Czeiner-Szücs Anita
Kik laknak a kórházban?
Kik laknak a kórházban? – kérdeztem egyszer aput.
Akkor tudtam meg, hogy a kórház hiába ház, mégsem lakás.
Telis-tele van ágyakkal, és ebédet is kínálnak a betegeknek,
de oda dolgozni járnak a doktorok, a nővérek és a műtősfiúk.
Oda robog a szirénázó mentőautó,
és én is ott születtem, meg ő is ott született.
Gézlapok suhognak, csipeszek cikkannak, sebtapasz slappan odabenn.
Ott gyógyították meg a mamát.
Emlékszem, ő vitt magával pizsamát, és aludt is bent három napot.
Apu szerint nem lakik ott senki,
de szerintem csak nem vette észre, amit én,
a házipapucsokat a doktornénik lábán.
Vérvétel fényképen
Egyszer a mama
lefényképezte,
amikor anya kislány volt,
és vért vett tőle egy nővér.
Anya nem nézett oda,
elfordította a fejét a karjától,
de nem sírt. Nem ám! Mosolygott.
Még a foga is látszik a vigyori arcán.
Megkérdeztem, miért, anya,
hogyhogy nem féltél?
Mert nem is fájt, mondta.
Nekem se fog? – kérdeztem.
Csak az elején érezni a szúrást,
de ha belerúgsz az asztalba,
az jobban fáj, és sokkal hosszabban.
Ez csak egy pillanat.
Komolyan mondta, a fotón meg vigyorgott.
Most mi lesz? Megint vért vesznek tőle.
Fogom a kezét és aggódom, de anya mosolyog rám,
pedig már megszúrta a nővér.
Olyan, mint a fényképen,
bátor és kedves,
csak sokkal szebb,
mert már az én anyukám.
