Kiss Lehel
Kivirul minden
A réten már bukfencez a húsvét,
mint egy pajkos, ma született bárány.
Sárga virágot pattogtat,
lepkéket libbent naphosszat
– mondhatom, hogy kacagtató látvány!
Jaj, de mindjárt eléri a várost,
ami csupa kő, s hol piszok várja!
„Ne félj, barátom – szól a Nap –,
meglátod, mindjárt szárnyra kap,
s kivirul minden, hol ellebeg az árnya!”
Vitéz Ferenc
Hatévesek mesélik
(húsvétkor)
Én nagyon sajnálom Jézust,
mert keresztre feszítették a sok bűn miatt,
amit elkövettek az emberek.
El is határoztam, hogy holnaptól
jó leszek, rendet rakok a szobámban,
megeszem a répát is, és nem piszkálom
az öcsémet, sőt, megpróbálom rávenni,
hogy legyünk jók mind a ketten.
Remélem, holnaptól Jézusnak
nem kell majd annyit szenvednie.