Tojások a hóban

‒ Ma is valami halaszthatatlan? ‒ ugrott a többiek közé Mihály.
‒ Ma is ‒ bólintott Gábriel.
‒ Csak én nem kaptam körlevelet? ‒ vágott közbe Péter.
‒ Senki nem kapott. Meghibásodott a rendszer ‒ magyarázta Gábriel.
‒ A rendszer? ‒ mosolygott Mihály.
‒ A rendszer.
‒ És azért vagyunk itt, hogy ezt a tudtunkra adjátok? ‒ mérgelődött Rafael.
‒ Nem azért ‒ magyarázta Gábriel.
‒ Ha nem azért, akkor belecsaphatnánk végre a levesbe? ‒ akadékoskodott Mihály.
‒ Honnan tudtad? ‒ ámuldozott Gábriel.
‒ Mit?
‒ Hogy bele akarok csapni a levesbe is!
‒ Megérzés!
‒ Mi az, hogy a levesbe is? ‒ értetlenkedett Péter.
‒ Könyvet írok ‒ bukott ki Gábrielből.
‒ Hogy micsodát? ‒ szörnyülködött Rafael.
‒ Könyvet!
‒ Hogy nekünk mennyi mindenre van időnk! ‒ csapta össze a kezét Mihály.
‒ Azért tereltél minket össze, hogy bejelentsd, könyvet írsz? ‒ terelte el a szót Péter.
‒ A kis hírvivő! Első lépés a mennyei marketing útján ‒ foglalta össze Mihály.
‒ Ti vagytok a legjobb barátaim. Kinek mondjam el, ha nem nektek? ‒ háborgott Gábriel.
‒ Ha már ennyire fontos volt a beharangozása, mégis milyen könyvet írsz? ‒ tért a lényegre Péter.
‒ Viccgyűjteményt? ‒ kezdte Mihály.
‒ Dehogy! ‒ háborgott Gábriel.
‒ Vers?
‒ Nem.
‒ Novella?
‒ Nem!
‒ Mesekönyv?
‒ Á!
‒ Kémregény? ‒ csillant fel Mihály szeme.
‒ Látom, ma is szárnyal a fantáziád! ‒ fordult Mihályhoz Rafael.
‒ Idefent mégis mi mást csinálhatna?
‒ Nem, nem kémregény.
‒ Ugye nem krimi? ‒ aggodalmaskodott Rafael.
‒ Szakácskönyv! ‒ kiáltotta Gábriel.
‒ Nocsak ‒ esett le az álla Péternek.
‒ Nahát! ‒ szisszent fel Rafael.
‒ Hiánypótló! ‒ tette hozzá Mihály.
Halk kuncogás rázta meg a mennyei csapatot.
‒ Ti most kinevettek engem? ‒ horkant fel Gábriel.
‒ Dehogy, csak szeretjük Mihály humorát ‒ öntött tiszta vizet a pohárba Péter.
‒ Nem is kérdeztek semmit? ‒ folytatta Gábriel.
‒ Még emésztjük kicsit a hírt ‒ magyarázta Mihály.
‒ Ugye csak viccelsz azzal, hogy szakácskönyv? ‒ bátorodott neki Rafael.
‒ Dehogy viccelek. Halálkomoly. Az lesz a címe: Tojások a hóban.
‒ Hogy micsoda? ‒ gurultak mindannyian a nevetéstől.
‒ Tojások a hóban.
‒ Biztos, hogy szakácskönyv lesz?
‒ Biztos.
‒ Eszkimó receptgyűjtemény?
‒ Miért lenne eszkimó?
‒ Mert tojások a hóban, mondjuk azért.
‒ Jaj, dehogy, csak nem akartam felvágni.
‒ Mit? ‒ értetlenkedett Rafael.
‒ A tojásokat? ‒ vigyorgott Mihály.
‒ Jaj, ne már! Felvágni, vagyis kérkedni.
‒ Mégis mivel?
‒ Mi a kedvenc ételem? Na, mi?
‒ Becsinált leves? ‒ zengte Mihály.
‒ Nem.
‒ Ökörszem? ‒ ásított Rafael.
‒ Dehogy!
‒ Görcsleves? ‒ próbálkozott újra Mihály.
‒ Ilyen is van?
‒ Van.
‒ Nem, nem görcsleves. Most, hogy tudatosult bennem, mennyire nem ismertek, rövidre is fogom ‒ húzta fel az orrát Gábriel.
‒ Végre, valami jó hír! ‒ örvendezett Mihály.
‒ Oeufs à la neige ‒ szipogta Gábriel.
‒ Mit mond? ‒ bökte oldalba Pétert Rafael. ‒ Jaj neked, ha ezt most Ő meghallotta!
‒ Nem káromkodott ‒ segített Péter. ‒ Tojások a hóban, ezt mondta.
‒ Milyen nyelven?
‒ Franciául. Ezért mondtam, hogy nem akarok felvágni. Így lett a készülő szakácskönyvem címe Tojások a hóban ‒ magyarázta Gábriel.
‒ Lehetek veled őszinte? ‒ hajolt Gábrielhez Péter. ‒ Ha nem akarsz felvágni, akkor csak Madártej.
‒ Hogy micsoda? ‒ kérdezték a többiek egyszerre.
‒ Madártej ‒ ismételte meg Péter.
‒ Honnan tudtad? ‒ ámuldozott Gábriel.
‒ Tudod, elég sok franciával találkozom ‒ vonta meg a vállát Péter.

És az üveggolyókkal mi lesz?

‒ És az üveggolyókkal mi lesz? ‒ ereszkedett a várakozók közé Rafael.
‒ Éssel nem kezdünk mondatot! ‒ emelte fel a jobb mutatóujját Gábriel.
‒ Tessék? ‒ értetlenkedett Rafael.
‒ Mondom, éssel nem kezdünk mondatot.
‒ És háttal? ‒ kapcsolódott be Mihály.
‒ Mondom, hogy éssel nem kezdünk mondatot! Háttal még úgyse.
‒ Gábriel újfent nyelvésszé avanzsált ‒ összegezte Rafael.
‒ Avanzsált? Az avanzsált helyett használd azt, hogy előlépett ‒ fontoskodott újra Gábriel.
‒ Ha a szakácskönyvet befejezted, nem írsz egy nyelvhelyességi útmutatót is? Az is hiánypótló lenne ‒ érdeklődött Mihály.
‒ Most gonoszkodsz? ‒ kapta fel a vizet Gábriel.
‒ Idefent? Ne viccelj! ‒ tört ki a nevetés Mihályból.
‒ Szóval mi legyen az üveggolyókkal? ‒ próbálkozott még egyszer Rafael. ‒Tudom, tudom, szóval nem kezdünk mondatot ‒ fordult Gábriel felé.
‒ Így igaz! ‒ bólogatott elégedetten Gábriel.
Rafael hirtelen egy üveggolyókkal teli szatyrot tolt a többiek elé.
‒ Üveggolyók, igazi üveggolyók! ‒ váltott hirtelen témát Gábriel.
‒ Ezeket meg honnan szerezted? ‒ csodálkozott Mihály.
‒ Ugye, emlékszel még arra az esetre, amikor huszonhat nappal ezelőtt igen különös módon felszabadult egy felhő? ‒ magyarázta Rafael.
‒ Hiányzik? ‒ kérdezte hirtelen Mihály.
‒ Micsoda? ‒ kérdezett vissza Rafael.
‒ Inkább kicsoda.
‒ Kicsoda?
‒ Lucifer.
‒ Nekem?
‒ Neked.
‒ Nem én levelezgetek vele ‒ vonta meg a vállát Rafael.
‒ Hányszor kell még elmondanom, hogy ő írt először ‒ emelte fel a hangját Gábriel.
Péter az üveggolyókban gyönyörködött.
‒ Játsszunk valamit! ‒ szólt hirtelen.
‒ Játsszunk! ‒ egyeztek bele mindannyian.
‒ Mindenkinek ugyanannyi golyót osztunk ‒ kezdte Péter.
‒ Honnan szerezted ezeket a golyókat, Rafael? ‒ vágott közbe Mihály.
‒ Teljesen mindegy, hogy honnan szerezte! ‒ mérgelődött Péter.
‒ Nem ismerősek neked ezek az üveggolyók, Mihály? ‒ kérdezett vissza Rafael.
‒ Nem, nem ismerősek.
‒ Csak azért kérdezem, mert arról a pár hete felszabadult felhőről származnak ‒ magyarázta Rafael.
‒ Csak nem Lucifer üveggolyói? ‒ csapta össze a kezét Gábriel.
‒ De, azok ‒ helyeselt Rafael.
‒ Még szerencse, hogy nem gurultak szanaszét ‒ kapcsolódott be Péter is.
‒ Akkor most mégis mi legyen? ‒ kapta ki Péter kezéből az üveggolyókkal teli szatyrot Rafael.
‒ Kéri az üveggolyókat ‒ köszörülte meg a torkát Gábriel.
‒ Kicsoda? ‒ kérdezték mindannyian egyszerre.
Gábriel lefele mutatott.
‒ Nem hiszem el! ‒ röhögte Mihály. ‒ Erről levelezgettek mostanában?
‒ Erről is ‒ vonta meg a vállát Gábriel.
‒ Tudod, mi lesz ebből, ha kiderül? ‒ suttogta Péter.
‒ Mi? ‒ pillantott körbe félénken Gábriel.
‒ Szervusz, internetcsatlakozás ‒ bólogatott Mihály.
‒ Semmi rosszat nem tettem. Szeretné visszakapni az üveggolyóit, és megkért, hogy járjak közbe ‒ magyarázta Gábriel.
‒ Mégis hogy tervezted, hogy közbenjársz? ‒ sóhajtott Rafael.
‒ Leviszed neki? ‒ ötletelt Mihály.
‒ Jaj, dehogy! ‒ borzongott bele Gábriel.
‒ Csak nem ő merészkedne vissza? ‒ suttogta Rafael.
Gábriel bólintott.
‒ Én be nem engedem, az fix! ‒ morogta Péter.
‒ Nem is kell, csak kinyújtod neki a szatyrot ‒ magyarázta esdeklően Gábriel.
‒ Én is átnyújthatom neki, ha nem érsz rá ‒ mosolygott Mihály.
‒ Még csak az hiányozna! ‒ kiáltott fel Gábriel.
‒ Mikor jön? ‒ kérdezte hirtelen Péter.
‒ Mikor jöhet? ‒ kérdezett vissza Gábriel.
‒ Holnap reggel pontban hatkor ‒ vágta rá Péter.
‒ Nem fogod beengedni? ‒ kötözködött Mihály.
‒ Nem fogom. Kérem az üveggolyókat ‒ nyújtotta Rafael felé a kezét Péter.
Rafael átadta a szatyrot.
‒ És akkor ma nem is játszunk? ‒ kérdezte szomorúan Gábriel.
‒ Éssel nem kezdünk mondatot ‒ emelte fel jobb mutatóujját Mihály.

Hogy mi van?

Egyiküknek sem volt semmi teendője, így együtt lógatták a lábukat a nagy mélység felett.
‒ Na! Most komolyan! Egy fecske, nem csinál nyarat! ‒ fordult a többiekhez esdeklően Gábriel.
‒ De lám egy bolond százat csinál! ‒ tromfolt Mihály.
‒ Egyik kutya, másik eb! ‒ csóválta a fejét Rafael.
‒ Hallgatni arany! ‒ intett Rafaelnek Péter.
‒ Nekem nyolc! ‒ vonta meg a vállát Rafael.
‒ Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! ‒ emelte fel az ujját Gábriel.
‒ Kutyából nem lesz szalonna! ‒ tárta szét a kezét Mihály.
‒ Minden kezdet nehéz ‒ magyarázta szomorúan Gábriel.
‒ Sötétben minden tehén fekete ‒ érvelt Mihály.
‒ Okos enged, szamár szenved ‒ kapta fel a vizet Gábriel.
‒ Ne ítélj, hogy el ne ítéltess! ‒ veregette vállon Gábrielt Mihály.
‒ Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten ‒ emelte fel a hangját Gábriel.
‒ Türelem rózsát terem! ‒ szólt közbe Péter.
‒ Világos, mint a vakablak ‒ összegezte Rafael.
‒ Nem babra megy a játék! ‒ tört ki Mihályból a nevetés.
‒ Aki szelet vet, vihart arat, Mihály! ‒ harsogta Gábriel mérgesen, és elhúzta a csíkot.
‒ A botnak két vége van, Mihály! ‒ bólogatott Péter, és angolosan távozott.
‒ Ne szólj szám, nem fáj fejem, Mihály! ‒ fújtatott Rafael, és azt sem mondta, befellegzett.
‒ Ebcsont beforr ‒ kiáltotta Mihály, de a többieknek már bottal üthette a nyomát.