Simon Réka Zsuzsanna
Shakespeare Összes
Négyen voltak, a napfelkeltét várták.
− Milyen hideg van! – toporgott Rafael.
− És milyen lent vagyunk! – csodálkozott Gábriel.
− Az Isten háta mögött – tette hozzá Mihály.
− Mit értesz azalatt, hogy a háta mögött? – nézett körbe ijedten Gábriel.
− Nem lehetett volna elintézni egy körlevélben? – vágott közbe ingerülten Rafael.
− Nem! – intett a fejével Péter.
− Ki vele, mi az, ami ennyire sürgős! – folytatta a morgolódást Rafael.
− A könyvtár – sóhajtott Péter.
− Leégett? – röhögött Mihály.
− Nagyon vicces!
− Csak nem felejtettünk el visszavinni pár könyvet? – csipkelődött Rafael.
− Ez annál sokkal súlyosabb! – sóhajtotta Péter. − Eltűnt a Shakespeare Összes.
− Hogy mi tűnt el? – értetlenkedett Gábriel.
− A Shakespeare Összes.
− Mihály?! − fordult a mellette álló felé Gábriel.
− Semmi közöm az egészhez!
− Egy hete húztad ki Lucifer alól a felhőt. Miattad zuhant, tudod hova. Nem könnyű mostanában megbízni benned – suttogta Gábriel.
− Miért suttogsz? – értetlenkedett Mihály.
− Még meghallja!
− Kicsoda? – kérdezte Rafael.
Gábriel nem válaszolt. Mutatóujjával felfele mutatott.
− Ő? – mutatott felfele Rafael is.
− Ki más?
− Végre értem, miért vagyunk ilyen lent! – suttogta Rafael.
− Ha már a Shakespeare Összes is eltűnt, valóban elég lent vagyunk – kacagott Mihály.
− Az összes Shakespeare csak úgy eltűnt? – bámult a semmibe Gábriel.
− Nem. A Shakespeare Összes – javította ki Péter.
− Ugyanazt mondtam én is.
− Azt mondtad, az összes Shakespeare. Ő meg azt mondta a Shakespeare Összes – pontosított Rafael.
− Még mielőtt kifejtenéd, Gábriel, hogy a kettő ugyanaz, nem, nem ugyanaz. Az egyik a nálunk fellelhető összes Shakespeare művet jelenti, a másik pedig egy többkötetes kiadvány, ami Shakespeare minden művét tartalmazza – magyarázta Mihály.
− Vagyis ugyanaz! – vonta meg a vállát Gábriel.
− Shakespeare-ből nekem ennyi elég is mára. Na, viszlát! – szólt Rafael, és felszállt a magasba.
− Ez most elhúzta a csíkot?
− El. Akkor most koncentrálhatnánk végre a felmerülő problémára? – méltatlankodott Péter.
− Mi a felmerülő probléma? Egy kupac könyv? – kötekedett Mihály.
− Nem akármilyen kupac. Az Ő kedvenc kupaca – suttogta Péter.
− Nem is tudtam, hogy van kedvenc kupaca – nyugtázta Mihály.
− Nem beszélnél végre halkabban?
− Lassan már csak mutogatok! Mikor tűnt el? – tért a lényegre Mihály.
− Amikor pár napja nálad hagytam a kapukulcsom, Gábriel – magyarázta Péter.
− Mit akarsz ezzel mondani?
− Na, kezdődik! Elugorhatok pattogtatott kukoricáért? – vigyorgott Mihály.
− Elég! – ordította Péter.
− Olyan nagyra voltál azzal, hogy meg ne halljon! Ezt most nem csak odafent, de odalent is hallották – suttogta Gábriel.
− Kit engedtél be a tudtom nélkül? – nézett farkaszemet Gábriellel Péter.
− Csak azokat, akik a listádon voltak.
− Biztos vagy benne?
− Biztos.
− Nem csúszott be valaki odalentről?
− Mégis kire célzol?
− Tudod jól, hogy kire célzok!
− Ugye nem gondolod komolyan, hogy visszajött?
− Miután Mihály kihúzta alóla a felhőt, és odalent már berendezkedett, te voltál az, aki levelet küldött neki!
− Írtál Lucifernek? – tört ki Mihályból a röhögés.
− Válaszoltam. Ő írt először – mentegetőzött Gábriel.
− Kérte, hogy a távollétemben engedd be?
− Nem kérte.
− Na, jó, ebből ennyi elég is lesz, induljunk reggelizni – fordított hátat a többieknek Mihály.
− Addig sehova nem megyünk, amíg megoldást nem találunk! – toppantott Péter.
− Csak meg ne tudja! – nézett felfele Gábriel.
− Nem úgy volt, hogy mindent lát és hall? – kérdezte Mihály.
− Akkor most mi lesz? – aggodalmaskodott Gábriel.
− Mi lenne? Nem a remény hal meg utoljára? Még mielőtt észrevenné, odalentről szerzünk egy díszkötéses Shakespeare Összest. Fent meg dedikáltatjuk is. Probléma megoldva.
Mihály nyugodt volt, Gábriel nyugodt volt, Péter nyugodt volt, és együtt felemelkedtek reggelizni.
