Nógrádi Gábor
Anya
Mindent neked köszönhetek,
eltört gerincű
örök látogatóm:
a kínt, a könnyeket.
Mégis majd’ szétfeszít a hála.
(Hatvan évig
inkább szerettem volna
lenni nála,
vele.
Pöröltem, átkozódtam,
mint Attila,
de nem ment bele.)
Apa
Amit én mondtam,
fiam mondja,
fiamnak meg a fia mondja,
fiam fiának fia mondja;
egymás vére, sorsa, bolondja.
Viszi fiát mind égi paranccsal,
reszket fölötte éles vassal…!
Baj van, ha késik az angyal.
Nem én, nem ő
Aki ütött, nem én voltam.
Szóval, tenyérrel: az nem én.
És nem ő volt, aki ütött,
mikor ütött, szegény.
De én voltam, ki bénultan állt,
amikor tenni kellett.
És nem én, aki kiabált
a síró gyermek mellett.
És én voltam, s nem én voltam.
És ő volt, és nem ő.
Azt tettem, mit nem akartam.
Nem tenném, de már nincs idő;
sem én, sem ő nem bújhatunk elő.
Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.
