Versek

 

 12.demus_g__bor.jpg

 

Demus Gábor

 

kimaradok a „sivatagi show”-ból


(eszeveszett gazdag és csontig sivár rutin),

 

munkából jőve csak esti arcát látom,
nappali dűnék hajló élét.

a mocskos kis vacsorát.
habosan a vizet, végtelenül
egyszerű, ahogy belerobban
egy fogkefe, ahogy csöpög.
és az édes meztelenkedés,
paplanba huppan és kotrás,
bajusz a vajgumi hón alatt,
„görgő” (azt hittem, tudom,
ma már hallom, milyen) kacaj,
fuldoklás szabad pélóval, kezd
lapulni a szeme, utolsót
még gyürkőzik pelenkázáskor,
aztán cumi, mintha herceg, kiküld,

álmába az anyja fekteti.

                                                az anyja NAPI DŰNÉKBE ZÁRTAN (kelés,
etetés, szarás, megfeszült figyelem élre, hőre, fulladásra,
éhségre, szomjra),
a nyitást és a szenvedélyt,
s a nyitás szenvedélyét is vészesen

veszíti. de egyszerre a SHOW. mikor először

kimutat, a babakocsiból: halál pontosan,
mintha gazellát egy busman, hozza a városi
szirénát: „ííííííííííí, me, íííííííííííííí, me”.

 

három hónaposan, ha fölébredt, helyből

 

mosolygott,
később, ha föl-fölsírt is, még
elég volt egy simítás, és elnyugodott.
félévesen már mindig görbült a szája,
fél percre csak,

de érezhető a változás: már emlékezik.

gyűlnek a traumák (trauma lenni, bár
irgalmatlanul gazdag), kissé melegebb
fürdővíz, nem a követelt pillanatban
kapta a kaját, s mert még időtlen, ha nincs
társasága, a magány, fölfoghatatlan.

egy ekkora világnak, ennyi már halál.

*

mások mást mondanak, csillagállást, előző
sorsokat:. „bak-oroszlán, rengeteg haja
lesz, ezek makacsok, sírva követelnek”.

lehet. („bak-oroszlán”, én meg „kos-meg-valami”,
anyu sokáig vajúdott, nincs pontosan kép-
ben az órám megmondani, vagyok.) ha fürdik

(fürdetem), kis pöcse körül és minden hajla-
tát is gondosan mosogatom, nemhogy bakot
(édesen izgató a szagos lábacskája),

egy szüzet se finomabban. mondják, „szorongunk
majd oroszlánketrecben vagy birkakarámban”.
egyelőre, nekem van igazam.

 

visít a pókhas, ötletelsz,

 

hajnali három, rázod a tápot,
azt se kívánja. egyszerre

böffent és nyugodt. néha ennyi.

fölfoghatatlan „szabad szemmel”
a keze, japán óramű,
szirmok, porzónyi csavar, ín,
elektronika és csontocskák

(egy régész a maradvány meszet vehetné észre.)

félig nyitva a szem, „figyel”, mindig így alszik.
ha éber, az írisz zaj és cirmok nélkül,
öntött csokoládé, közepén

a lágyult űr, mintha örökre ült el a vihar.     

 

Megjelent a Bárka 2022/2-es számában.


Főoldal

2022. április 20.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Nádasdy Ádám verseiCsillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva versei
Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtárs
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png