Halmai Tamás
Előfeledések (CI–CV.)
Ajándékforma
Megszentelt játék, üdvhozó kaland,
ajándékforma harmóniák: ez mind
nem a költészet, nem a szerelem.
Identitásunk más tengerbe ömlik.
Ír és szeret mégis a szepegő lény,
elfedni, elfeledni így tanulja
magát benne a Többnél Gyönyörűbb.
Szánt tudattal
Megbotolni bontatlan víztükörben,
forrás fortélyát nem ismerni ki,
elaludni csikóhalcsobogás közt:
mit nem tudok, ha szánt tudattal semmit?
Szemérmed elvilágít éj szívéig,
ént koholok, hogy épp félresejthessem.
S túlél a szavak halhatatlansága.
A könnyű angyal
Tégelynyi tenger elég egy szigethez.
Hajóhoz szél is, mégoly vitorlátlan.
Nemlét definiál: akkor vagyok,
ha sikkadok betűk és borzongás közt,
ha nem vagyok, akár az éntelenség
hiányremekműve, a könnyű angyal.
Ha példát megszűnésekről veszek.
Űzött bánatok
Még el nem romlott arca nem tükör:
ablak. Függönye nincs, anyaga fény,
mögöttese látatlan panoráma.
Ha nem hibázom, nem hibádzik bennem.
Bőröm fedezéke mögül nem én
pillantok ki az űzött bánatokra,
kicsalni kelepcéből a vadászt.
Fűszál, tollpihe
Erénye testnek a nehézkedés,
érdeme táncnak az áramvonal:
számot joggal tart dicséretre bármi.
Nagyság jegyét fűszálon, tollpihén
fölismerni bár kicsinyek lehetnénk!
Megszólongatni térdeltünkből bízvást
a tűnhetetlent: jobbik egészünket.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
