Versek

 

 

 

 

Csehy Zoltán

 


És fülelt

 


És fülelt,

Don Ottavio beugrására fülelt,

csobbant a víz, de nem, nem lehet, ilyen nincs,

ez kérem bérletes, ifjúsági előadás, itt nincs ekkora

il mio tesoro intanto,

itt egészen kicsi van é szürke, hétköznapi, jelentéktelen,

kipontozott, hiányjeles, tompa és nyűttszvetter-foszló,

mint évtizede már, itt csak a bűnhődésre játszanak,

ez a tradíció lényege,

itt nem ugranak hídról,

nincs vokális bungee jumping,

nincs is megfelelő kötél hozzá,

itt nincs is neme semminek, vagy ha van is,

csak azért, hogy kerüljük a félreértéseket,

a felesleges metaforákat,

és ekkor látta, hogy megindult egy növény,

egy folyondár, mégpedig a sarkából,

a sebezhető sarkából,

és belül benövi teste tereit, viszonylag gyorsan, hogy

ne legyen idő félni, és ami furcsa,

virágba borul, majd

úgy is marad, hangulatosan kihelyezve,

tépetlen-tisztán,

mintha kártyavárra futna, aztán a vöndörláncra,

hogy többé ne húzhass vizet, mert

innentől kezdve már csak a szépség itat,

megitat rendesen, amikor csak akarod,

il mio tesoro intanto,

és aztán nagy hirtelen megáll benned a vödör,

és nem húz több vizet,

csupa virág vagy, belülre tolult giccs,

s ha beszélsz, a folyondár látványosan kikúszik a szádon,

jobb, ilyenkor sokkal jobb, ha nem is szólsz,

csak nézed, nézed az arcát, és elkíséred

az öltözőjébe, hogy megmutasd a virágot,

mely a szádon keresztül burjánzik,

hogy erőnek erejével visszafogd a vödröt,

és ne engedd le többé soha, soha a kobaltkék vízbe.




Generálbasszus



Ki akarja látni, amit este látott?

A melodrámába hervadó virágot

ebben a korban nem szárogatják

verskötetekben, de nem is szkennelik

digitális atlaszokba. Basznak rá.


Le a lépcsőn, aztán levegőre,

a zajos lift, a rácsozat,

rajta angyalka, rózsa,

akárcsak  az alvó test vállán,

örök értelmek világossága,

s az öregasszony gyanús szeme, aki

fogai közt már csúsztatja ki a szót,

a lila szót, de visszafogja magát mégis,

túl férfias hozzá, meg ki tudja,

a szatyorban kopasztott kappan,

sőt leves, részeire hullva, mint a szétszerelt

vasárnap, oda kell érnie,

a zenekarba, hogy felcsendüljön a nyitány,

hogy húzza, vonja,

a vénasszonyt viszi magával belül,

a húsleves marad.


A kéz újra az ágyon, a pucér testnek

nem idegen, bár szívesen folyna le, hosszabbodna

végtelenné és osonna ki, a nyitott

ajtón át a lépcsőházig, az öregasszonyon túlra,

a tegnapi tüntetés maradványain túlra,

a felszedett kövezeten, kiégett kukán túlra,

a fenséges, neoromantikus

zenekari árokba, mely nem ismer forradalmat,

ebbe a becipzározatlan

ülepbe, hogy kedvére kotorásszon.




A költő Az őszben a legszebb és Potencia című versei is a 2010/5-ös Bárkában jelentek meg, az előbbi kézírásos formában.

 

Déri Balázs kritikája Csehy Zoltán kötetéről, a Homokviharról



2010. szeptember 27.
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győrei Zsolt: Amint költőhöz illőVörös István verseiMolnár Krisztina Rita verseiJenei Gyula: Látlelet
Nagy Koppány Zsolt: A masszázsszékMagyary Ágnes: NésopolisSzakács István Péter: Az örökségBecsy András novellái
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg