Veszpi Gyula
A balhés kakas
– Akkor induljon a bandázás! – kiáltotta el magát kakas.
–Tyúkok, ide hozzám! A disznók mehetnek hátra, a páva meg jöhet középen. Imádom a tollaidat, olyan szép színesek! – kacsintott a kakas.
Az udvaron amúgy késő délutáni hangulat uralkodott. A cicák a fal tövében elnyúlva napoztak, a kacsák tócsát keresgetve totyogtak körbe-körbe az udvaron, az egerek pedig az árnyékban osonkondva lopkodták a kukoricaszemeket. Mondhatni, tök jól elvolt mindenki a saját kis dolgával. Egyedül a kakas kereste mindig a balhét. Rosszul érezte magát, ha nem veszekedhetett egy jóízűt a többiekkel. Amikor bandáztak, csípősen odaszólt bárkinek, akivel találkoztak.
– Hé, kicsi csibe, a szemembe nézz, ha hozzám csipogsz!
– Jesszus, tehén, mekkora lepény, te aztán mindent megettél!
Peckesen járt körbe-körbe, míg a disznók és tyúkok alkotta banda halkan röfögve-kotkodálva követte őt. A legtöbb állat inkább hátat fordított neki, hogy ne kelljen vele foglalkozni. Erre a kakas csak annyit kiáltott oda: – Ne mutasd a feneked, mert megcsípem, oszt lesheted!
Egyedül az új lakó volt kíváncsi és érdeklődő, amikor a díszes bagázs felvonult az udvaron. Egy selymesen puha bundájú, hófehér nyuszi volt, akinek a tátva maradt szájából kiesett a szénaszál, annyira csodálkozott a páva gyönyörű tollait látva. A kakasnak sem kellett több, odakiáltott: – Mi van, Nyuszi Gyuszi, nem láttál még pávát? Honnan jöttél, a világ végéről?
– Én egy cirkuszi nyuszi vagyok, nem találkoztam még háziállatokkal, csak tevével meg elefánttal, na meg pónilovakkal – válaszolta szerényen a kis nyúl.
– Na jó, Nyuszi Gyuszi, sok a duma! Kell nekünk a hely, ahol ücsörögsz, úgyhogy ugrálj odébb, vagy úgy meghempergetünk a sárban, hogy anyád sem ismer rád!
– Azt már nem! – gondolta magában a nyuszi. Mivel évekig szerepelt a cirkuszban a bűvésszel, egy csomó varázstrükköt megtanult. Így csak megrázta piciny kis farkincáját, halkan mormolt egy varázsigét, és azon nyomban összekeverte az állatok nyelvét. A kakas röfögött, a tyúkok hápogtak, a disznók pedig kukorékoltak. Őrületes kavalkád támadt, minden környékbeli állat a kakason és bandáján nevett. Ilyen vicces műsort még nem láttak. A kakas mérgesen röfögött a disznókra, akik a fejüket csóválva kukorékoltak, hogy ők aztán nem tehetnek semmiről. A nagy veszekedés és hangzavar hallatán megjelent a kertkapuban az öreg jedi-mester. Ő volt itt a házigazda.
– Megmondtam, kiskakas, hogy kár kötekedni a többiekkel, mert egyszer visszakapod – csóválta rosszallóan a fejét. – Kedvem lenne így hagyni téged egy hétig, hadd nevessenek rajtad a többiek.
A kakas úgy szégyellte magát, hogy meg sem mert röffeni. Inkább elbújt az udvar végében a szénakazal mögé.
A mester megsajnálta, lehunyta szemét, összegyűjtötte jedi-erejét, és megtörte a varázslatot. A kakas hangosan kukorékolva röppent ki a szénakazal mögül, és örömében mindenkit megölelgetett. Majd megígérte, hogy mindenkivel jó fej lesz, sőt ő lesz az udvar mókamestere, hogy ezentúl az összes ott lakó állat együtt nevethessen.
