Versek

 

 2._Turai_Laura.JPG

 

Turai Laura

 

Nád

 

Nem adnálak azért a
barna lángolásért, mit
ki tudja, hol tenyészt
lucifer forró fertője.
Annyi félrehajtott nádszál
után rátalálni a lélekre,
meddig ér?
A tavon járni hívott a
szél és a föld,
mert fuldokoltam a tűzben.
S most ezer csillag hegye
céloz rám, hogy el ne meneküljek.

 

Őszi impresszió

 

I.

Mikor térdemre ül a végtelen,
nem számít a por győzelme
s a víz izgága folyása
a napok tisztulásának
mogorva tengerében.
Mert nem kell már a tündöklő
tánc,
csak a halál monoton
ballagása
az eszeveszetten röpködő
sárga falevelek mögött,
a szélben.

 

II.

/TÉTLEN/

A hajnal kiszaggatott a térből,
mellkassal előre, a hang után
remegtek az angyalok a flangáló fényben,
pedig lábuk előtt ült a végtelen.
Megállt a láng a pokoli szélben,
azt hittem, hogy dél van,
s egyszerre éj,
maga alá gyűrt
a semmi táncterében
a csillagokhoz
láncolt szenvedély.

 

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.


Főoldal

2019. július 18.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png