Lapis Lovas Anett Csilla
Harsány nevetések, feszült csendek
A fesztivál második felében sem unatkozhattunk: délelőttönként folytatódott a szakmai beszélgetések és a Gördeszka-előadások sora, délután és este pedig nagyszínpadi, stúdiós vagy kamaraszínházi darabokat tekinthettünk meg. A legnagyobb visszhangot kiváltó darabokat csütörtökön láthattuk: az Egyasszony című monodráma után Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámájából készült produkció következett.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen kedden délelőtt (a hétfői Újvilág után) ismét egy színházi nevelési program zajlott: a Verona 1301 a Csokonai Színház osztálytermi „díszletek” közé megálmodott darabja. A produkció a Rómeó és Júlia nyomán készült, a színészek interaktív módon játsszák el az örök érvényű történetet, közben a diákokkal közösen járják körül a drámában felmerülő problémákat. Este határon túli társulatok léptek fel: Spiró György Helló, dr. Mengele! című drámáját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata állította színpadra. A szöveg igaz történet alapján született, és 2015-ben megkapta a Színházi Dramaturgok Céhétől az évad legjobb magyar drámájának járó díjat is. Később egy másik díjnyertes darab bemutatóját is láthattuk: a nagyváradi Szigligeti Színház művészei adták elő Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámáját. A két előadás között a fesztivál tizedik évfordulója apropóján Darvasi László és Garaczi László írók, Dobák Lívia dramaturg, valamint Pinczés István rendező beszélgetett a Csokonai-történetek 6. programsorozat keretében a ’90-es években tartott debreceni kortárs magyar ősbemutatókról.
Szerdán a Maladype Színház színészei kétszer is eljátszották az Ernelláék Farkaséknál című előadást. (Talán gyakrabban is történhetne hasonló duplázás a fesztiválon, hogy a népszerű, de alacsony nézőszámra tervezett produkciókat minden érdeklődő meg tudja tekinteni.)
Ernelláék Farkaséknál,
fotós: Czitrovszky Balázs, középen Gelányi Imre
A darabot egy kifejezetten barátságos hangulatú helyszínen, a Páholy Lakásszínházban mutatták be: az előadás kezdete előtt kávét, teát fogyaszthattunk, az asztalokon lévő színházi folyóiratokat pedig bárki átböngészhette várakozás közben. A lakásszínház játéktere tökéletesen alkalmas volt arra, hogy Farkasék otthonát megjelenítse, hiszen az Arany János utcában egy régi, magas mennyezetes, tágas szobákkal rendelkező lakásba érkeztünk, a darab szereplői között izzó feszültség egyik oka pedig épp a fényűző lakhely volt. Eszter és Farkas sok veszekedéssel, a saját házasságukba belefásulva nevelik akaratos gyereküket, Brúnót, amikor egyik éjszaka betoppan hozzájuk Eszter testvére, Ernella a férjével, Alberttel és lányukkal, Laurával. A családtagok közt csak látszólagos a béke: Ernella és férje a nagy lakásra irigykedik, Eszter meg Farkas viszont egy ponton lopással vádolja a rokonokat. Csak a két gyerek kapcsolata őszinte: Brúnó először ellenszenve jeléül egy széklábbal fejbevágja Laurát, de aztán kibékülnek, és egy rövid színdarabot adnak elő a szüleiknek. A „színház a színházban” forma akár elcsépelt is lehetne, de itt nagyon is indokolt, hiszen azt leplezi le, hogy milyen színjátékot játszanak egymással a szülők a mindennapokban. A darab ugyanis a hétköznapi súrlódásokról, képmutatásokról és egyszerű örömökről szól, rendkívül erős mondatokkal („Szép vagy. Szépen öregszel.”), természetes, sallangmentes színészi alakításokkal. A Brúnót alakító Gelányi Imrét külön kiemelném, hiszen kevés felnőtt férfi van, akinek rögtön el lehet hinni, hogy egy ötéves kisfiút alakít – Gelányi Imrének sikerült, és ezt az illúziót tökéletesen fenn is tartotta a darab végéig.
Szerda este két igazán fajsúlyos határon túli előadás is megelevenedett a színpadon. Bartis Attila A nyugalom című regényét Radu Afrim rendező és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata dolgozta fel. A rendező és a színészek tavaly is nagy sikert arattak a DESZKÁ-n Az ördög próbájával. Évek óta állandó vendég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is, akik idén Exodus címmel, Tolnai Szabolcs rendezésében a hontalanság, a migráció problémáit járták körül.
Exodus; fotós: Molnár Edvard
A csütörtöki napra, mintegy a fesztivál fortissimójaként, két olyan darabot választottak a szervezők, amelyek nagy port kavartak színházi berkeken belül és kívül is. Talán emlékszünk Az Olaszliszkai körül kialakult vitára, melynek során Szögi Lajos özvegye azt kérte Máté Gábortól, hogy álljon el a színmű bemutatásától, mert abban olyan mondatok hangzanak el, amelyekkel a család egyik tagja sem tud azonosulni. Máté Gábor nyílt levélben követte meg a családot amiatt, hogy nem egyeztetett velük előzetesen, ám a darabot műsoron tartotta.
Az olaszliszkai; fotós: Dömölky Dániel
A Tenki Réka által előadott, Péterfy-Novák Éva írásából született Egyasszony című monodráma pedig azért kapott nagy hírverést és méltató kritikákat, mert a magyar egészségügy visszásságaira, a (várandós) nőkkel való embertelen bánásmódra irányította a figyelmet, s mindezt a tapasztalatot a színésznő mély átéléssel képes közvetíteni.
Bár ismertem Péterfy-Novák Éva blogját, mégis váratlanul sokkoló hatással volt rám az a másfél óra, amit a nézőtéren töltöttem. A beteg gyermeket nevelő, házasságon belüli erőszakot elszenvedő asszony sorsa önmagában is megrendítő, és Tenki Réka engedi hatni a szöveget: nem sír, ritkán emeli fel a hangerejét, kevés eszközt használ, s így az előadás a legkevésbé sem válik hatásvadásszá. Vidám, naiv fiatal lányból érett nővé változik a darab végére, és egymaga képes olyan feszültséget teremteni, olyan mély csendeket kiváltani a közönségből, amire olykor egy teljes társulat is kevés. Számomra egyértelműen ez volt a fesztivál csúcspontja.
Egyasszony; fotós: Takács Attila
Azok a nézők, akik az Egyasszony után Az Olaszliszkait is megtekintették, megrendítő élményekkel szembesülhettek – a két előadás egymásra következése ebből a szempontból problematikus is lehet, hiszen mindkettőt nehéz feldolgozni. Az Olaszliszkai talán a debreceni közönséget különösen is érzékenyen érinthette, hiszen kereteként a szerző, Borbély Szilárd élettörténete szolgált, halála stilizált módon jelent meg a színpadon, de úgy gondolom, a darab zárásaként talán mégsem ezt a megoldást kellett volna választani. Az Olaszliszkai ugyanis e keret nélkül is értelmezhető és feldolgozható, s bár sok összecsengés található a brutálisan meglincselt tanár és Borbély Szilárd személyes sorsa között, az azóta eltelt rövid idő miatt nem hinném, hogy érdemes ezeket a kapcsolatokat a színpadon ilyen formában megteremteni. Szögi Lajos tragédiáján túl (akinek a neve nem hangzik el az előadásban; a színlapon is Áldozatként szerepel) a zempléni zsidóság pusztulására is emlékeztet a darab, és a kérdés mindkét „elmúlás” esetében ugyanaz: ki a felelős mindezért? Ki a felelős azért, hogy Olaszliszkán már csak egy romos sírkert emlékeztet a hajdanvolt nagyszámú zsidó közösségre, és ki a felelős azért, hogy egy ártatlan embert a saját gyermekei szeme láttára gyilkolnak meg? Ezeket a kérdéseket a dráma szövege veti fel, de úgy vélem, az írott műben rejlő lehetőségeket nem aknázta ki az előadás, dacára a kiváló színészek, például Fekete Ernő játékának, aki Áldozatként és a kerettörténet főszereplőjeként is pontos, magas színvonalú alakítást nyújtott.
Egy olyan előadással zárult a csütörtök este, amely az Egyasszonnyal is párhuzamba hozható: a Diggerdriver is olyan monodráma, amely egy blog alapján készült. Témája azonban teljesen más: a kivándorlás, a külföldi munkavállalás nehézségeiről szólt. A pénteki nap pedig már csendesebben, a húsvéti készülődés jegyében telt. Délelőtt már nem volt gyermekeknek szóló produkció, délután pedig csupán egy színházi előadást láthatott a közönség, a Tünet Együttes Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című „duettjét”. A színpadon két táncos, egy 90 éves Auschwitz-túlélő és egy fiatal lány tesznek kísérletet a Nagy Közös Táncra, egymás tapasztalatainak megértésére és megértetésére. Este pedig Pál István Szalonna és Bandája koncertjével zárult a rendezvénysorozat.
Sóvirág; fotós: Mészáros Csaba
Újabb tanulságok a kortárs színházról, újabb témák és látásmódok, újabb fiatal színházi műhelyek – ezt kaptuk a tízéves DESZKÁ-tól 2016-ban. Ráckevei Anna és Gemza Péter a nézőkhöz írt köszöntőjében arról írt, hogy ez a fesztivál a bátorságról szól: arról, hogy a jelen színházcsinálói nem félnek kortárs drámákat feldolgozni, korunk problémáira reflektálni. Valóban ebből a bátor munkából láttunk ízelítőt az egy hét során.
Megnyitó: középen Máthé András, mellette jobbra
Komolay Szabolcs alpolgármester,
balra Ráckevei Anna és Gemza Péter,
fotós: Molnár Péter
Ugró- és gördeszkák
a tízéves DESZKA Fesztiválon
Idén tíz éve, hogy először megrendezték a kortárs drámákból készült előadások seregszemléjét Debrecenben. Számos darab ősbemutatója zajlott itt, és a rendezvénysorozat minden alkalommal átfogó képet mutatott az aktuális színházi helyzetről. Nincs ez másként 2016-ban sem: egy hét alatt csaknem harminc bábszínházi, stúdiószínpados vagy nagyszínpadi előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztiválprogramot átböngészve azt látjuk, hogy a lecsúszottság, a szegénység, az erőszak, az ellenségkeresés, az (el)vándorlás kérdései is terítékre kerülnek – talán ez a felsorolás is rámutat arra, milyen témák foglalkoztatják jelenleg az alkotókat.
A fesztivál első napján, március 19-én azonban a fenti kérdéskörök még nem jelentek meg a színpadon. A rendezvény a Gördeszka programsorozat első előadásával, a Maya hajójával indult; a sorozat elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak szóló darabokat tartalmaz. Ezután a hivatalos megnyitó része volt Máthé András Álomkergetők című kiállításának megnyitója is a nézőtéri büfében; a fotós 1987 óta fotózza a színház művészeit, előadásait. Ezt követően a Csokonai Színház Camille című előadását láthattuk a Víg Kamaraszínházban. Camille Claudelt, Auguste Rodin tragikus sorsú szeretőjét Varga Klári formálta meg átütő erővel, Katona Gábor rendezésében. Az előadás a fizikai színház eszköztárát is alkalmazva mutatta be Camille mentális szétesését és az e folyamat közben szertehulló emberi kapcsolatokat. Péntek este a korábbi tervek szerint a Pécsi Nemzeti Színház színészei játszották volna Szálinger Balázs Becsvölgye című drámáját, de ez a főszereplő betegsége miatt sajnos elmaradt.
A második nap az Ugródeszka jegyében zajlott. Ez egy új programsorozat, melynek keretében színházi képzést adó felsőoktatási intézmények hallgatói mutattak be kortárs darabokat. Jó ötletnek tartom, hogy a legfiatalabb színházi műhelyek is prezentálhatják magukat a DESZKÁ-n, hiszen így a közönség is belepillanthat abba, milyen állomások vannak azon az úton, míg diplomás színésszé válik egy növendék. A programsorozat a Színház- és Filmművészeti Egyetem produkciójával indult, ők A sütemények királynője című drámát állították színpadra. 2015-ben a Parasztoperát láttuk a Miskolci Nemzeti Színház előadásban, és az idei Pintér Béla-adaptációnak talán még a tavalyinál is komolyabb tétje volt, hiszen ez az eredeti társulat egyik legsikeresebb és legmegrázóbb előadása. Az egyetemi hallgatók egy ötletes vizuális geggel is reflektáltak az előd hatására: a darabból kimaradt a Papa, helyette viszont a színpadon megépített szobabelsőben Pintér Béla arcképe lógott a falon. A rendező Markó Róbert rendező szakos hallgató, aki a fesztiválon íróként is bemutatkozik: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma és Az új nagyi című bábelőadások szövegét is ő hozta létre.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős diákjai tanáruk, Sebestyén Aba rendezésében adták elő Egressy Zoltán 4x100 című vígjátékát, mely a címben jelölt távot futó női váltó tagjairól, edzőjükről és gyúrójukról szól.
4x100, fotós: Hodgyai István
A már-már brazil szappanoperába hajló történetet (a gyúró négyük közül hármuknak volt a férje vagy szeretője, az egyik viszonyból egy kisfiú született, akinek a gyúró odaadta a fél veséjét, egy másik lány terhességének pedig abortusz lett a vége) dramaturg nélkül dolgozta fel a társulat, ami talán nem volt szerencsés vállalkozás, tekintve, hogy sok üresjárat volt az előadásban. A színdarab keserédes végkifejletbe torkollik, amikor a csapatként működni képtelen váltó mégis megnyeri az olimpiai kvalifikációs versenyt. A színészek láthatóan megküzdöttek azért, hogy a problémás szövegből valami emlékezeteset alkossanak. A négy futó és segítőik konfliktusai nagyrészt életszerűtlenek, a színészek mégis igyekeznek egyedíteni saját karaktereiket, így egy-egy párbeszéd vagy monológ mégis figyelemfelkeltővé válik.
Az előadás helyszínéről, a Horváth Árpád Stúdiószínházból kisebb tömegen keresztül távoztunk. A stúdió méreteihez képest nagyszámú közönség Kiss Gergely Máté monodrámájára érkezett: a Csokonai Színház művésze és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója A jegesmedve címmel dolgozta fel színésztársa, Nagy László Zsolt életét és „csodálatos halálát”. A produkció talán azért is számíthatott fokozott érdeklődésre, mert a cívisváros közönsége jól ismerte „Lackót” és tragikus halála körülményeit is, a színész egy Kiss Gergely Mátéval közös előadása közben hunyt el Szegeden, 2010-ben. Kiss Gergely Máté vasárnap délelőtt elmondta, hogy évek óta dolgozik benne ez a történet, s távolabb kellett kerülnie Debrecentől, hogy gondolatainak formát adjon.
Az esti darab is az Ugródeszka sorozatba illeszkedett: a Nemzeti Színház a Kaposvári Egyetemmel és a Gyulai Várszínházzal közösen hozta létre a Weöres Sándor műve alapján készült Psyché című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében.
Psyché, fotós: Eöri Szabó Zsolt
A rendező kaposvári színészosztálya több mint két órás, szünet nélküli előadásában hét lány játszotta Lónyay Erzsébetet, hét fiú pedig Psyché különböző szeretőit. Mindannyian világos jelmezekben játszottak, de a ruhák fokozatosan bepiszkolódtak, összevéreződtek, és egy-egy átöltözés után az árnyalatok is sötétebbek lettek – mindez Psyché hanyatlását is jelképezheti. Weöres szövege az életmű egyik legrejtélyesebb és legizgalmasabb darabja, és ezt a titokzatosságot jól ábrázolták a díszlet sejtelmes, félig áttetsző függönyei vagy a hol fellobbanó, hol kialvó fények. A hétszólamúság időnként nehezítette a befogadást, de arra alkalmas volt, hogy Psyché szereplehetőségeit megjelenítse. A rendezőtől jól ismert költői színház eszköztára, képalkotása és játékstílusa köszönt itt vissza, ahogy a Vidnyánszky-előadások hosszú terjedelmét is megszoktuk, azonban egy-két ponton (például a történelmi fejtegetések esetében) jót tett volna a darabnak a rövidítés, sűrítés.
Vasárnap a kecskeméti Ciróka Bábszínház mutatta be Gimesi Dóra Tündér ballonkabátban című darabját. Zeneszerzője Szabó Balázs volt, a hol derűs, hol szomorkás dallamok kiválóan megteremtették a bábelőadás atmoszféráját. A történet egy tündérről szólt, aki beleszeretett egy fiúba, s emberré kell válnia, hogy feleségül mehessen hozzá. A komplex képekkel élő, mégis könnyen befogadható produkciót számomra két elem tette maradandóvá: az egyik, hogy kör alakú térben báboztak az alkotók, ezáltal a világ teljességét szimbolizálva. A darab másik érdekessége, hogy Kecskeméten játszódik, így a kellékek között a város ikonikus épületeit ábrázoló figurákat is láttunk, illetve két szereplő karakterét a városban élő palacsintás néni és a „bolond biciklis” ihlette.
Tündér ballonkabátban, fotós: Újvári Sándor
Délelőttönként a fesztivál „házi bölcsei” beszélgetnek az előző nap látott darabokról, s mivel az alkotók is jelen vannak, ők időnként a kulisszatitkokba is beavatják a hallgatóságot. Idén öten vállalták a bölcsek megtisztelő szerepét: Árkosi Árpád rendező, Láposi Terka, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, Nánay István kritikus, Térey János író, költő, drámaíró, valamint Zsigmond Andrea kritikus. Ezért a Vojtina Bábszínházból a Csokonai balett-termébe sétáltunk, ahol egy csaknem három és fél órás beszélgetésen vettünk részt. Bár igen hosszúnak tűnik ez az időtartam, mégis így lehet értelme, hiszen alapos elemzéseket hallottunk, az elhangzottak a produkciók jobb megértéséhez segítettek hozzá. Idén különösen is jó a dinamika a házi bölcsek között, s mivel mindannyian más háttérrel rendelkeznek, sajátos szempontokat tudnak hozzátenni a beszélgetéshez. Sajnos hétköznap is délelőttönként zajlik az előző nap értékelése, így aki érdeklődne is, nem biztos, hogy munkája vagy egyetemi tanulmányai mellől el tud menni az eseményre.
Szakmai beszélgetés, fotós: Máthé András
Délután két olyan szerző drámáját mutatták be, akik gyakori vendégek a DESZKÁ-n: Kárpáti Péter idén a Két nő révén képviseltette magát a fesztiválon, Tasnádi István Közellenség című, Kohlhaas Mihály története nyomán írott művét pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be. A főszereplő szinte egész Szászországot feldúló indulatát hitelesen közvetítette Farkas Ignác játéka, s az ellopott lovait alakító Madák Zsuzsanna és Barsi Márton is remekül érzékeltette az állatok szenvedését. Ők ketten afféle rezonőrök is, hiszen az előadást keretbe foglalva, a történéseket időnként meg-megszakítva mesélik el, mi történt Kohlhaas Mihállyal, miután egy felemás szabályra hivatkozva elveszik tőle lovait. Meddig mehet el, hogy saját igazát érvényesítse? Mi a fontosabb: a megbocsátás vagy a bosszú? Míg Kohlhaas (és a nézők) ezeken a kérdéseken töprengenek, addig a korrupt hatalom eléri, hogy végül az jöjjön ki sértetlenül a konfliktusból, aki azt kiváltotta. Kohlhaas Mihály története bármilyen feldolgozásban aktuális, így az előadás is egy olyan szelete volt a fesztiválnak, amikor társadalmi jelenségeken gondolkodhattunk a színpadon látottak által.
Késő este két esemény közül választhattunk: a Vojtinában a Forte Társulat adta elő A te országod című darabot, míg a Víg Kamarában a kassai Thália Színház játszotta Kerékgyártó István: Rükverc – egy (lecsúszott) polgár vallomásai című drámáját. Az előbbi mellett tettem le a voksom, elsősorban azért, mert A te országod a kiváló debreceni prózaíró, Tar Sándor elbeszéléseiből jött létre.
A te országod, fotós: Kővágó Nagy Imre
Írásait Keresztury Tibor formálta dramatikus szöveggé, a fizikai színházi társulat pedig a tőlük ismert kreativitással és gazdag színpadi eszköztárral jelenítette meg a társadalom peremére szorult gyári munkások életét és a rendszerváltás utáni sorsukat. Az előadás két részre osztható: az első felében a gyári robotmunka működésébe pillanthatunk bele, a második felében pedig a sok közül már csak az egyik melós útját követjük, de a Sipos bácsiként megnevezett szereplővel történtek mindegyikükkel megeshetnének. Már aki túléli – a munkát, az alkoholizmust, a gyár bezárását, a rendszerváltást. A te országod ugyanazt kérdezi, mint a Közellenség: hol a határ?
Közellenség, fotós: Pezzetta Umberto
De míg az előző darabot az érdekli, meddig lehet elmenni, addig jelen előadás arra kíváncsi, meddig lehet egyáltalán életben maradni. A szereplők közül többen is öngyilkosak lesznek az embertelen körülmények miatt, és Sipos bácsit is csak a fia tartja életben – egészen addig, míg a fiú le nem rúgja a lassú tehervonatról. Lenyűgöző látni, hogy a Forte Társulat színészei szinte mindenre képesek: a színpadon zajló brutális történéseket, ha kell, embert próbáló erővel, ha kell, tisztán csengő énekhanggal, ha kell, egymás ritmusára mozogva, hatalmas műanyag csöveken dobolva mutatják be.
Hétfő délelőtt a Pass Andrea által írt és rendezett Újvilág című darabot láthatta a közönség, mely színházi nevelési céllal készült, és az előadás után beszélgetésre is volt lehetőség. Este viszont kimondottan felnőtteknek szóló előadások kerültek színpadra: Orbán János Dénes A magyar Faust című kétrészes tragikomédiájában Hatvani István professzor felforgató története elevenedett meg, míg Jeles András rendezésében a József és testvérei című darabot kimondottan 18 éven felülieknek ajánlották.
József és testvérei,
fotós: Trifusz Ádám
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös előadásának címe megtévesztő is lehet, hiszen Thomas Mann nagyregényére asszociálunk, de az előadás valójában a „Parasztbiblia” alapján született. Ennek megfelelően nem csupán Józsefről (vagy ahogy a darabban halljuk: Jozsefkéről) van szó, hanem mindegyik ószövetségi ősatya-történetből kapunk egy-egy részletet archaikus nyelven, bábozást, élőszereplős színjátékot és vetítést váltogatva. Bár a nyelvezet igen profán, időnként obszcén is, és a „Parasztbiblia” sok történetet a szexualitásból kiindulva értelmez, az előadás mégis hordozott egy igen komoly szakrális töltetet is. Jákób tusakodásának vagy József eladásának történetét jól ismerjük, de ezeket az előadás segítségével új fényben ismertük meg – olykor nevetve, olykor néma csendben. A színpadkép pedig nagyon hasonló volt a Tündér ballonkabátban című előadáséhoz, hiszen kör alakú térben zajlott a játék, de itt koncentrikus körökből állt a játéktér, ami egyszerre szimbolizálta a történetek lezártságát, de a jelenre való nyitottságukat is.
A továbbiakban is kiemelkedő előadásokat láthatunk: érkezik a Spiró György díjnyertes drámájából készült Helló, dr. Mengele!, itt lesz Tenki Réka a megrázó Egyasszony című monodrámával, péntek este pedig Pál István „Szalonná”-val és bandájával zárjuk a fesztivált.
