Versek

 

1.K__rti_L__szl__1.jpg

 

Kürti László

 

hálótárs


te a jövő, én a múlt miatt szorongtam,
hiába nyugtattál, minden emlék ott van.
vigasztaltalak előre, nem volt még semmi baj,
nem láttuk a jövőt, csak éreztük, hogy csikar.
munka, új város, munka és szakadás,
szorongani egyedül, padlástéri kis lakás.
hánykolódtunk évekig, két hajótörött, deszkákon,
feltört, mint benned a hiány, magamat kéne szánnom,
hogy nem vagyok folyton ott, jelen, örökös mindenednek,
nem lakhatsz jól sosem, szüntelen engem kell enned.
most pedig dühöngsz, gyűlölsz és átkozol, maradtam,
hűvös, mint a hajnal, te pedig folyton változol.
nézlek, nyári hold a tengert, tajték és háborgás,
hiába vágynánk vissza, magány a hálótárs.

 

álom és cekker


nem tudom, hogy kiket láttam,
ültek a tartályban nyitott szemmel.
köszöntem, mintha a szomszéd
szőke nő lenne, két gyerekkel.

térdük alá ért le a karjuk, a színük
meg fénylőn zöldessárga.
kézenfogva jöttek, velem szemben,
elég széles volt hozzá a járda.

vagy nem is jöttek, lebegtek éppen,
akár az angyalok, üvegtartályban.
úgy sejtem, éltek, csak pihentek,
meg-megrándult a nagyobbik lába.

széles volt pedig, akár a járda,
talán éppen a boltból jöttek.
nehogy beszélni kelljen hozzám,
földig ért karján a színes cekker.

kérdeztem, hogy ők meg? kik lehetnek?
az egyenruhások vállat vontak.
tudták, hogy elszállok mindjárt én is,
akár egy űrbéli, titkos mondat.

 

köd


egy valószínűtlenül ködös kedden
kocsival indulsz a városba.
ködlámpák biztonsága mögül
arra gondolsz, hogy végül is
meg kellett sebezned azt, aki túlszeret.
mert ördögi a bátorság,
kiktől is bitorolt el magának kúszva
és sziszegve? egyszer minden tárgy,
rang, birtok bosszút áll:
földre zuhan, ripityára törik,
fölveri a gaz. egyszer minden tulajdon
kipereg, mint a homok, elfolyik,
betölteni névtelen árkokat.
a sebek kivéreznek, hiába szorítod,
emelnéd magad fölé, akit szeretsz.
ködös úton csak anyázhatod
az előtted bénázót, mert hiába
zöld a lámpa, folyton belefékez. mennél,
haladnál, menekülnél, de birtok vagy még,
el nem peregsz, nem zuhansz,
nem ver fel a gyom, de már az irányjelzőt
tennéd, mellékutakon félrehúzódva.
ütni a kormánykereket, hogy minden
kárba veszett, és majd csak aztán
omlasz, ahogy a köd oszlani kezd.

 

A versek a Bárka 2022/2-es számában jelentek meg, közülük az első a szerző kézírásában.


Főoldal

2022. április 11.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png