Hajnal Éva
húsvét
a reggelinél
újra szólt a petőfi rádió az iskolai ebédlőben
julcsi néni azt mondta
rögtön kikapcsolják
mert nem nekünk való a téma
azt nem hallottuk mi volt a nem nekünk való
de peti ekkor eldöntötte
ő majd feltalálja a peti fiú rádiót
és abban csupa nekünk valót hallgathatunk
én is benne leszek
meg a luca is
de főleg a húsvéti nyuszi
mert most őt várjuk a meglepetések miatt
én ugrókötelet szeretnék a peti meg föld körüli utazást
azt még el tudom képzelni,
hogy a húsvéti nyuszi kitojja az ugrókötelemet
de a föld körüli utazást hogyan is tudná kitojni
épp ezen gondolkoztam
amikor a kata azt mondta
hogy az anyukája tudja aki pedig állatorvos
hogy azt nem is a nyúl tojja mert az csak bogyózni tud
hanem a tyúk
ezt már végképp nem tudtam elképzelni
az én nagypapám tyúkjai hímes tojást tojnak azt tudom
amilyen mintát a szeme elé teszünk
olyan mintás lesz a tojás
a nagypapám mondta
ezt el is mondtam de nem hittek nekem
lehet hogy egy földgömböt kéne mutatni neki
és akkor kijönne a világ körüli utazás
persze
azt szerintem csak a gólya tud mert ő legalább költöző
legjobb lesz ha ezeket mind megkérdezem a húsvéti nyuszitól
anyukám tudja a telefonszámát
és azt mondta hogy a mikulásban és a húsvéti nyusziban
soha nem lehet csalódni
meg a jézuskában sem
mi elhisszük a petivel
addig is
lerajzoljuk a legszebb földgömböt
és majd a nyuszi szeme elé tartjuk
és akkor hátha sikerül
és mégis kitojja a petinek
Boros János Tamás
Festékes fülű nyúl
A festékes fülű nyúl
Ide meg amoda nyúl.
Mancsában jár az ecset,
Tojást fest, színeseket.
Piros, sárga, kék, lila,
Megbámulja két liba.
Majd kosárba pakolja,
Izeg-mozog az orra.
Olyan nehéz a kosár,
Hogy a nyúl szuszogva jár,
Cipelni kell messzire,
Dombra föl és völgybe le.
Illatos rét közepén
Megpihen a nyúllegény.
Harmatos még a virág,
Alig pirkad a világ.
Azután továbbsiet,
De a fű meg sem zizeg.
A harangvirág se cseng,
Csak egy pinty éneke zeng.
Minden kertbe rejteget,
Óvatosan ejteget,
Tulipánok közt oson,
Selymes, zöld fű bársonyon.
Mikorra fenn jár a nap,
A nyulacska már szalad.
Hiszen kosara üres,
Fut haza a szemfüles.
Fellinger Károly
Az éjszaka a csillagoké
Matyi eljött locsolni a szomszéd faluból,
hogy el ne hervadjak.
Persze nem egyedül jött,
az apukája hozta.
Olyan furán beszélt az apja,
mint egy igazi felnőtt,
olyanokat mondott anyunak,
hogy megállt az eszem.
Például,
hogy az éjszaka a csillagoké.
Matyi meg, miután az orra alatt
elmorogta a locsolóverset,
megöntözött, de a kölni
belement a szemembe.
Erre elkiáltottam magamat, hogy
jaj, megvakulok!
– Nem baj, válaszolta Matyi kedvesen,
majd én átkarollak,
és átsegítelek az út másik oldalára.
Hát, ez volt a húsvéthétfő.
Borsi Bálint
Locsolódóversek
(Vers a húsvét áldozatainak)
Kis kertemben kihajtott a berkenye,
azt a kölnit nagyon gyorsan eltegyed!
*
Erkélyemen
piroslik a
tőleveles bromélia,
hétfő reggel
tíz órára
bűzlök, mint egy drogéria.
Lehetne, hogy…
nem lehetne?
Értem, köszi. Oké. Szia.
*
Zöld erdőben
a madárka
a bükkfára rácsiccsen,
és emellett
nem lehelnek
arcon büdös bácsik sem.