Limpár lldikó
Az elmesélt szavak mágiája
Gaura Ágnes Túlontúl című tündéres fantasy regényét forgattam a minap, és velem maradt egy idézet belőle: „A mesék életmentő képességét nem szabad lebecsülni.” Ez az idézet motoszkált végig a fejemben, míg Zalka Csenge Virág könyvét olvastam a nemzetközi mesemondás világáról, a Mesemondók márpedig vannak címet viselő ismeretterjesztő kiadvány ugyanis az egyik legfontosabb mese volt azok közül, amiket mostanában olvastam. És még véletlenül se higgye senki azt, hogy a mese szó ez esetben kedvesen elnéző legyintéssel kísért, lekicsinylő jelentéssel áll; épp ellenkezőleg: ha valaki végigolvassa ezt a könyvet, a mese szó olyan tartalmat nyer számára, amelytől ő maga is gazdagabb lesz. Igazi kincs ez, és megpróbálom elmesélni, miért.
Először is ez egy olyan, a mesemondást népszerűsítő könyv, amely egyaránt képes megszólítani azokat, akik épp csak mustármagnyi vágyat is éreznek magukban arra, hogy a mesterség felé forduljanak, és azokat, akik azt sem tudták eddig, hogy létezik ilyen szakma. Nekem volt egy nagyon minimális tudásom arról, hogy léteznek emberek szerte a világban, akik hivatásos mesemondók, de már az első oldalakon rádöbbentem arra, hogy csupán körömpiszoknyit láttam abból a hatalmas közösségi munkából, ami egybefogja a világ mesemondóit – és ezáltal az egész világot. Nem véletlen tehát a cím: egyszerre utal a sokak előtt egyelőre még láthatatlan közösségre, és egyfajta mágiára, hiszen a cím tudatos antitézisét adja a Könyves Kálmánnak tulajdonított kifakadásnak, miszerint boszorkányok márpedig nincsenek. Zalka Csenge Virág könyvében pedig az a legvarázslatosabb, hogy nem koptatja el a mágia szót (pedig adná magát a dolog), nem utal rá lépten-nyomon; egyszerűen hagyja, hogy az olvasó magának fedezze fel, és mondja ki, hogy a mesemondók világa nem csupán érdekes, izgalmas, szórakoztató – és nem utolsósorban hihetetlenül nehéz, és jelentős szakmai felkészültséget igényel –, hanem igazi varázserővel bír.
Ez a könyv elképesztő mesélési profizmussal mutatja be, hányféle lehet egy mesemondó fesztivál, milyen eltérő élmények születnek attól függően, hogy mi a műfaj, a helyszín, a feladat, a közönség, és milyen a mesemondó személyisége. Fejezetről fejezetre rajzolódik ki, hogy miféle munka is valójában a mesemondás, ha valaki hivatásszerűen űzi, micsoda munka rejlik egy-egy fellépés mögött – és mellette mindig ott áll a személyes történet, ami hitelessé teszi a szöveget, és igazi mesét kovácsol a vázból az úgynevezett „sallangok” megfelelő ráépítésével, hogy aki olvassa a fejezeteket, ne egy népszerűsítő kiadványt lapozgasson, hanem mesét olvasson. Olyat, ami leköti, ami szórakoztatja, esetleg megnevetteti, ami sokszor elgondolkodtatja, és akár összeszorítja a szívét, mindig úgy, ahogy az adott történet megszólít minket. A kötet zárófejezete egy a mesemondásról szóló mesék gyűjteménye, igazi csemege a magamfajta laikus olvasónak is, hát még egy kezdő mesemondónak. Ugyanakkor maga az egész kötet demonstrálja, hogy ma is mesélhető történet a mesemondás. Ez a modern mesefüzér ezúttal a „story slam” műfajába tartozik, megfér benne a vicces kiszólás és a megdöbbentés egyaránt. Jegyezzük meg: a humorból és a szórakoztatásból kapunk többet, de nagyon fontos, hogy komoly szakmai kérdésekben is kapunk eligazítást: szó esik például etikai kérdésekről, többek között a kulturális kisajátítás problematikájáról.
A mesemondás bűvereje megkérdőjelezhetetlen: ma már ismerjük a meseterápia fogalmát, és tudjuk vagy legalábbis ösztönösen érezzük, mennyire fontos a mesemondás ahhoz, hogy egészséges lelkületű gyermekeket neveljünk. Ennél azonban jóval több rétegű a mesemondás társadalmi hasznossága, és Zalka Csenge Virág könyvéből kiderül, hogy bár a mesemondás mestersége időtlen, még véletlenül sem elavult, és a mai világban egyre nagyobb szükség van arra, hogy legyenek a hagyományt tisztelő, de modern mesemondók, akik értik a meséket, és képesek értő módon tolmácsolni a történeteket, olyan értékeket közvetíteni, amelyek szó szerint életet, világot mentenek, hiszen képesek gondolkodásmódot formálni, toleranciát tanítani.
Egy mesemondó olyan, mint egy mágikus utazókönyv a Túlontúlból (hogy visszatérjek a kezdő gondolatot adó könyvhöz): hiszen tudvalevő, hogy „egy utazókönyv, ha a megfelelő dolgot szállítja egyik világból a másikba, összeköti azokat, akik megízlelik a mágiáját.”
Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak. A nemzetközi mesemondás világa. Budapest, Pont Kiadó, 2016.
