Muszka Sándor
Komám, innen el kell menni
Madagaszka
Komám, innen el kell menni, itt az ember csak gürcöl, de látszatja nincsen, mingyá gatyánk se lesz, s a fótot direkt a seggünkre kell varrják. A télen es olyan hideg vót, s kellett úgy tüzelni, hogy ha a csempekályhát el nem adom, januárra a fa mind elfogyott vóna, s ejszen mük megfagyunk, de aztán szerencsére egy zsák fával kiteleltünk. Bétettük a fát a zsákba, s azt bé az ágy alá, s mikó valamelyik fázott, felkelt, s mikor tízszer megemelte, fekhetett vissza. S a gyermekek es mit eléheztek, ember, bé es hivatott az óvóné, hogy azt mondja, valamit csináljak, mett a gyermekek a füzetjükbe virslin küljel egyebet nem rajzolnak. S hidd el nekem, odabé a városban se jobb egy szeggel se, hívta a nővérje az enyémet az asszonyt, s a telefonba azt mondja: úgy képzeld el, Rózsika, annyi pénzem nincs, hogy hónajkenőcsöt vegyek. Hideg mocsok tél vót, hogy még a férgek es megdögöltek, s nállunk a macska annyit nyávogott, hogy ejszen egy tűrés vattát a fülünkbe elhasználtunk, s még csoda így es, hogy a nyávogástól az eszünk el nem ment. Na de aztán valahogy megtavaszodtunk, s a csihány nőni kezdett, s mondom, meg vagyunk élve, mehetünk gombászni. Igen, de a sok esővel az erdőt a burjány úgy felvette, hogy olyan sötét vót, mint a kútba, négykézláb kerestem a gombát, hogy valami fának neki ne menjek. S még így es egy karcfalvi cigánnyal abban a nagy setétben fejjel úgy esszementünk, hogy egy órát ültem a kapu előtt, míg az asszony megismert s béengedett. S esett az eső addig, hogy mán a békák es megrothadtak, s most olyan büdöss van mindenfelé, hogy a házból kimenni nem lehet. Komám, innen el kell menni, látod-e, ott van Madagaszka, láttam a tévébe, szántatlan főd ott annyi, hogy csak lovad legyen, cseppet a főd homokos, de a pityóka meglesz, s ejszen még a káposzta es. Medve ott nincsen, csak néger, de az még több, mint nálunk, de moldvai policnak ott es lenni kell, s az intézze őket, mett azok csak halat esznek, s banánt, de mük azzal nem törődünk. Van valami állatjik es, a lámur olyan, mint a görény, csak majom, de semminek nem jó, mett csak szökdösik s mozgassa a farkát, de megfogni s megenni nem lehet, arra van, hogy a tudósok mennyenek s nézzék, melyiknek mekkora. Kocsmáik nincsenek, mett azok a négerek csak ütik a fődet egy cándrával, s táncolnak reája, mint a bolondok, s közben olyan csúful óbégatnak, hogy a teheny mellettik megbornyúzik. Disznyót viszünk, s egy darab fődet békerítek, s ha a puliszkát a levével esszük es, mett itten dógozni es hova, hogy menjé, mikor mondtam ennek a Géza szomszédomnak, hogy úgy tudja meg, hogy mostan még utcaseprőt sem keresnek, azt mondta nagy bőcsen, hogy há münket ne es keressenek, s úgy tudd meg, igaza vót, innen, komám, el kell menni.
Megvettük a beszédet
Mocsok egy ősz vót, esküszöm, esett az eső, fútt a szél úgy, mint a hájdermenkő. Megraktunk egy kamiont pityókával a szomszédnak, s mondom, bé kell menjek a bodegába, egy cseppet melegedjek meg. Bémentem a jó melegbe, s vagy két pohár köményest bévettem, s ahogy meg vótam fagyva, az a finom pálinka engem úgy átjárt, mint a csángó lelkit a pap beszédje. Há ahogy én ott álldogálok, há jön bé ez az én barátom, ez a Vasutas Gyuri az unokájával. Leültünk, hogy vessük meg a beszédet, s há a Gyuri rendelt egy sert, s egy decit magának s egy féldecit az unokájának. Mondom neki, te koma, ez a gyermek még ejszen nincsen ötéves se, nem-e lesz egy cseppet korai. Aszongya, azétt vettem, hogy igya meg s szokjon hezza, s aztán ha megnő, nekem ne hányja vissza, mint a pestiek.
Aszongya, úgy képzeld el, Sanyika, vettem egy tehenet nagy ócsón, de bár ne vettem vóna, mett ejszen öregebb a régi magyar határnál. Úgy gondold te el, hogy olyan szarvai vannak, mint egy-egy régifajta biciklikormány. De ez még nem es lenne baj, de a tőgyei vénségében úgy meg vannak keményedve, hogy megfejni csak franciakulccsal tudjuk, de az es erőst lassan megy. S azóta az asszony es csak vágja a pofákat, s durungozik ki s bé a házból. Szegény macskát mérgibe a tornácról úgy lerúgta vót, hogy az a kerten átrepült, de lehet, hogy még a Csíksomlyó hegyén es, mert csak egy hét múlva ért haza nagy lesoványodva. Na de milyen a fehérnép, ahogy Miki komám mondta, ha tudtam vóna, hogy ennyit kell baszni, soha meg nem nősülök. Na s míg mondta nekem ezeket, az unokája a féldecit behúzta, s azzal a feje elveresedett, s kezdett úgy ordítani az a kicsi gyermek, hogy a szeredai gyorsvonatnak olyan hangja nincs. Ki es sirültem az asztal mellől, s hoztam gyorsan egy pohár vizet, hogy a gyermek igya meg. Igen, de az, ahogy a poharat a kezembe meglátta, s hogy megyek feléje, ejszen azt hihette, hogy én es pálinkát hozok, mett felszökött, s az ajtón úgy kifutott, mintha medvét látott volna. Na, mondom, Gyuri, ejszen ez a gyermek hazafutott. Haza, aszongya, biztos a nagyanyjához. Há, mondom, te koma, ebből otthon még baj es lehet. Milyen baj, aszongya, a legnagyobb baj, komám, hogy a feleségem a neandervölgyivel első unokatestvér, s hogy mikor én elvettem, ezt nekem nem mondta, na ez a nagy baj, nem egyéb. Ittunk vagy két pohárral, s mondom, indulok haza, s még valahol egy decit bévágok, de aszongya a Gyuri komám, üljek csak vissza, mett az utcánk végén a Bara bár helyire, ahova járni szoktam, olyan elegáns kocsmát nyitottak, hogy oda csak fehér gumicsizmával lehet most bémenni. Aztán így még egy-két decit ott megittunk, s nekem a szívem úgy meggyengült vót, hogy még két napig álmomban es a gyermekecskét láttam, s fájt a fejem úgy, mint a hájdermenkő. De aztán meggyógyultam, s jött az a mocsok hideg tél, de azt hiszem, azt már meséltem.
Megöregedtem, de ilyen mesterségről,
mint az tiéd, még nem hallottam
A bárányt szombaton levágtam, s mondom, visszaviszem a fenőkövet Laci komámnak, s valami bőröket, amikkel még a télről tartoztam. Ereszkedek le az utcán, s há ott áll a kapuban a Pál Gabi fia, Zoltán, hogy jöjjön bé, Sanyi bácsi, tiszteljem meg, mett most jöttem haza Magyarbó. Bémegyek, gondoltam, a haragot egy pohár pálinkáétt, ha tőtik, magamra nem veszem, de sokat nem ülök, mett Laci komámhoz indulék. Há bémentem, s ez a Zoltán elévett valami italt egy ilyen kerek hasas üvegbe, s tőtött egy-egy pohárral, de annak olyan fekete színe vót, mint a sötét éccaka, s szagja olyan, mint a poloskairtónak. Mondom nekije, te Zoltán, én megsérteni nem akarlak, de én mán idős ember vagyok, s petróleumot még nem ittam, s mán el sem szeretném kezdeni. Erre kezdett nagyon kacagni, hogy aszongya, igya meg nyugodtan, mett ez olyan pesti ital, hogy még ott es csak az urak isszák, mett drága, mint a nagynyavalya. Aztán a híres italból megittunk vagy két-két pohárral, s mondom neki, te fiam, milyen életet vittél ott. Ej, aszongya, erőst jó dolgom vót ott nekem, Sanyi bá, vót egy telefonom, s csak ültem otthon, s vártam, hogy hívjanak a fehérnépek, fel es hívott egyszer egy olyan ötvenes nőcske, hogy én hezza menjek el. Megkerestem, hol lakik, békopogtam, kinyitotta az ajtót, s egy ilyen fájin rokolyába vót, mint a cigányleánykák, s ahogy beléptem, aszongya, csókoljsza meg. Há én erre nyújtom a nyakam, s aszongya, nem ott, te kiskorú! S elég az hezzá, hogy addig-addig, hogy a szobába békerültünk, s bé a paplanos ágyba, s a fehérnep reámtelepedett, s én nyaltam nekije ott, s aztán egy nagyot fingott, há, mondom, köszönöm, hogy levegőhöz juttattál.
Na de erre kezdtem én kacagni úgy, hogy ha a fal meg nem fogott vóna, biztos hanyatán esek. Aztán ahogy egy cseppet helyrejöttem, mondom ennek a gyermeknek, hogy én, látod-e, megöregedtem, de ilyen mesterségről, mint a tiéd, még nem hallottam, pedig még egyszer Bukarestbe es jártam. Értem én, mondom, hogy te ott mivel foglalkoztál, csak azt nem, hogy a súlyba nem került azoknak a fehérnépeknek ottani legény, s hogy métt éppen tégedet híttak. Aszongya nekem, azétt, Sanyi bácsi, mett ott úgy tarcsák, hogy a müenké, székelyeké világmárka, olyan, mint a svájci óra, hogy abba csalódni nem lehet. Ej, mondom, jó, hogy mondod, megyek es haza, mondom meg az asszonynak, hogy többet ne mind ócsároljon s járassa a száját, ha mán ilyen jó hírünk van. S aztán még ittunk egy-két pohár olyan fekete pálinkát, s aszongya Zoltán, hogy amit nekem elmesélt, az mán régen vót, mett most má kiment Németbe, s ott az eszéért fizetik. Ej, gondoltam magamba, boldog ember lehet a te főnököd, mett sok pénzt neked nem kell hogy adjon. Aszongya, úgy képzeljem el, olyan kenőcsöt árulok az ottani embereknek, hogy amelyik mán öregecske, s a bőre megereszkedett, ha azzal a kenőcsel békeni, reggelre olyan feszes lesz, mint a jó kompóton a celofány. S úgy képzelje el, hogy még Márki Márk báróval es megismerkedtem, s még az apja temetésére es meghívott, mett azt mondta, unja magát. El es mentem, s há ott vót a pápa es, az temette az apját. Aztán a temetésnek, hogy vége lett, odamentem hezzája, s mondom, dicsértessék a Jézus Krisztus, pápa úr, vegyen kenőcsöt. S aztán beszédbe elegyedtünk, s vett es vagy két viderrel. Na s aztán mondott még egyebeket es, de én azokat itt nem mondom el, mett értem én a viccet, de amit nem illik, azt nem illik, s neki es megmondtam, hogy így húsvét szenvedején ezeket ne nagyon mesélgesse a népeknek, mett még csúf vége es lehet az ilyen beszédeknek. Aztán lementem a komámhoz, visszavittem a fenőkövet, s még valamit ott megillogattunk, mett ugye finggal tojást nem lehet festeni, s aztán siettem haza, hogy mondjam el az asszonynak, milyen jó hírünk van nekünk, székelyeknek mindenfelé, hogy ne mind mocskoljon, s örvendjen ő es.
Megjelent a 2011/5-ös Bárkában.
Pieldner Judit kritikája Muszka Sándor Múzsák, trágyás szekérrel című kötetéről a 2011/5-ös Bárkából.
