Grecsó Krisztián
Sűrű szövés
Cerkát nem zavarta, hogy esik. A házuk előtt, a kerítés felőli oldalon ázott a homok. A homok is ázott, egy kocsi homok, évek óta várt ott valamire, melléképületet, garázst vagy a fene se tudja már, mit akart belőle építeni az Öreg C. Cerka a szembeszomszéd kertjét nézte, a ketreceket, sűrűszövésű dróttal vannak borítva, nem csap be beléjük az eső. Ezt, hogy nem csap be az eső, akkor mutatta Bárány fat, mikor Cerka még szóba állt vele. Fölvette a bőrbogyót, tisztogatta, megforgatta, mintha mindjárt megpörgetné az ujján, mint az artisták. Bárányéknál csönd. Cerkának a homlokára lapult a haja, marta a bőrét az eső, viszketett a keze, a trikó az oldalára tapadt. Falat döngetett a bőrbogyóval a vizes homokba. Olyan lejtésűre formázta a homokot, hogy a labda kényelmesen visszapattanjon, lelapogatta, aztán keményre döngölte. Olyan lett, mint a vert fal: lustán pattant róla vissza a bogyó, de nagyokat durrant. Minden pattintás után benézett Bárányékhoz. Egy benézés a kertbe, egy puff. Bárány fat sehol. Zokni most talált haza, átbújt a kapu alatt, Cerka sajnálta, hogy nem vette észre, ha jól céloz, eltalálhatta volna a labdával. A macska beugrott a veranda nyitott ablakán. Nagyokat durrantott a labdával. Átment az úton, megállt Bárányék kapuja előtt. A nyulak mocorogtak a ketrecben, látszott az árnyékuk a dróton át. Bárány fat-ot soha nem érdekelte, hogy milyen szépen néz a nyúl. Ez már gyanús lehetett volna, Cerka most csodálkozott magán, hogy ez eddig nem lett neki gyanús, ki tud egy tapsifülest a balta tompa felével így, gondolkodás nélkül fejbe vágni, mikor a tapsifüles kedvesen néz. Tapsifüles, ezt a szót gondolta, de megcsapta az orrát a szag, házinyúl, ezt gondolta inkább. Apró bogyókat szarik, mint a birka, és idegesítő, amikor bagzani akar, türelmetlen. A járdán pattogtatta a labdát. Hallotta, hogy visszhangosan döng a bogyó; a verandán és a gangon megfordult a hang. Ettől biztosan fölidegesedik a gané, és kijön. Mikor abbahagyta a pattogtatást, kihúzta magát, megfeszítette az izmait. Ha majd Bárány fat magyaráz, ha majd üvölt, akkor legalább kiveszi a kezét a zsebéből. Nem makizik.
Hét éve ásták ki az árkokat. A gázt vezették a telepen, hosszú járatokat ástak, nem kapkodtak a Délgáz melósai, a kubikusok már hetek óta továbbálltak, de még senki nem jött a csövekkel. Hetekig úgy maradtak a gödrök: kiásva. Ők meg belakták mindet, éppen abban az évben lettek felsősök, és érezték, hogy ez most felnőttes, mint a grund, bár arról nem tudták, hogy milyen. Csak annyit, hogy talán farakások vannak ott, mint a tüzépen. Bandák kellettek volna a háborúhoz, de kevés gyerek volt a telepen, csak egyetlen bandára futotta, ezért nem volt háború, csak örökös kiképzés, nem volt harc, csak készülés a harcra, mert a Kossuth telepiek vagy a Rétiek egyszer majd támadnak, esetleg. Ha kiszagolják, hogy itt mi labirintusokat birtoklunk. Lili ezt mondta, és ez ellen még Cerkának sem volt ellenvetése, pedig tudta, hogy az egész faluban vezetik a gázt, és a Kossuth telepieknek sokkal több árkuk van, örülnek, ha azt körbe tudják futkosni, és nem fognak ideérni, de valamiért nem mondta, nem jutott eszébe, pedig ez jó érv lett volna a főnökségért vívott harcban. Ő akart a főnök lenni. De Lili lett. Cerka nem tudta elhinni, hogy még a telepen sem lehet ő a főnök, hogy a lány lesz, nem ő. Újraszavazást követelt, de megint Lili nyert, Hajnika is Lilire szavazott, pedig Hajnika előző este hagyta, hogy megfogdossa.
Nyolc éves, és már kurvincs, ezt mondta Cerka Mihóknak, de Mihók nem hitte el, mert még Cerkánál is félősebb fiú volt. Azt se hitte el, hogy Cerka meg merte fogdosni Hajnikát. Kint ültek a kanálisparton, posványszag volt, égetett a nap, a túloldali mezőn növedékfasor. Cerka bólogatott, de, mondta. Mihók a túlpartra nézett. Kurvincs, mondta Cerka megint, csak mosolygott, mikor benyúltam a lába közé. Egyre jobban megszorította, ami ott volt. A pinát, az volt ott, Cerka el sem tudta képzelni, milyen a pina, hogy néz ki, de jó volt szorítani. Mihók nem bámulta tovább a fasort; tényleg? Igen, még a Hajnikáét is jó volt megszorítani, pedig kis szaros, kettővel alattuk jár, még alsós, és mégis: nagyon jó.
Liliéhez sohasem mert volna nyúlni, pedig Lilinek is van. Minden lánynak van. Rengeteg van. De Lili az más, és erre éppen akkor jött rá, mikor Lili lett a főnök. A lucernában futkosásról leszoktak, mert veszélyes volt, és különben is, izgalmasabb a gázárok. A temetőről is leszoktak, gyanús, azt hiszik, megint cigizni mennek, pedig nem mennek, unalmas. Azért lett Lili a főnök, mert ő mert először beleugrani. Nem beleugrani volt nehéz, de mindkét oldalt magas földsánc vette körbe: a kiásott rögök, a sárga-fekete földhalom, nem lehetett tudni, hogy lehet majd kijönni belőle. Lili nem törődött vele, beleugrott. Később sem törődött semmivel, egy ideig, aztán meg hirtelen mindennel törődött, ilyen bolond lány volt Lili. Az Öreg C erre azt mondta, a nőket azért kell szeretni, mert megérteni nem lehet őket. Ilyenkor, ha ezt mondta, nevetett. És azt is mondta, hogy kegyelmezzen meg Lilinek, bassza meg végre, mármint Cerka, mert Lili kétségbeesve vágyik rá. Ezt mindig részegen mondta, és Cerka nem értette az apját, ő vágyott kétségbeesve a baszásra, Lili a legkisebb jelét sem mutatta, hogy effélére kétségbeesve vágyna.
Mihók és Lili a gimibe mentek. Cerka a hatkilóba, szakmát tanulni, ACC-marós, nagyon keresett szakma. Az Öreg C azt mondta, Mihók és Lili is ugyanezt a földet fogják majd taposni, mint ő, és legalább neki jól fizető szakmája lesz. Ezt mondta az apja, hordták ki a karfiolt a fóliából, nagyon meleg volt, Cerkának marta az arcát az izzadtság, ahogy kilépett a sátorból. A házuk hátsófalát nézte: vajon mi koptathatta le egy dinnyényi részen a kőport. Vibrált a kitóduló forró levegő. Cerkát mégis kirázta a hideg - a mellére ragasztotta a trikót a szél. Próbálta elképzelni Lilit, de nem ment, mert Kecsege vonyítani kezdett, Bárány fat verte odaát, egészen messze, mégis, még ott, a hátsó kertben is hallatszott, hogy a túloldali portán vonyít szegény kutya. Nevelik. Egy láda bent maradt, egész héten karfiolt ettek, mert Cerka nem figyelt. Karfiolleves, rakottkarfiol, rántottkarfiol. Párolt. Lilire gondolt, azért felejtette ott a ládát, mert sikerült elképzelnie: látta, hogy Lili tanul, mindig tanul, ő már nem jár ki a pritaminba se, a fűszerbe se, a tv-be se.
Lili új farmert vett, nagyon kerek a feneke benne. A cukiban, ha szombaton diszkó van, az szokott rajta lenni, jobbra lép, balra lép, és a feneke mindkét oldalon kerek. Cerka tolta a talicskát, és ringatózott vele balra-jobbra, ahogy Lili feneke ring. Kiborult a ringatózás miatt a komposzt. Az Öreg C üvöltött, hogy egyre ügyetlenebb. Fajankó vagy! Cerka visszament a lapátért, hogy visszadobálja a talicskába a komposztot, és továbbtolja a szitához, ami a hátsókapu volt igazából: egy faváz és rajta sűrűszövésű drótkerítés. Azon szitálták át minden évben a komposztot. Fekete lett tőle a kapu és büdös. Cerka visszajött a lapáttal, és akkorát vágott vele a szitára, amekkorát csak bírt. Hiába próbálta elképzelni Lili fenekét, ahogy ring, nem sikerült, az első lépésnél, ahogy visszafelé jött a lapáttal, még reménykedett, de aztán érezte, nem megy. Az Öreg C meg üvöltött vele, pedig miatta szállt el az álomkép. Nem határozott el semmit, csak úgy. Az apja háttal állt, Cerka a szitának használt kapu keresztlécét találta el, ha a drótra üt, nem lett volna semmi, csak visszapattan, de így csattant a lapát. Ijesztően nagyot. Az apja ugrott egyet, szökkent, mint Bárány fat nyulai, ha kicsi térhez jutnak a ketrec után, mikor még nem tudják, hogy mindjárt fejbe vágja őket Bárány fat a balta tompa felével. Cerka állt, a lapátra támaszkodott, most dühös volt, eddig nem volt dühös, de most dühös volt. Az Öreg C sokáig nem mozdult, mikor lassan megfordult, akkor dőlt el. Az anyja sírt, de csak az első kórházi látogatásig mondogatta, hogy gyilkos, utána azt mondta, semmi baj. Az Öreg C amúgy is hajlamos. És Cerka is hajlamos lesz, a szív ilyen téma.
Cerka visszament a homokhoz, megint ott dobálta a labdát. Bárány fat, leszophat, Bárány fat, leszophat. Nem jött ki a mondóka jól. Túl gyorsan kellett volna dobálni hozzá a labdát, Cerka féltette a szépen vert homokfalat. Kiállt az útra, ott jobb volt. Eldob: Bárány fat, durr: leszophat. Így pattogott a labda, és ő egyre hangosabban mondta, a nevet is, és hogy mit kellene az öregnek csinálnia.
Lassan jött össze a bátorság. Az Öreg C a nagy nap előtti este azt mondta, nekem mindegy, az anyja meg azt, hogy tőlem. Az anyja tyúkot rántott, zsírszag volt, odaégett a prézli, a hátában víz maradt, csapkodott a zsír, az Öreg C káromkodott, miért nem lehet lecsöpögtetni a húst. A zsír fénylő tükröket festett a kredencre, holdakat, meg tócsákat, az anyja megtolta a tyúk hátát; nyugodjál már!, mondta, aztán Cerkára nézett, nekem ilyen idős koromban már megvoltál. Cerka a tyúk hátát kérte, mert azt rántotta az anyja, mikor ezt mondta, hogy ő akkor már megvolt, és a mostani, szakmunkás osztálytársaira gondolt, nem Mihókra, aki kinevette az ötlettel, mert hiába, hogy a szakmunkások már végeznek, és dolgozni fognak, Lili még nem végez. Majd végez, gondolta Cerka, nincsen ezen semmi mulatságos, ez a sora.
Délután ment, kettő tájban. Akkor biztosan jó. Eszébe se jutott, hogy Lili alszik. A lány kócosan jött ki, nevetve tagadott, dehogy aludtam, de kócos volt, és látszott a szemén, hogy mégis. Tanultam, mondta Lili, és kacsintott. Cerka zavarban volt, nem reagált. Megkérdezte, eljönne-e vele fagyizni, új fagyis nyílt a pék utcájában, akkora gömböket adnak, nehéz elnyalni. És finom is?, kérdezte Lili. Persze, hogy finom, mondta Cerka, a pisztácia különösképpen. Lili nem kért pisztáciát, pedig Cerka nagyon ajánlotta neki, csokit kért, ekkora gombócból elég egy. Cerka tiramisut és pisztáciát kért, de a tiramisu leesett a kis tölcsérről, és szétkenődött a pék utcája aszfaltján. Tényleg egyre ügyetlenebb vagyok, mondta Cerka, és bocsánatkérően Lilire nézett. Dehogy, felelte a lány ingerülten. Cerka nem értette, mi a baj, Lili most miért haragszik; semmit se higgyél el ezeknek a mocskos parasztoknak, mondta a lány, az apádnak se! Cerka szemébe nézett, ez nagyon jól esett neki, mert egészen mélyen bele nézett, legalább te ne! A fiú nem tudta, mi a baj az itteni emberekkel, és hogy miért lenne ő tisztább bárkinél, ahogy Lili mondja, ő olyan, mint volt, ezt gondolta, és hogy szerinte mindenki olyan, mint volt. Illetve nem. Lili nem olyan, és nem azért, mert az új farmer, és mert a melle is megnőtt, nem nagyon, de azért eléggé, hanem mert Lili mindenestül más lett.
Cerka azt mondta, menjenek le a tóhoz, tavasz volt még, de már tűrhető idő, fürödjenek, a víz melegebb, mint a levegő, ez fizika, a víz jó lesz. Lili rázta a fejét, nem, most nem lehet, de te fürödj nyugodtan, mondta, majd én áztatom a lábam. A vasúti hídon mentek át, mint régen, Cerka meg is kérdezte, hogy emlékszik-e, mert ez most olyan. Lili nagyon furcsán mosolyogott, inkább szomorú volt, ő nem akar arra az időkre emlékezni, ezt mondta, Cerkának meg ettől nem lépett tovább a lába, mozdulat közben megállt, és fájt nagyon minden. Az egész teste fájt. Hogy lehet az, hogy Lili ilyet mond, az volt a legszebb, mikor ők. Fölnézett; nem miattad, te bolond, mondta Lili. Cerka most könnyű lufi lett, olyan, amelyiket mulatós gázzal fújtak föl, ami elröpül, ha elengedik, úgy érezte, ő is elröpül mindjárt. A kanális parton megálltak, emlékszel?, kérdezte Cerka; ne, kérlek, ne hozd föl!, mondta Lili, de Cerka nevetett: itten baszott az a pár, mi meg meglestük őket! Hagyd már abba!, kiabálta Lili. A túloldalon növedékfasor. Még soha nem kiabált, Lili még soha nem kiabált vele, ők együtt nőttek föl, és Lili még nem. Utálom magam, hogy ilyet csináltunk, mondta Lili. És még egy csomó mindenért utálom magam. Cerka fölkiáltott, gólya!, és örülni akart neki, idén még nem is láttak gólyát, az első cserebogár meg az első gólya: ezek hozzák a tavaszt; látod, Lili?, kérdezte, és hallotta a hangját, hogy nem boldog, hanem mély és rekedt. Lilire nézett, neked vannak titkaid?, kérdezte. Örüljünk a gólyának!, felelte a lány.
Már Cerkának sem volt kedve fürdeni, csak leültek a parton. Cerka elfeledte, hogy abban reménykedett, talán látja a lány mellét, ahogy a vizes póló rátapad, de most eszébe sem jutott Lili melle. A nagy fóliatelep felé nézett: a szögesdrótkerítés sarkán kilátó, őrbódé, onnan vigyázzák a paprikát az őrök. Cerka fölnézett, nem volt a toronyban őr. Sütött a nap. Minden jó, ezt gondolta, és úgy érezte, hogy semmi sem jó. Lili kavicsokat pattogtatott a vízen, csúsztatott, mint régen. Ettől Cerkának is jó kedve lett, mégis úgy van, ahogy volt, és akkor jó. Ő is csúsztatott: elsőre ötöt. Ez igen!, kiabálta Lili, csilingelő hangját visszahozta a víz. Leszel te a feleségem, Lili? Így kérdezte meg. „Leszel te a feleségem?" Lili már bedőlt, hogy dobja a kavicsot, a kérdésre megtántorodott, majdnem belesett a vízbe. Cerka elkapta, de Lili visszanyerte az egyensúlyát. Szerette volna még fogni, de a lány hátrébb lépett, megállt szilárdan, nem volt miért fogni. Leengedte a kezét. Hm? Lili azt felelte: bolond vagy, súlyos bolond.
Megjött az őr, egyszer csak ott állt mögöttük, nem ment föl a toronyba. Te húzzál innen!, mondta Cerkának, de te, kicsikém, maradhatsz! Elkapta Lili karját. Cerka megpróbálta megütni, de az őr félrelökte, aztán behúzott neki, belefordult a vízbe. Hideg volt és szürke, szürkén gomolygott a víz, Cerka sokat nyelt, prüsszögött, és kétszer is visszacsúszott a partról. Néhány méterre, az őrtorony tövében voltak, az őr Lilin feküdt, hol félig, hol egészen, ki volt a segge. Úgysem lehet már kárt tenni benned, kishúsom, bejáratott az öreg Bárány! Ezt mondta az őr.
Cerka odament Bárányék kerítéséhez, és a vaskapuhoz vágta a labdát. Bárány fat, leszophat!, üvöltötte. Semmi. Kitartóan esett. Az utcán senki, az udvaron senki. Megint labda, megint üvöltés.
Remélem, megdöglött, ezt mondta Lili. Álltak a vérzőfejű őr mellett, és Cerka nem tudta, mi történt. Lilit látta, félregyűrődött rajta a bugyi, kicsikét az is látszott, az őrön nem volt gatya. Lili megigazította a bugyiját, fölhúzta a nadrágját, és futottak, keresztül a káefté földjein, egészen a vasútig, az állatetetőkig, ami ott volt a fasor túloldalán. Remélem, megdöglött, monda Lili, aztán megsimogatta Cerka arcát, köszönöm! Én nem maradhatok itt, mondta, érted már, én nem maradhatok itt! Akkor veled megyek!, mondta Cerka, és most valahogy ő sem szerette se a telepet, se falut; költözzünk el, nekem szakmám van, eltartalak, mondta, ACC-marós vagyok, tudod, mi az?, kérdezte, jó szakma, sokat fogok keresni. Lili állt, nézett, te sem jöhetsz, mondta, egyedül megyek.
Berúgta Bárányék kapuját. Vaskapu volt, nagyot dörrent. Cerka bement, és az udvarban üvöltött, Bárány fat, leszophat! Kecsege morogva rontott elő az ólak mögül, Cerka földre pattintotta a labdát, és a visszapattanót rüszttel megküldte. Oldalba kapta, a kutya vonyítva rohant el a szőlősor mellett. Föllökte a baltát.
Miért nem szóltál?, kérdezte Cerka, és érezte, hogy megindulnak a szeméből a könnyek. Láttad, mondta Lili. Hogy Bárány fat mindig ott van. Ahol mi játszunk. Engem néz. Jár a keze. A zsebében. Cerkának ugrált a szemében az ideg. Nagyon akart mondani valamit, de nem tudott. Lili ránézett, nem volt se szomorú, se mérges. Megvonta a vállát.
Az elsővel még nem tudta, mi legyen. Fejbe verte a balta tompább felével, de nem tudta, mit csináljon vele. A másodiknál jött az ötlet. Kivette, fejbe verte azt is. Aztán meglengette, és bedobta a veranda nyitott ablakán. Levert valamit, nagyot csörrent. Bárány fat!, üvöltötte Cerka, de most nem fejezte be. Odabent sokáig pörgött a járólapon valami fém, aztán csönd lett. A szél becsapta az üres ketrec ajtaját. Esett.
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.
