Prózák

 

 zalan_478.jpg

 

Zalán Tibor

 

Papírváros-szilánkok

Részlet egy lassúdad regényből

 

                                                     a lány hosszan bámult az eső ködébe vesző alak után, majd visszahanyatlott a székébe, mintha kábult lenne, vagy olyan, akinek már a fejébe szállt az ital, fáradtságot érzett a tagjaiban, zsibbadást az agyában, szemben vele formátlan rongykupac, papír, javította ki magát, önmaga testiségébe beleroskadva a férfi, akiért ide, a világ végére jött el, és akit pár perce még az emberének érzett, a férfi ott gubbasztott semmivé töpörödve az időben, az eső idejében, a papírváros díszletei között, nézte, és nem értette magát, mit akar ő ettől az embertől, akar-e egyáltalán valamit azon kívül, hogy jó lenne már ágyban lenni, ágyban, igen, nem feltétlenül vele, de már azt sem bánná, ha igen, sokat nem tudna rontani rajta ez a részeg fickó, bár az ilyenek a részegség gravitációját is le tudják győzni, érti ezen, mosolyodott el magában, hogy a faszukat nem hervasztja le az ital, ellenkezőleg, valami démonikus erőt ad nekik, kielégíthetetlenné válnak, s mint olyan, órákon keresztül őrzik a merevségüket, és gyakran még ejakuláción túl is

                                                                                         tudja, mi a baj a maga filmjeivel, kérdezte az idős körzeti orvosnő, miután végigtapogatta elöl-hátul a mellkasát és a hátát a hideg fonendoszkóppal, nem is tudtam, hogy a doktornő látta az én filmjeimet, láttam hát, miért ne néztem volna meg őket, mi, orvosok sem vagyunk teljesen szakbarbárok, kedves betegem, vagyis, nem-betegem, mert maga egészséges, mint a makk, de helyesbítenem kell magamat, egészséges lenne, mint a makk, ha nem lenne nagyobb a mája a kelleténél, és nem kicsivel nagyobb ez a máj, kedvesem, hanem naggyal nagyobb, mint amekkorának normális állapotában lennie kéne, és visszamegy még akkorára, kérdezte elgyámoltalanodva, ami a férfiakat leginkább akkor éri el, mármint az elgyámoltalanodás, amikor lehúzatják a felsőtestükről a ruhát, és úgy kell ülniük egy kerek kis széken az orvos asztala mellett, valahogy meztelenebbül, mintha teljesen meztelenre vetkőztették volna, mekkora az az akkora, tolta az orrára a szemüvegét az idős hölgy, szóval, mint a normális, dadogott a rendező, és arra gondolt, milyen kicsik is tudunk lenni, amikor nem a saját közegünkben mozgunk, amikor nem mi vagyunk a hangadók, hanem nekünk adják meg az alaphangunkat, normális, normális, ismételgette a doktornő korholónak feltűnő hangsúllyal, tudja, fiatalember, normális akkor lenne, ha nem inna, illetve, ha nem itta volta át a rövid életét öngyilkos iramban és mennyiségben, mondja, hova siet maga, tette fel váratlanul, önmagát megszakítva a kérdést, mire föl ez a nagy életsietség, és ez utóbbi szó egyben definiálta is a rendező számára azt a vesszőfutást, ami az eddigi élete volt, életsietség, ami nem azonos az elsietett élettel, mert nem elsietettség van az életében, hanem örökös rohanás, ráadásul ennek a  rohanásnak nincs konkrét iránya, tehát meghatározott célja sem lehet, nem tudom, hebegte, ezzel mintegy beismerve, hogy ez az idegen nő, ez a fondeszkópos kis öreg hölgy többet tud arról, amit ő megélt, mint ő, aki megélte az életét, persze nem konkrétumokról van szó, hanem az élete lényegiségéről, arról, hogy úgy érezte most magát, rá- vagy visszanézve az életére, mint aki egy száguldó vonatban ül, és nem nézi kint a tájat, mert nem is érdemes néznie, összefolynak a szeme előtt mezők, házak, legelő állatok, égen szédelgő felhők, fák és zöldellő dombok, megy, hasít közöttük, eléri őket, nem érzékeli, elhagyja őket, nem érzékeli, ül magányosan egy kupéban, és néz végeláthatatlanul maga elé, de ott sem lát semmit, és már csak egyetlen dologban lehet bizonyos, hogy sohasem fog oda megérkezni, ahová elindulni látszott, mert az indulás valóban látszat volt csak, káprázat, mert az indulás nem azonos az elmozdulással, indulni akkor tudunk, ha van iránya az elmozdulásunknak, ő pedig nem ismer az életében irányokat, csak a menés kényszerét ismeri, a rohanásét, sehova sem sietek, mondta, de, kell, hogy siessen, csóválta a fejét a doktornő, nem akarom közhelyekkel traktálni, mert nem kenyerem az ilyesmi, nem mondom, hogy két végén égeti a gyertyát, mert ilyet mondani egyszerűen hülyeség, azt sem mondom, hogy köz- és önveszélyesen él, azt sem vágom a fejéhez, hogy elpazarolja a tehetségét, hogy tönkreteszi a környezetét, mert mi jogon rónám én ezt fel magának, mindenki úgy él, ahogy akar, vagy ahogy tud, az is lehet, maga nem tehet arról, hogy csak így akar, vagy csak így tud, és tudja, az a szörnyű, hogy itt csakokat mondok, amikor szuperlatívuszokat is mondhatnék, mert maga a fiatal filmes nemzedék üdvöskéje, körbehordozzák a világon, zászlókra és transzparensekre tűzik a rajongói, fiatalok próbálnak úgy élni, ahogy a filmjeiben, vagy magától látják, hogy élni kell, ami persze rosszabb a pestisnél, már megbocsásson, na jó, tudom, fogta le a férfi tiltakozásképpen felemelt kezét, hogy a rádöbbentés is egyik fontos eszköze az elidegenítésnek, és nem csak a világ elidegenítésére gondolok, hanem az attól való elidegenítésre, ami visszatart, hogy valamit megtegyek, vagy valamit úgy tegyek, ahogy egy már látott példában tett valaki, és az életével vagy az egészségével vagy az egzisztenciájával fizetett érte, de mit is papolok én ennyit, kint még egy tucat beteg, beteg-beteg várakozik, öltözzék fel, fiatalember, nem tudok magával mit kezdeni, sem az anyja, sem a szeretője nem vagyok, utóbbi a korom miatt sem lehetek, az előzőtől meg irtóznék, már ha szabad ilyet mondanom, menjen isten hírével, majd szólnak, ha meghal, és ha otthon hal meg, kimegyek, és megállapítom, hogy meghalt, és most válaszolok a kérdésére, tudja meg, a máj különös és álságos jószág, nem is vesz róla tudomást, hogy van, egészen addig, amíg az elfogyása fel nem puffasztja magát, igen, a kérdésére válaszolva, a máj időről időre visszamegy akkorára, amekkora volt a megduzzadása előtt, de folyamatosan károsodik, és szép lassan kialakul a zsírmáj, tudja, az már a máj elfajulása, iciripiciri zsírcseppek képződnek meg a májsejtekben, ami olyan, mintha kilyukadna maga a sejt, innentől kezdve aztán minden lehet, egészen addig, hogy májzsugortól dobja fel a tappancsát a gyanútlan beteg, gyanútlan, persze, hogy gyanútlan, valójában azonban a rendszeresen sok piálás a hazardírozás egyik formája, játszunk a májunkkal, hogy hátha kijátsszuk azt, pedig ennek a játéknak a végkimenetele egészen egyértelmű, igaz, ebbe a győzelembe maga a máj is belepusztul, de hát, mit érdekli ez a májat magát, na jó, motyogta a férfi, vegyük úgy, hogy ezt megbeszéltük, és térjünk vissza egy percre, egyetlen percre oda, amit a vizsgálat végén mondott, hogy baj van a filmjeimmel, még csak azt mondja meg, mi baj van a filmjeimmel, és szinte könyörögve nézett a doktornőre, aki akkor már javában az asztali naptárát lapozgatta, különös szokása ez a körzeti orvosoknak, jutott az eszébe a rendezőnek, mindig úgy lép be az ember a váróteremből a vizsgálóba, hogy az orvos az asztali naptárát lapozgatja, és a vizsgálat befejezésekor is ugyanezt a mozdulatot teszi, vajon miféle különös kezelése ez az időnek, tűnődött, az a baj a filmjeivel, lapozgatta tovább a naptára lapjait a fehér köpenyben is elegáns és méltóságot sugárzó idős hölgy, hát, hogy hamisak, hogyhogy hamisak, kapta fel a fejét a sommás kijelentésre tettetett vagy valós sértődéssel, hát úgy, lökte félre a keze ügyéből a naptárát a körzeti orvos, hogy aki annyit iszik, mint a maga hősei, az nem tud annyit baszni, amennyit a maga filmjeiben basznak, és a sommás közléstől meglepett rendező, az ajtó felé tántorogva, azon gondolkodott el erősen, a szavak botránkoztatták-e meg, amelyeket pont ebből a szájból nem várt volna kiröppenni, vagy a gyanú, hogy ő nem tud baszni a sok pia miatt, ő, igen, ő, nem a hőse, mert bár tiltakozott, minden filmbéli alakját magáról mintázta meg, nőket, férfiakat, potenseket és imponseket, papokat és striciket, kurvákat és apácákat, impotenseket és baszógépeket, nőfalókat és buzikat, szenteket és aberrált őrülteket, ő volt mind, és békén megfértek benne ezek a nagyon különböző, talán egymás negatív lenyomataként is szemlélhető létezők és létezési formák, és most, mintha a kis doktornő valamilyen fondorlatos, de határozott mozdulattal leválasztotta volna énjének az egyik felét

A zsírmáj a máj zsíros elfajulását jelenti. Ilyenkor a májsejteken belül kis lipidburokban zsírcseppek képződnek – szövettani metszeten ez úgy néz ki, mintha lyukas lenne a májsejt. Az elzsírosodás miatt a májsejt könnyebben elpusztul, ami hosszabb távon a máj kötőszöveti felhalmozódásához vezet. A bajt ez utóbbi okozza, amelynek végeredménye a zsírmáj miatt kialakult májzsugor lehet.

Tünetek: sárgaságpuffadásjellegtelen májtáji kellemetlenségmáj környéki diszkomfortérzés.

A zsírmáj nagyon gyakori: tekintettel arra, hogy itthon az alkoholisták száma egymillióra becsülhető, az emberek 30 százaléka pedig elhízott, vélhetően milliók élnek elzsírosodott májjal.
A leggyakoribb májkárosító szer itthon az alkohol, amelynek túlzott fogyasztása egyebek mellett úgynevezett alkoholos zsírmájat is okoz. Tulajdonképpen ezzel a zsíros elfajulással kezdődik az alkoholos májbetegség is, amely hosszabb távon májzsugorhoz vezet.

Az alkohol mellett még rengeteg dolog okozhat zsírmájat. Közülük a legfontosabbak az olyan anyagcsere-betegségek, illetve eltérések, mint amilyen a cukorbetegség, a vérzsírok felszaporodása vagy az elhízás. Ez esetekben szintén a májsejtekben rakódik le a zsír, károsítva ezzel a sejteket. Okozhatják a máj zsíros elfajulását gyógyszerek, például szteroidok és hormonális fogamzásgátlók is, de létezik úgynevezett akut terhességi zsírmáj is, amely a várandóság során alakul ki. Utóbbi nagyon súlyos állapot, erősen veszélyezteti a magzatot és az anyát is. Kialakulása általában a terhesség befejezését, illetve akár császármetszést és intenzív osztályos kezelést is szükségessé tesz. A zsírmájnak nem igazán van jele, a probléma mindössze jellegtelen májtáji (jobb bordaív alatti) kellemetlenséget, nyomásérzékenységet, illetve puffadást okoz. Az egyedüli jellegzetes tünet a sárgaság, amely viszont általában már csak akkor jelentkezik, amikor a beteg állapota súlyos: ekkor a zsírmáj miatt kialakult nagymértékű májcirrózis már gyakorlatilag a végstádiumú májbetegséget jelzi. Korábbi stádiumokban inkább csak a vérkép lehet árulkodó, ha abban a májenzimek (gamma-GT, GPT, GOT) emelkedettek. Ebben az esetben a vírusos májbetegségeken kívül (hepatitis ABC és E) gondolni kell a máj zsíros elfajulására is.

Leggyakrabban a túlzott alkoholfogyasztás vezet a máj elzsírosodásához.
Ma már nem szükséges a májból mintát venni (májbiopsziát végezni), hogy a zsírmáj diagnózisát felállítsák: létezik ugyanis egy fibroscan nevű gép, amely non-invazív, azaz beavatkozás nélküli (az ultrahanghoz hasonló) vizsgálattal képes meghatározni a máj zsírtartalmát és kötőszövet-tartalmát. Nagyon fontos látni az arányokat: ezek utalnak ugyanis arra, hogy mekkora a baj. A zsírmáj észlelése mellett fontos tisztázni azt is, hogy ha nincs ismert alapbetegség – például alkoholizmus vagy diabétesz –, akkor mi okozza a máj zsíros elfajulását.

A zsírmáj több év, illetve évtized alatt alakul ki – egyedül terhességnél és mérgezéseknél, illetve gyógyszeres kezelésnél jelentkezik akut zsírmáj. Utóbbiak nagyon ritkák.

                                                                                                                                                még az ejakuláción túl is, visszhangzottak a lányban a legutolsó szavai, de már máshol folytatódtak, mint ahol a gondolat befejeződött, túl volt azon is, mennyi mindenen lehet túl ez az ember, aki rongykupac formájában döglik vele szemben, mennyi mindent élt túl már úgy, hogy észre sem vette az átélés gesztusát, sem annak örömeit, sem annak kínjait, keresztüljárhat komolyabb tapasztalat nélkül a tulajdon életén, tudomást sem véve sem magáról, sem az életéről, és még töprengett volna tovább ezen, amikor elkezdődött vele az a különös utazás, amit később semmivel sem tudott megmagyarázni, legfeljebb az lehetett volna a történésre elfogadható mentség, ha mentség kell az ilyesmire, hogy teli szívta magát valamilyen erősebb szerrel, de őt soha nem  vonzották a szerek, próbálta, persze, próbálta, mégsem tudott beleragadni, se pénze nem volt rá, se hajlama, és most mégis, valami ellenállhatatlan erő kerítette a hatalmába, veszíttette el vele a tudatát, ragadta fel, és vitte magával, vitte-sodorta valamerre, miközben tudta, hogy valójában a teraszon ül a székén, háttal a bejáratnak, de ezen a valóságon egy másik valóság, egy másik lét derengett át, transzparenciának hívják a festészetben, próbált meg józanul gondolkodni, de az erő már győzedelmeskedett fölötte és a kapaszkodónak föltalált transzparencián, vitte, sodorta a szűk kis utcákon, érezte, hogy sietteti, sürgeti a haladásban, míg utol nem ér egy embert, azt az embert, aki zsebre dugott kézzel rótta magányos éjszakai útját az esőben a kihalt sikátorokban, mi közöm nekem ehhez az emberhez, méltatlankodott magában a lány, de nem volt kinek panaszt tennie, s mert mennie kellett, ment, akaratát elveszítve az ember után, akinek a zakóját már teljesen átáztatta az eső, haja csapzottan verdeste a tarkóját és a vállát, aztán egy bejárathoz értek, a lány hirtelen nem tudta volna megmondani, miféle bejárat ez, olyan barlangforma kövek közötti nyílás előtt állt meg ő, akinek csak a hátát látja, valószerűtlenül hosszú ideig ácsorgott ez előtt a nyílás előtt a férfi, mert nyilvánvalóan férfi volt, férfi összetéveszthetetlenül, és a valószerűtlenség az ácsorgási idővel valójában értelmetlen megfogalmazás volt, mert itt és most minden valószerűtlen volt, elsősorban az idő folyamatossága és szakaszolhatósága vált lehetetlenné, ahogy valószerűtlen volt az is, hogy itt van, hogy ő most itt van, itt áll, pár lépésnyire valaki mögött, akit feltehetően ismer, ismernie kell, ezt az ember megérzi a sokadik rejtett érzékszervén keresztül, ahogy azt is megérezzük, próbált meg magyarázkodni saját maga előtt, hogy valaki néz bennünket a hátunk mögött állva, pedig a tarkónkon nincs szemünk, vagy figyel bennünket valami fedezék takarásából, és a fedezéket látva pontosan tudjuk, hogy mögötte rejtőzik az, aki bennünket figyel, ezek a titkos érzékek azt súgták neki, hogy ismeri a férfit, aki a barlang szája előtt áll, és valamiért nem megy tovább, nem akar, vagy nem mer, belépni

                          később sokat töprengett azon, miért nem volt számára természetellenes, hogy a város szívében, ahonnan minden irányba szétfutottak a kis utcácskák, hogyan egy barlang, hogy a fenében lehet, honnan a fenéből került elő hirtelen, annyira természetes volt, hogy ott van, még csak meg sem rökönyödött, nem is tett fel kérdéseket magának ezzel kapcsolatban, csak az érdekelte, miért nem lépi át a barlang küszöbét amaz, de hát a barlangoknak nincs is küszöbük, a bejárat vonalát miért nem lépi át, helyesbítette magát bántó szolgaisággal, és eszébe jutott a gólvonal mint fogalom, és nyomban el is hessegette, mert túl profánnak találta, és a szűzhártya is az eszébe cikkant, mint a nő barlangrendszerének bejáratát elzáró vonal, akadály, de ezzel sem ment sokra, tudni akarta, amit nem valószínű, hogy valaha is meg fog tudni,  a férfi, már ha létezik valóságosságában, a férfi miért nem lépi át, miért nem sérti meg, miért nem deflorálja azt a valamiért rettentőnek feltűnő rést, azért-e, mert az ismeretlen várható föltárulkozása kelt benne riadalmat, vagy éppenséggel jól ismeri a helyet, ahová be kell hatolnia, vagy vissza kell térnie, és most úgy tűnt fel a lány számára, hogy nincs is más lehetősége, mint belépni, köveket látott minden oldalon a házak helyén, hatalmas sziklákat magasodni körben, amelyek semmi mást nem engedtek láttatni számára, mint az égnek azt a körcikkelyét, amelyet kivágtak a látványból a látvány számára, meg a barlang száját, amely előtt a férfi még sokáig ácsorgott, ő pedig, mintha a követője lenne, mögötte várakozott, s bár az is megfordult a fejében, hogy ő most Beatrice, Dante ifjúkori szerelme és vezetője a Paradicsomban (Szent Bernát érthető okokból nem is lehetne, mosolyodott el), de ennek ellentmondani látszott az, hogy a barlang szája mögött sötéten ásító ismeretlen világ feltehetően nem azonosítható a Paradicsommal, és ez a történet is inkább tragikus felhangokat hallat, rosszabbat sejtet, mint komédiát, és gimnáziumi könyvjelzője jutott az eszébe, amelyre egy egész Dante-idézetet körmölt rá strébernek is feltűnhető, de nem, mert csak magának csinálta, önszorgalommal, miután elolvasta a rettenetes eposz mindhárom részét, hogy mostanra, az idézeten kívül, konkrétan már szinte semmire se emlékezzék belőle

 

A komédia a költői elbeszélés egy neme, mely minden egyéb-től különbözik; a-nyagát illetőleg ab-ban különbözik a tragédiától, hogy emez eleinte cso-dálatos és nyugodt folyású, végén szennyes, borza-dalmas; a komédia ellenben valami visszással kezdődik, és boldogan végző-dik. Hasonlóképp különböznek az elő-adás módjában is: a tragédia magasztos, fenséges hangon szól, a komédia egyszerű, alázatos hangon

                                                                                                                  hát követem, egyebet mi mást is tehetnék, törődött bele a sorsába a lány, és innentől veszett ki a transzparencia alapsíkja a létezéséből, eltűnt a terasz-léte, mely a kettősséget és az egyetlen fogódzót biztosította volna a számára, már nem volt kapaszkodási lehetősége az előző világba, menthetetlenül belesodródott ebbe az érthetetlen és jószerével értelmetlen helyzetbe, talán ha álmodnám, harapta meg a szája szélét, és mert fájt a harapás, meggyőződött arról, hogy nem álmodik, hiszen álmunkban bármilyen fizikai roncsolás megy is végbe rajtunk, nem  érezzük a fájdalmat, egyszerűen csak tudomásul vesszük, de nem maradt sok ideje ezen töprengeni, mert a férfi, a hosszadalmas és  belátható ingadozás után, átlépett a barlang torkán, ő pedig gondolkodás nélkül indult el utána, különös vezető lehet ő, röhögcsélt, leginkább azért, hogy az ismeretlenbe ereszkedés aktusától való félelmét valahogy legyőzze önmagában, az a vezető, aki a vezetett után caplat, követi őt, mintha kémkednék utána, most ő vezet engem, vagy én vezetem őt, tette fel  mégis a kérdést magának, és valami lepke kezdett el kerengeni az agyában, ahogy majd sok-sok lepke fog körülötte keringeni, egyenesen lepkeviharba kerül, de ne szaladjunk ennyire előre, ne, ne szaladjunk el most még ennyire

                                                                                                     a barlang bejárata egy szűk, szürke sziklákba vájt folyosóban folyatódott, mint azok a barlangok általában, amelyeket turista-látogatóknak hoznak létre, hogy elbámészkodjanak csoportokba összekötözve a föld alatt egy ideig, de ebben a barlangban hihetetlen nagy csönd volt, és nem lehetett tudni, honnan sugárzik annyi fény, hogy szinte minden látható legyen az alagútban, talán a kövekből, gondolta később, mert ilyen homályos mégis-fénye csak a köveknek képzelhető el, talány, ahogy azt sem lehetett megállapítani, emberi kéz vájta-e ki a lefelé vezető utat, vagy a kövek természetesen nyíltak meg, utat engedve valamilyen akaratnak, a behatoló előtt, megérinteni próbálta a szűk folyosó két oldalát, de ha feléjük nyúlt, a kövek furcsa sikkantással elhúzódtak az ujjai elől, épp csak annyira, hogy ne tudja megérinteni őket, amit ha nem is értett meg, de egy idő után természetesnek fogadott el, mármint, hogy nem érintkezhet anyagi létében a barlang anyagával vagy anyagtalanságával, ehhez csak azt a megfejtést pörgette föl máshol derengő tudata, hogy a barlang anyaga, ha létezik a barlang, másfajta anyag, mint az ő teste, és ekkor nem csak a test melegségére, vérrel ellátottságára, így élőségére gondolt, nem, nem erre, inkább valami olyasmi körvonalazódott meg homályosan benne, noha képtelen volt ez a valami elérni a saját körvonalait, hogy a kövek létezése nem abból a világból való anyag következménye, amelyből ők leereszkedtek ide, hanem valahonnan, más valamiből, léteznek el, és ez épp annyira izgatta, amennyire taszította is, nem, nem akarta ő elhinni, hogy átlép egy másik dimenzióba, de mert kénytelen volt megtapasztalni, hogy ez a barlangvilág nem engedelmeskedik a fenti logikailag követhető létezési formáinak, s ha ezt tovább fokozza, megállapíthatja azt is, hogy ebben a világban az élettelen kövek kényesen és irtózva elmozdulni képesek az őket megérinteni igyekvő akarat elől, azt kellett tételeznie, hogy a barlang élő tenyészetből áll össze vagy esik szét, és a csönd egyre irtóztatóbbá vált, holott hallani vélte az előtte haladó lépteinek a visszhangját a falak által összeszorított térben, halak lebegtek el a szeme előtt, közte és az előtte haladó között, úszóikat lustán mozgatva, szinte tűnődve haladtak a maguk különös útján, pedig nem vízfenéken  lépegettek, hanem egy folyosón, és amikor nagy levegőt vett, levegő áramlott a szájába, nem pedig víz, és mégis, ettől is megrettent egy pillanatra, és mind nagyobbak lettek a halak, olyan nagyok, amelyek nem férhettek volna el a szűk föld alatti járatban, de hát, abban sem lehetett biztos, hogy a föld alatt járnak, egyáltalán, járnak-e valahol, vagy csak az ő tudata képezte meg az előtte haladó, egykedvűen lépkedő férfit és a barlangszerű világot, ahol vannak, és a valahovát is ő fogja-e megképezni a tudatával, ahová tartanak, mert abban biztos volt, hogy a másik valahová tart, és  normális esetben fel kellett volna tennie magának a kérdést, hogy miből gondolja el, és miféle logika hatalmazza fel rá, hogy a férfinak célja van a  haladással, ahogy azt is végig kellett volna gondolnia, hogy mi lesz vele, ha elveszíti követésében a férfit, hová lesz, lesz-e visszafelé útja, és amikor ezt félig sejtve, félig a tudatába fúródó gondolatszilánkként elviselve, a válla fölött hátrasandított, azt látta, hogy a folyosó összeforrja magát a háta mögött, pontosan tudnia kellett volna tehát, hogy nincs hátra útja, csak előre, de ehhez valamifajta tudatosság szükségeltetett volna, amivel ő az elindulása pillanatától fogva nem rendelkezett, azt a fajta dimenzióvesztést élte át, ami talán csak az álom tartományában képezhető le valamilyen érvényességgel

                                                      csak előre mehetett tehát, csak előre, az a másik lassú, de egyre magabiztosabb léptekkel haladt előtte, ő pedig követte, hínárok fonódtak a karjára, és lefejtette őket, hínárok csapódtak az arcába, és elvonta tőlük az arcát, hínárok gabalyodtak a hajába, és kitépkedte őket onnan a hajával együtt, aztán elmaradt ez a különös vízi világ, amely nem lehetett tenger, mert nem érzett sós ízt a szájában, és nem hallotta a sirályok jellegzetes vijjogását sem, de a rettenetesen nagy halak mégis azt sugallták, hogy nem tófenéken haladtak, valami horhosba értek, horhos, különös szó, ízlelgette magában, honnan is tudja ő ezt a szót, horhos, tájszó: víz mosta árok, szakadékos hegyoldalban lezúduló víztől képződött meredek út; mélyút, talán a katonaságnál tanulta, de később, és ennek a későbbnek az ideje is bizonytalan, eszébe jutott, hogy nő létére nem lehetetett katona, de hát akkor honnan az érzet, hogy katonaként tanították neki a horhos szót, mit szót, fogalmat, és nyilván valamiért, mert hogy ott lehet hasalni, kúszni, észrevétlen megközelíteni az ellenséget, amelyik a part valamelyik oldalán tanyázik, vagy kereket is lehet oldani, ha szorul a kapca, kapca, micsoda katonai kifejezések, undorodott el, soha nem szerette az egyenruhát, az egyenruhásokat sem, arra gondolt, hogy amikor katona volt, egyszer kopaszra borotváltatta a fejét, amiért laktanyafogságot kapott, pedig hát nem lehetett katona, jutott ismét az eszébe, zavarosakká válnak itt a gondolatok, de legalább eltűntek a halak, és nem kapaszkodik a ruhájába a hínár, az ám, ruha, nézett végig magán, és látta, hogy meztelen, amin mégsem csodálkozott el, valamiért és valahogy olyan természetes volt számára a meztelensége, mint az, ha felöltözve lett volna, és csöppet sem félt attól, hogy az előtte haladó férfi megfordul, miért is érzett volna szégyent, hiszen az a  másik ismeri az ő testét, látta már, érintette, érezte, birtokolta, pedig nem, egy ismeretlen hogyan láthatta, érinthette, érezhette, birtokolhatta volna az ő testét, amikor az ő testét ő sem látta még, nem érintette, nem érezte, nem birtokolta, hanem akkor ő ki, hogy ha így nem, vagy ha így sem, és homályos megkönnyebbülés vett rajta erőt, hogy nem kell a ruhájával bajlódnia, nem kell féltenie a hínártól és a férgektől sem, mert a horhos oldalából kövér férgek forogtak elő a napvilágra, pedig nem sütött a nap, felnézett, és az ég sem volt a helyén, valami papundekli-doboz takarta el a kilátást előtte, de az is lehet, hogy maga a papundekli volt az ég, és amit eddig égnek gondolt, az nem volt egyéb káprázatnál, az persze meg sem fordult abban a pillanatban a fejében, hogy egy valahol szűk járatában halad valaki mögött, és a férgek nagyok voltak, egyre nagyobbak, vastagabbak a karjánál, és  olykor-olykor nagyobbak nála, Alice féregországban, jutott az eszébe, és Barbie babának érezte magát ott a férgek között, és megnyugodott, mint akkor, amikor kislányként a Barbie babájával játszott, különös baba volt ez, kék volt a haja, kék hajú Barbie babát pedig ki látott már, az apja hozta neki Bécsből, amikor egyszer hivatalos úton kint járt, és bár nem mondta meg a lányának, a  lány pontosan tudta, hogy az ő Barbie fiúcskájának, mert fiú volt, azért kék a haja, mert ez a szerencsétlen ott hányódott a leértékelt selejtes áruk között, a kutyának sem kellett egy kék hajú Barbie, nyilván fillérekért meg lehetett venni, és az apja meg is vette, és haza is hozta, és oda is adta neki, ő pedig boldogan rohant vele a kert sarkába, ahol egy darabig dédelgette, öltöztette, tisztába tette, noha fiatal felnőttnek tűnt fel a Barbie, de mégis csak baba volt, aztán bemutatta neki a kertet, a mákföldet, még arra is emlékszik, hogy éppen virágzott a mák, kék virágok között szaladgált a kislány, és kék szirmok simogatták kéken az arcocskáját, meg a répa kövér levelei között meg a borsó bokrai között meg a málnás ritkás indái között meg a piszkebokrok szúrósságában hevertek együtt, aztán, amikor előkerült, az anyja elzavarta megmosakodni, a Barbie babát meg a sarokba vágta, hogy ott rohadjon meg a kék hajával együtt, mosakodni, hülye kis lelenc, hallotta az anyja hangját, pedig az anyja soha nem mondta ki azt, hogy lelenc, de ő tudta, ő már pontosan tudta, hiszen kihallgatta őket, hogy az anyja nem az anyja, csak valamiért vállalkozott a felnevelésére, és neki nincs igazi anyja, vagy az igazi anyja nem az anyja, ezt nem tudta helyes sorrendbe rakni magában, és mosakodás után előkereste a sarokból, a szemetesdoboz mögül, a kék hajú Barbie-t, és megfésülte, megetette, ágyba fektette, és alvásba ringatta, könnyeivel megöntözte, mint a  sírokat megöntözni látta a temetőben az öregasszonyoktól, és haladt a kék hajú kislány a férgek között, és jólesett látnia, hogy haladtában a férgek mind színesebbek lesznek, volt közöttük már kék, piros, sárga, zöld, fehér és fekete is, utóbbiakat nem szerette, s talán a kékhez vonzódott leginkább, nyilván a kék hajú Barbie miatt, és nem bántották a férgek, ha az útjába kerültek, átlépte őket, ha a testéhez értek, nem húzódott el előlük, sőt, jó volt éreznie a nyálkás verítéküket a bőrén, csak később vette észre, hogy valamennyi féreg nyomot hagy a testén, mintha testfesték lennének, ecsetek a romlás reklámfilmjében, de nem bánta, öltöztette a sok festék az addig se bánt meztelenségét, csak azt nem tudta, mi végre a férgek, és nem fogják-e lezabálni a mák kék virágát, és határozottan érdekesnek találta, hogy az előtte haladó férfi nem találkozik a férgekkel, előtte tiszta az út,  a horhos két oldala, sőt olyan, mintha macskaköveken haladna, csak akkor tűntek el ezek a kövek, amikor átlépett rajtuk, mögött beszakadt az út, abban az értelemben, hogy rögössé vált, sárossá és pocsolyássá, mint a falujában, igen, gyermekkorában, eső után nagy pocsolyákon kellett keresztülgázolnia, melyekben giliszták lengedeztek, nem ekkorák, mint amekkorák itt kifordultak a horhos két oldalából, és nem színesek, mint ezek, egészen kicsiny rózsaszín giliszták voltak, persze, egy gyereknek ijesztően nagyok, félt is tőlük, mert gyalog kellett áttapicskálni a tócsákon, nem volt szabad, hogy a cipője vizes legyen, a meleg sár kellemes a talpnak, a selymes gyermektalpnak, olyan, mintha simogatná, és mert egy gyereknek soha nem elég a simogatásból, amíg a pocsolyákat föl nem szárította a nap, addig folyamatosan simogatta valaki a kis bicebócát, bár olyankor elfelejtette azt is, hogy bicebóca, grófkisasszony volt, aki úgy siklott a tócsa víztükrén, hogy nem kellett lépnie, kis grófnőm, mondta ilyenkor a szomszéd ember, akinek két tehene volt és ugyanannyi lova, és nem volt szabad neki beszélgetnie vele, mert gonosz embernek tartották a faluban, aki elölte a feleségét, persze, ő már gyerekként is tudta, hogy nem ölheti el az emberfia csak úgy a feleségét, mert ha igen, akkor börtönbe csukták volna érte, és arra gondolni sem tudott még, hogy a szomszéd ember hosszú évekig ült börtönben gyilkosság miatt, fiatalon vitték el a faluból, és megtört öregemberként tért oda vissza, teljesen ősz volt a haja a szomszéd embernek, pedig nem lehetett még ötven sem, ezt később kombinálta, valami féltékenységi eset volt vagy mi, és ő olyankor nem válaszolt neki semmit, amikor azt hallotta, hogy azt mondja a szomszéd ember, hogy kis grófnőm, mert hallania ugyan szabad volt, amit a szomszéd ember mond, de nem volt megengedett válaszolni rá, s ha mégis elvétette ezt, akkor szigorúan büntette az anyja, fakanállal, vasalózsinórral verte el, de úgy, hogy hurkák keletkeztek a bőrén, milyen jó, hogy most tiszta a bőre, feszes, fiatal, élettel és energiákkal teli, ha most férfi lenne, biztosan megkívánná magát, ha katona lenne, biztosan udvarolna saját magának, de ő nem fogadná az udvarlását, mert élből utálja a katonákat és az egyenruhát, persze, egy szeretkezésben nincs katona- vagy egyenruha, az oda van vetve az ágy végéhez, úgy, ahogy ledobálta magáról az ember, vagy ahogy lehámozta ő az emberről, a szomszéd ember ruhája is ott heverhetett összedobált kupacban az anyja ágya végében, amikor titokban átosont hozzájuk, neki olyankor a kertben kellett lapulnia, a mák között, és nem volt szabad megmondani az apjának, valamiért nem volt szabad megmondani, és ő csak sejtette, hogy nyilván azért, mert az anyja szóba állt a szomszéd bácsival, akivel nem volna szabad beszélnie, s ha neki nem, nyilván az anyjának sem, és egyébként is, miért árulta volna be az anyját az apjának, s ebben a cinkosságban igen kis szerepe volt az anyja fenyegetésének, hogy ha elárulja, akkor szíjat hasít a hátából, nem, az nagyon nem jó, ha az ember hátából szíjat hasítanak, az nagyon nem jó, így aztán kettős okból sem árulta el a szomszéd embert, aki ráadásul még azt is mondta neki, érdekes, csak akkor, amikor a pocsolyában lépegetett a giliszták között, és élvezte, ahogy a lábujjai közül előbuggyan a sár, hogy kis grófkisasszony, és csak ment, ment a giliszták között, a giliszták nyálkás hűvösében a vezetője után, aki még mindig nem fordult hátra, akkor sem, amikor végre megállt, mert az úton előttük vagy az út valamelyik oldalán vagy az út mindkét oldalán, valahol, de azt nem tudta megállapítani, hogy pontosan hol, valami vagy valaki előtornyosult, fluoreszkált a sötét hátterek előtt, mintha valami ócska filmben lenne trükkből készítve, emberi alak lehetett, pedig nem volt emberi alakja, és érdekes volt az arca, pedig nem volt neki arca, és hasonlított rá, őrá, arra, aki szemlélte, ez olyan, mintha én lennék, pedig nem én vagyok, és nem is tükör, mert váltogatja a színeit, ha a formája állandó is, és közelebb lépett, és megcsapta a hideg, az ordító hideg, és érezte, hogy köze van ehhez a valamihez, lényhez, kreatúrához, emberhez, ehhez a hideghez, és azt is érezte, hogy meg tudja szólítani

LÁNY                   Anya, te vagy

ANYA                   Nem vagyok az anyád

LÁNY                   Akkor ki vagy

ANYA                   Nem tudom Csak az tudom, hogy nem az anyád vagyok

LÁNY                   Akkor ki vagy

ANYA                   Valaki más

LÁNY                   Megismerlek

ANYA                   Nem ismerhetsz meg

LÁNY                   De én megismerlek

ANYA                   Sohasem láttál Tehát nem ismerhetsz meg

LÁNY                   Hideg a hangod

ANYA                   Ilyen a hangom

LÁNY                   Halott a hangod

ANYA                   Ilyen a hangom

LÁNY                   Mert halott vagy

ANYA                   Nem vagyok halott

LÁNY                   Hol élsz

ANYA                   Nem élek

LÁNY                   Valamit kérdeznék

ANYA                   Nem fogok rá válaszolni

LÁNY                   De mégis

ANYA                   De mégse

LÁNY                   Miért dobtál el

ANYA                   Nem dobtalak el Te nem vagy tárgy, akit el lehet dobni

LÁNY                   Még tárgy sem voltam, amikor eldobtál

ANYA                   Hülye vagy

LÁNY                   Végre egy emberi szó Mégiscsak az anyám vagy

ANYA                   Attól hogy megszültelek, még nem vagyok az anyád

LÁNY                   Tehát bevallod

ANYA                   Szültem volna inkább rókát

LÁNY                   A lovak befogva az udvaron anya A hintó kint vár

ANYA                   Ne gúnyolódj

LÁNY                   Nem gúnyolódom Tudom, hogy te grófnő vagy

ANYA                   Rőfné Az vagyok

LÁNY                   Miért nem kerestél

ANYA                   Nem tudok róla, hogy vagy

LÁNY                   De hiszen itt vagyok

ANYA                   Nem vagy itt Mert nem látlak

LÁNY                   Hazudsz, hülye picsa

ANYA                   Hogy beszélsz anyáddal, te taknyos kis ribanc

LÁNY                   Most meg az anyám vagy

ANYA                   Most sem vagyok az anyád, de nem beszélhetsz velem így

LÁNY                   Nem hiányoztam

ANYA                   Ami nincs, az nem tud hiányozni

LÁNY                   Te hiányoztál nekem

ANYA                   Nem hiányozhattam Ami nincs, az nem tud hiányozni

LÁNY                   Most nem hallom a hangod

ANYA                   Mert nem beszélek

LÁNY                   Ha nem beszélsz, akkor mit csinálsz

ANYA                   Hallgatok

LÁNY                   De mozog a szád

ANYA                   Mert őrlöm a férgeket

LÁNY                   Tehát mégiscsak meghaltál

ANYA                   A fenét Az élet férgeit zabálom

LÁNY                   Keserű vagy

ANYA                   Ezek a szarok a keserűek a számban

LÁNY                   Tudtam, hogy egyszer találkozunk

ANYA                   Nincs itt senki

LÁNY                   De igen Te vagy itt, és én vagyok itt Végre

ANYA                   Én nem vagyok itt Vége

LÁNY                   Ne menj el

ANYA                   Aki nincs itt, az nem is  tud elmenni

LÁNY                   Akkor így maradunk örökre

ANYA                   Hogy így

LÁNY                   Így, ketten

ANYA                   Hogy örökre

LÁNY                   Így, örökre

ANYA                   Szamárság Nincsenek számok és személyek

LÁNY                   Milyen okos vagy Nem gondoltam volna 

ANYA                   Nem vagyok okos

LÁNY                   Akkor művelt

ANYA                   Mit kezdjek egy ilyen művel

LÁNY                   Nem kérdezel semmit

ANYA                   Nem

LÁNY                   Nem kérdezel semmit

ANYA                   Mit kérdeznék

LÁNY                   Hogy mi van velem

ANYA                   Nem érdekel

LÁNY                   Hogy mi van velem

ANYA                   Nem érted, hogy nem érdekel

LÁNY                   Hogy mi van velem

ANYA                   Mi van veled

LÁNY                   Boldog vagyok

ANYA                   Szarok rá

LÁNY                   Hol voltál

ANYA                   Nem voltam sehol

LÁNY                   Tudtam, hogy élsz

ANYA                   Nem élek, mondtam

LÁNY                   Megérinthetlek

ANYA                   Nem

LÁNY                   Miért nem

ANYA                   Mert nem

LÁNY                   Nem baj, ha hideg a kezed Nem félek

ANYA                   Nincs kezem

LÁNY                   Mindenkinek van keze

ANYA                   Nekem nincs kezem. Én az anyád vagyok

LÁNY                   Te szültél

ANYA                   Szültem volna inkább rókát

LÁNY                   Rókát szültél

ANYA                   Ugyan Csak nem

LÁNY                   Csak nem érdekel

ANYA                   Nem érdekel De azért mondhatod

LÁNY                   Lerágtam a tulajdon lábamat

ANYA                   A tulajdon lábadat Mikor

LÁNY                   Amikor csapdába csaltak

ANYA                   Kik csaltak csapdába

LÁNY                   Nem érdekes Az olyanok, mint te

ANYA                   Milyenek, mint én

LÁNY                   A démonok

ANYA                   Kik a démonok

LÁNY                   Akiknek nincs lelkük

ANYA                   Mindenkinek van lelke, kislányom

LÁNY                   Akkor lelkiismeretük nincs

ANYA                   Az lehet

LÁNY                   Nagyon bölcsen mondtad Kár, hogy nem érdekel

ANYA                   Én is bánom Kár, hogy nem érdekel

LÁNY                   De te érdekelsz engem

ANYA                   Szültem volna rókát inkább

LÁNY                   Hagyd ezt abba Unalmas vagy

ANYA                   Én el is mehetek

LÁNY                   Anya Ne Menj El

ANYA                   Csörgedezel, kis patakom

LÁNY                   Mi lesz a hintóval, ha elmész A lovak be vannak fogva

ANYA                   Lóhús Lófasz

LÁNY                   Mióta vagy ilyen közönséges

ANYA                   Nem vagyok közönséges Nem vagyok Nem

LÁNY                   Azt mondtad, lófasz

ANYA                   Nem Azt mondtam, hogy a lovak be vannak fogva a hintó elé

LÁNY                   Beleülsz

ANYA                   Nem

LÁNY                   Miért nem ülsz bele

ANYA                   A hámokba engem fognál A hintóba te ülnél bele

LÁNY                   Tudod, hogy nem

ANYA                   Tudod, hogy igen

LÁNY                   Anya, én lerágtam a lábamat

ANYA                   A démonjaid

LÁNY                   A démonjaim

ANYA                   Még mindig kísértenek

LÁNY                   Anya, te kérdezel

ANYA                   Nem Még mindig kísértenek

LÁNY                   Igen Örökké

ANYA                   Nincs olyan, hogy örökké Ahogy holnap sincs

LÁNY                   Akkor mi van

ANYA                   Dinnyeföldek vannak

LÁNY                   Dinnyeföldek

ANYA                   Emlékszel a dinnyeföldekre

LÁNY                   De anya, nekünk nincsenek közös emlékeink

ANYA                   Nem ezt kérdeztem Emlékszel a dinnyeföldekre

LÁNY                   Emlékszem, anya

ANYA                   Mire emlékszel

LÁNY                   A dinnyeföldekre

ANYA                   Milyen dinnyeföldekre Én semmilyen dinnyeföldekre nem emlékszem

LÁNY                   Hát azokra

ANYA                   Azokra aztán végképp nem

LÁNY                   Te büdös kurva

ANYA                   Az anyáddal beszélsz

LÁNY                   Szóval az anyámmal

ANYA                   Nem vagyok az anyád

LÁNY                   Akkor lehetsz büdös kurva

ANYA                   Lehetek Az vagyok Az voltam Az leszek

LÁNY                   Ne mondd ezt Fáj

ANYA                   Akkor nem mondom

LÁNY                   Mondd, hogy nem vagy az

ANYA                   Nem mondok semmit

LÁNY                   Mondd, hogy nem voltál az

ANYA                   Nem mondok semmit

LÁNY                   Mondd, hogy nem leszel az

ANYA                   Nincs mit mondanom Elmegyek

LÁNY                   Egy szót Még

ANYA                   Kérem a hintómat

LÁNY                   A lovak befogva a hámba

ANYA                   Kérem a köpenyemet

LÁNY                   A köpenyed a válladon, grófnő

ANYA                   Fordulj el

LÁNY                   Miért

ANYA                   Mert el akarok menni

LÁNY                   Nézni akarom, ahogy elmész

ANYA                   Nem akarom, hogy nézd

LÁNY                   Amikor eldobtál magadtól, utánam néztél

ANYA                   Miről beszélsz

LÁNY                   Utánam néztél

ANYA                   Mikor

LÁNY                   Amikor születésem után eldobtál magadtól

ANYA                   Nem

LÁNY                   Még egy szóra Ki volt az apám

ANYA                   A szél

LÁNY                   Ki volt az apám

ANYA                   A Hold

LÁNY                   Ki volt az apám

ANYA                   Egy éjszaka Az egyik Valamelyik

LÁNY                   Anya, hasonlítok rád

ANYA                   Igen

LÁNY                   Végre kimondtál egy igent

ANYA                   Nem

LÁNY                   Hallottam

ANYA                   Nem hallhattad Eltömik a számat a férgek

LÁNY                   Ne menj el

ANYA                   Megyek Most kell elmennem

LÁNY                   Hová mész

ANYA                   Ahonnan jöttem

LÁNY                   Honnan jöttél

ANYA                   Ahol voltam

LÁNY                   Anya, szeretnél engem, ha ismernél

ANYA                   Ha ismernélek

LÁNY                   Anya, szeretnél engem, ha

ANYA                   Ha

LÁNY                   Anya, szeretnél engem

ANYA                   Téged

LÁNY                   Anya, szeretnél

ANYA                   Nem értem

LÁNY                   Anya

ANYA                 Nem vagyok az anyád

LÁNY                   Akkor ki vagy

ANYA                   Nem tudom

LÁNY                   Mit tudsz

ANYA                   Fordulj meg

LÁNY                   Miért

ANYA                   Fordulj meg

LÁNY                   Akarsz valamit mondani, mielőtt elmész

ANYA                   Akarok

LÁNY                   Megfordultam

ANYA                   Várj

LÁNY                   Miért

ANYA                 Semmi Látni akartalak

LÁNY                   Eddig nem láttál

ANYA                   Nem

LÁNY                   És most látsz

ANYA                   Nem

LÁNY                   Akkor volt értelme annak, hogy megnéztél

ANYA                   Nem

LÁNY                   Jobb, ha megfordulok

ANYA                   Jobb

LÁNY                   Megfordultam Elmentél

ANYA                   Nem

LÁNY                   Miért nem

ANYA                   Nem tudom

LÁNY                   Tudod, hogy te szültél

ANYA                  Nem Szültem volna rókát inkább

LÁNY                   Mondtál valamit

ANYA                   Nem

LÁNY                   Mondasz még valamit, mielőtt elmész

ANYA                   Mondok

LÁNY                   Mondjad

ANYA                   Várj

LÁNY                   Nehéz

ANYA                   Nehéz

LÁNY                   Nem tudod a szavakat

ANYA                   Nem

LÁNY                   Megpróbálod

ANYA                   Igen

LÁNY                   Hallgatlak

ANYA                   Szeretlek

LÁNY                   Hallottam Meghallottam

ANYA                   Nem hallhattál semmit, mert nem mondtam semmit

LÁNY                   Azt mondtad, szeretsz

ANYA                   Nem mondhattam Nem tudom ki vagy

LÁNY                   A róka vagyok

ANYA                   Lerágtad a lábadat

LÁNY                   Amikor csapdába csaltak

ANYA                   A démonjaid

LÁNY                   A démonjaim

ANYA                   Vigyázz rájuk

LÁNY                   Jól van Vigyázok rájuk

ANYA                   Kérem a köpenyemet

LÁNY                   Odaadták

ANYA                   Ide Ne fordulj hátra

LÁNY                   Mehetsz Nem fordulok hátra

ANYA                   Megyek

LÁNY                   Érzem, hogy nem mozdulsz Menj már

ANYA                   Megyek

LÁNY                   Menj már                                              

ANYA                   Megyek

LÁNY                   Elmentél Elmentél végre Végre elmentél Végre Hát

                                                                                                                       és a lány hallotta, ahogy egy ajtó kinyílik, topánok koppanását hallotta a hintó lépcsőjén felfelé haladni, hallotta, ahogy becsukódik az ajtó, a kocsis csisszenését, ahogy parancsot adott a lovaknak az indulásra, még az ostor sercintését is hallotta a kecses fekete mének farán, aztán elhalt a paták dobogása, a hintó kerekeinek a zörgése a valamilyen kockaköveken, és tudta, hogy az a hintó már soha nem jön vissza, hogy az a lény, fény, fénylény, árnyék, árnylény, akit az anyjának hitt, aki az anyjának mondta magát, soha többé nem jön vissza, de már nem érezte magát árvának, mintha keserű mérget rágcsálna a fogai között, egyre növekvő indulattal gondolt arra, hogy akár az anyjával is találkozhatott volna, és már nem volt érdekes többé, hogy az a hintó nem jön soha vissza már, ki volt, kérdezte az előtte álló, anélkül, hogy megfordult volna, ki volt, kérdezte egy ismerősnek feltűnő hang, az anyám, válaszolta ő, az anyám, hogy került ide az anyád, csodálkozott a hang, nem tudom, ez nem az az anyám, ha nem az az anyád, akkor ki az anyád, és erre nem tudott válaszolni, csak azt hallotta, hogy megered a nyelve

 

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.


Főoldal

2019. július 02.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információ - címváltozás Több száz program a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásáronDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-ben
Ütőér
Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Tóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizsla
Kritikák
Kínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyei
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA