsenek szokva az efféle feladatokhoz, a kezdeti eufória után rájönnek, hogy nehezen tudnak megbirkózni a nyakukba szakadt idegen munkakörrel, és némileg szűkölni kezdenek a felelősség terhe alatt. Ez legalábbis a háttértörténet.

Az előtérben a többiek által egyfolytában vegzált Estelle (Tóth Tünde) kissé zavaros belső világába nyerhetünk betekintést, aki – a főnők végakaratának engedelmeskedve – egy Blocq életét feldolgozó színházi előadás megszervezésében igyekszik kiélni magát, természetesen úgy, hogy ebbe akaratlagosan bevonja a többieket is, akik ezt a kényszert talán még nehezebben viselik, mint ahogy az üzletvezetés próbatételeit sikerülget kiállniuk.

Két mozzanat emeli az előadás fényét: az egyik a Chi nevű ázsiai alkalmazott (Ababi Csilla), akinek velős megjegyzéseit csak Estelle fordításai révén érthetik meg a többiek (és egyben a nézők is), így ez a humor forrásaként lazít a főszereplő magányát hangsúlyozó feszültségen. A másik az előadás ritmusát tempósabbra parancsoló fellépő feltűnése, hiszen a megfelelő narratív ponton betör a történetbe Estelle fivére is (Kocsis Gyula), hogy némi diktatúrával tegyen rendet az elején demokratizálódott, majd szép lassan anarchizálódott közösségben.

Tehát az emberi jellem különféle eltorzulásainak drámája a mű, mely egyben a színháznak az önelemzésben segítő szerepét is megpróbálja kibontani. Popescu rendezése azonban kissé didaktikusan hat. A mellőzöttek uniformizálását kifejező egységes jelmezek, a karakterek kidolgozatlansága és a főhős túlságosan egysíkú jellemábrázolása, illetve annak egy negatív alteregóval való feloldása nemigen könnyítette meg a színészek helyzetét. Sajnálom, mert a darabban megvolna a potenciál.

A házigazda udvarhelyiek a már említett Matei Vişniec egyik darabját, a Migránsoook-at mutatták be a fesztiválon, nem véletlenül sok ’o’-val a végén. A Zakariás Zalán rendezte székelyudvarhelyi csapat egy egészen megragadó előadást tudott tető alá hozni. A nézők a színpadon foglaltak helyet, mintegy beékelődve az előadásba, azaz egy képzeletbeli menekülteket szállító hajó utasainak a bőrében találhattuk magunkat. A jó szándékú, ámbátor hangos, rideg és számító megélhetési bűnöző, azaz a kapitány szerepében Barabás Árpád egész jól hozta a formáját. Játéka közben szépen skiccelődött fel egy gazember igazságosságának a természetrajza. Mint ahogy Tóth Árpád is kellő szenvtelenséggel alakította a modern rabszolgaság öltönyös vezetőjét. Egyedül a menekülteket befogadó házaspárt játszó két színészt kell némileg elmarasztalnom, hiszen karaktereik színtelenül vannak megragadva, holott kettősükben lenne az igazi potenciál egy másik kultúrával való találkozás érdemi megjelenítésére.

 

migr__nsok.jpg
Migránsoook

 

Mivel az előadás, úgy fest, megkívánt némi kifutón véghezvitt pipiskedést, meg kell említeni, hogy talán ott kellett volna több fényelemmel tarkítani a műsort. Hiszen a háttérvetítések és a monitorokon megjelenő képi bejátszások inkább a megtámogatandó jelenetek hátrányára, mintsem előnyére váltak. Még annyit hozzá kell tennem, hogy az előadás végére kigondolt megoldás is igen elnyerte a tetszésemet, akárcsak a játéktérben hátrahagyott kellékek szeméthalmaza.

A Leul Ra (Rá, az oroszlán) a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház előadásában olyan hatással volt rám, mintha gyerekként egy cirkuszi előadást néznék. Az előadás románul zajlott, ezért nem tudtam maradéktalanul követni, de, mint a szünetben elszivárgó közönség menekülése is bizonyította, valószínűleg én jártam jobban. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem vagyok egyedül talán ezzel a véleménnyel, de igazán lehetne gondoskodni egy magyar vagy akár angol feliratról a románul kevéssé értők számára.

 

Leul_ra.jpg
Leul Ra

 

Mint ahogy Gianina Cărbunariu darabját is sikerült lefordítani – köszönet ezért Demény Péternek, illetve a Koinónia kiadónak, a darab ugyanis megjelent már egy antológiában. Habár a cím természetszerűleg megmaradt a lüktetést legjobban kifejező angol nyelvűnek. A Tóth Árpád által színre vitt udvarhelyi Stop the Tempo! nem mellékesen kocsmaszínháznak indult. Azaz nem szükséges a kőszínházi kereteket betartania. Az igazi értékek keresése egy felpörgött és egyre gyorsabban változó világban akár bele is zuhanhatna a klisék szakadékába, de mégsem ez történik. Három tévelygő emberi sors találkozása a sztroboszkóp szemfényvesztően tudathasadásos környezetében a maga humorral átitatott módján felnyithatja a szemeket, vagy ha nem, akkor is egy jót szórakoztunk. A lendületes kamaradarab három szereplője közül azért szeretném kiemelni Mezei Gabriellát, aki tökéletesen illesztette bele karakterébe várandóssága folytán változóban lévő fizikai állapotát. Hozzátenném, hogy szívesen megnézném, hogy egy igazi kocsmai vagy szórakozóhelyi közegben hogyan is működik ez az előadás. 

 

stop_the_tempo.jpg
Stop the Tempo!

 

Egy másik környezet és miliő miatt külön szeretném kiemelni szintén a székelyudvarhelyiektől a csütörtök délutáni bábelőadást, amely Az égig érő fa címmel futott, Nagy Regina rendezésében. Mindhárom bábjátékos átváltozásán látszott, hogy szeretik az előadást, szeretik magát a bábszínházat. Hiszen a már említett Mezei Gabriella is nem csupán bábjátékával, hanem azzal is hozzáadott az előadáshoz, hogy újra gyerekké is vált egyben, akárcsak Márton Réka és nem különben a sárkány szerepébe bújtatott Szűcs-Olcsváry Gellért, akinek már pusztán a színpadi jelenléte is elkendőzhetetlen, még akkor is, amikor nem ő áll egy előadás középpontjában. Ám visszatérve Az égig érő fára, a gyerek-közönség bevonása is egész jól sikerült, akárcsak az előadás után a bábokkal, a bábozással való megismertetés happeningje is. Emiatt kissé bánom, hogy a szombati A néma cipő történetét nem tudtam megnézni, de akkora volt az érdeklődés a bábelőadás iránt, hogy nem hogy én, hanem számos kiskorú is kint rekedt az anyukájával a zsúfoltságig megtelt nézőtér miatt.

 

__gig__r__.jpg
Az égig érő fa

 

Az általam többedszerre látott kolozsvári stúdióelőadás, a Homemade immáron rutinos gördülékenységgel halad. A Biró Réka és Deák Katalin dramaturgok által jegyzett előadás a problémafelvetések újszerűségében úttörőnek bizonyult az utóbbi fesztiválokon. A közönség a megfelelő pontján sikeresen be van vonva. Az előadás játékideje alatt összerotyogó répa és kötőanyag pedig lassan összeérik főzelékké. Ez szimbolikusan a közös családi és társadalmi problémák fortyogó üstjére is utalhat, és így az sem mindegy, hogy az előadás végén a közönség együtt falatozhat ebből az alkotókkal. Ez is arra mutat rá, hogy sikerült Vargyas Márta rendezőnek elérnie célját, azt, hogy előadás közben elragadjon bennünket az otthonosság érzete és szembe tudjunk nézni azokkal a családban ragadó egyéni gondokkal, melyek szélesebb spektrumban az egész társadalmat érintő problémák megoldásához vezethetnek. Másrészről pedig ott van az is, hogy együk csak meg, amit főztünk!

 

homemade.jpg
Homemade

 

Egressy Zoltán Portugáljából már számos produkció született. Most a Csíki Játékszín feldolgozásában láthattuk. Bízom benne, hogy nem a véletlen műve volt, hogy a nézőtéren egy tipikusan olcsó férfidezodor szaga volt érezhető, ugyanis ez nagyon is passzolt a világvégi falusi kocsma enteriőrjéhez, mely az előadás díszletéül szolgált.

 

portug__l2.jpgPortugál

 

Míg a kocsma szűk tere nem kevés zsúfoltságot mutatott az odahordott kellékek miatt, addig a háttérben hatalmas molinókon távolba vesző villanypóznák voltak láthatóak. Ezzel is érzékeltette a díszletekért felelős Adriana Grand, aki mellesleg a rendező, Victor Ioan Frunză állandó munkatársa és felesége is egyben, a falu közösségi terének fontosságát, és magának a falunak a végtelenben való elszigeteltségét. Bár, mint tudjuk, az egyik történeti szál tragikus irányba vezeti a cselekményt, de a darab lényege mégis a rendszerváltás utáni üres állapot humorral való megragadása. Ilyen itt az ügyefogyott politizálás, a Fradi megjelenésére való becketti  várakozás, a pap állandóan változó ruhatára, vagy akár egy fekete nőre való vágyakozás képei. Mindeközben a vurlicerből néha felharsan a Vasárnap című szám az Omegától. Hiszen már maga a darab egy olyan általános létállapotot hirdet, amelyben mintha megállt volna az idő, így a vasárnap is értelmetlenné vált volna már egy jó ideje.

Játszották még a szatmárnémeti színekben futó a Pornót, Visky András darabját, ami most kiérleltebb volt, mint amikor először néztem – a debreceni DESZKA fesztiválon láthatták a magyarországi érdeklődők.

 

porn__.jpg
Pornó

 

Szintén látható volt a debreceni kortárs drámafesztiválon Székely Csaba Négy politikai gyerekdarab című előadása, a vásárhelyi román társulat előadásában, értelemszerűen románul... Mindent összevetve, érdekes volt az idei dráMA felhozatala. Bár szeretném felhívni a figyelmét a szervezőknek, a dráMa fesztivállal egybeeső, Szatmárnémetiben szervezett Tranzit Fesztre utalva, hogy nem feltétlenül jó, ha az egyik erdélyi fesztivállal egyidőben más színházi eseménysorozat is zajlik a régióban.


Főoldal

2017. november 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészébőlMarkó Béla: Bronzvilág
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Áll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túl
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA