Győrei Zsolt
A türbe-őr
Gerő, a türbe-őr, nem ül
Véletlenül se tétlenül.
Ingujját gonddal gyűrve föl
Sürög-forog, zsizseg-nyüzsög
Gerő, a türbe-őr.
„Egy türbe annyi gondot ad!” –
Sóhajtozik és bólogat.
Ki nem fut munka s nyűg elől,
Kevés akad olyan. Ilyen
Gerő, a türbe-őr.
Állagromlást, omlást ha lát,
Rögtön rohan, s fölnyög: „Nahát,
E türbe már kidűl-bedől!”
Homlokráncolva áll s dohog
Gerő, a türbe-őr.
Így gürcöl lankadatlanul,
A Nap ha kél, a nap ha múl,
És nála nélkül fű se nől –
A testet öltött buzgalom
Gerő, a türbe-őr!
Hát érthető, ha hergelik,
Akiknek napja úgy telik,
Hogy őgyelegnek tüntetőn!
A turistákat megveti
Gerő, a türbe-őr.
Mindjükre úgy néz napra-nap,
Mint kiket poklos lepra lep.
„Felesleges, mint fülbe’ szőr,
E sok henye!” – eképp dühöng
Gerő, a türbe-őr.
De tudja, semmit nem tehet:
Sétálni nem tilt rendelet!
Hát tűrve tűr, de tör be űr
Lelkébe – majd’ megfagy belé
Gerő, a türbe-őr!
Ám azzal már nem alkuszik,
Ha bokrok mögül hall puszit.
Mint friss vizet az ürgebőr,
Úgy gyűlöli a párokat
Gerő, a türbe-őr.
Bokorba ront s elükbe áll:
„Ez türbe itten, nem szeráj!”
S kihajtja őket sürgetőn.
A jó erkölcsre is vigyáz
Gerő, a türbe-őr!
Ha minden fafej hazament,
S sehol sincs senki – az a rend,
A békesség, kívül-belől.
Estente végre megpihen
Gerő, a türbe-őr.
Ilyenkor némán elmereng,
Babája képe feldereng –
S alszik Gerő, a türbe-őr.
Álmában rózsák szőnyegén
Sétálnak Gül meg ő…
