Versek

 

 1.H__tv__ri_Andrea.jpg

 

Hétvári Andrea

 

Kívül-belül

 

Kiterítve a vázlatasztalon
csak ábrák csöndes összevisszasága,
egy pillanatra szűnik a sötétség,
egésznek látszik, aztán újra zárva,

bentről úgy tűnik, hamarosan kész
a halmaz, kéket cseppent most épp oda,
egy pont hiányzik, utolsó simítás,
még mindig nem látszik, hogy micsoda

a mű, emberi szem nem láthatja, és
nem szűnik a szemkápráztató fénylés,
a napot is lekapcsolták, hiába,

a beteljesült lélek egyre csak ragyog,
belőle gerlék, csigák, angyalok
özönlenek, míg tart a test hiánya.

 

Omega

 

Emelkedik a víz a tengerparton,
előszivárog folyton az anyag,
összevarrják, de újra széthasad,
mint sokszor dúdolt, halvány régi sanzon,

ecset végéről csöppen így a festék,
a születés olykor önkéntelen,
csak ne volna úgy, hogy mindig védtelen
a fedetlen test, ha ismét félretették,

s megunták formázni, fortyog az anyag,
egymaga erőtlen, s mindig új adag
lélek kell, mely egyszer elvezet

oda, hol minden árapály örök,
és végtelen betű- és fénykörök
közt ég a tűz, a test csak ékezet.



 csontvary.jpg

 

Mandulavirágzás

 

Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás
(Olaszországi táj) 1901, olaj, vászon, 43×51,5 cm,
Herman Ottó Múzeum, Miskolc

 

Szemérmesen a szélbe tartja ismét
a mandulafa fázós ujjait,
csodálkozik, hogy végre újra itt,
loboghat rajta sziromcsomó is még,

és álmodik, hogy nőhet majd az égig,
de fenn vulkánsötétje-alkonyat
és prüszkölésig hajtott vadlovak
viharba mártott tekintete fénylik,

a rügy nem tudja, várhat-e csodákat,
ha körbenéz, megszédíti a távlat,
a hegy most egyet újra dörren, és

bár úgy tűnhet, hogy éppen sehol senki,
a virágzást itt minek elsietni,
ha bármikor eljöhet a kivégzés.

 

Megjelent a Bárka 2020/2-es számában, közülük az első a szerző kézírásában.


Főoldal

2020. május 09.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png