Versek

 

 10._Both_Bal__zs2.JPG

 

Both Balázs

 

Kisvárosi temető

                        /Rakovszky Zsuzsának/

 

A köveken lombok árnyéka nő,
kiflibe harap egy rongyos felleg.
Óriás bagoly, virraszt az idő.
Foszló brokátban csontfényű testek.

Hajcsat, kösöntyű. Két évszázad,
és vagyont ér liciten, rablók kezén.
Keresztet írnak mélyzöld cipruságak,
kriptát röntgenez a gázlámpafény.

„Szerettem a szelet, sós tenger íz,
parfümpára ette fel vad életszomjam.
Fűszeres ételek, több bor, mint víz –
Ötvenegy évesen dőltem le holtan”.

„Cipőmből pezsgőt ittak a grófok,
abszint apasztott, orfeumi éjek.
Párizs… Poloskás kórteremben, bomlott
elmével vártam ki  a véget”.

„Bevetés ősszel. Bőgő csillagmotor,
a lapnyi ég: metszett füstüveg. 
Ezerszáz fokra hevülni pokol.
Fémtestbe nyírtak a sortüzek”.   

„Szigor és törvényesség volt jelszavam.
Míg bűn esik, hóhérnak akad munka.
Csak az a perc lelt rám tanácstalan,
melyben kétszer dörrent az ismétlőpuska”.    

„Fény szúrt szemembe mikor felsírtam,
anyám arca könnyben, apám nevetett –
Rékli, csörgő, faláda csak, amim van.
És egyetlen hétnyi szeretet”. 

 

   

Bessenyei

 

Vérágas szem, mered a hold, patanyomos porba, házra néz.
Hanyattfekszik élő és a holt. A falakon virágzó, zöld penész.
Lúdtoll percen, forró láva - viaszcsepp gördül a papiroson.
Lomha kandúr háta görbül, árnyéka egér után oson.
Szénaszagú nyáréjszakák a tornácon füstbe, borba fúlnak.
Az úr gutaütésig issza magát, és önzsírjában ugatja az újat.
Hízott lúd vagy, totyogsz Hunnia. Tudásnak várat pallér nem épít,
hány esztendőnek kell elmúlnia, míg firmamentumod pénzért kimérik?  
Szürke saradba paraszt görbed, lucernásodban ő kaszál,
s magának tudhatja azt a földet, amit rászór a csontmarkú halál.
Kormozva lobban a mécs bele. Füstöl kihűlt pipából az álom.
Egy hajdanvolt dáma smaragdszeme vagy levél villan a kerti fákon - 
Bálterem, csillárfény. Pezsgő szikrázik, francia szó. 
Az utolsó waltzert éjfélkor ígértem, a Belvedere felett szálldos a hó…
Ébredj fel, testőr. Nem rózsás asszonyöl - fanyar almabor csábít.   
Fakó szemed tükre keservesen
fölissza Pusztakovácsit.  

 

 

Borderline

 

Ez a köves pusztaság, mintha kórtani tünet -
tövist terem itt az ág, és leharapják a tüzek.
A meder forró porban áll. Azonos minden óra.
Ez a lassú lánghalál korhű víziója.

Csontra fehér, fűre a nap rozsdás színt mázol.
Kiáltó szó nem akad, óvni a pusztulástól. 
Lelet, hordalék, meszes váz, ami esetleg szeretni vágyna.
Utolsó tanú a sárgaláz az élő mozdulatára.     

Ez a kataton vidék
üzenni mit akarhat?
Nem üzen semmit. Ha kiég:
magad is sivatag vagy.

 

Megjelent a Bárka 2019/2-es számában.


Főoldal

2019. június 05.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Kiss Judit Ágnes: Rejtett szárnyakBertók László verseiDávid Péter versei Bánkövi Dorottya versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Szimfónia regényreMivé válhat a világunk, HA…Több irodalomtakarót a csupasz szenvedélyreVégtelen keresés - a Simon Péterről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA