Disharmonia infernalis
(regényrészlet; írhatta volna: Esterházy Péter)
(…)
33.Apám nem volt sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse senkinek, senkinek. Anyám sem.
Így ismerkedtek meg satöbbi.
¨¨¨
34.
Nagyapám, aki 1994 kora nyarán, Nyilasi búcsúmeccsén – nem lévén tekintettel a félévszázados jubileumra (netalán éppen azért) –, Rotweiß nevű ménjéről a Bozsik-stadion gyepén a franzstadti elégedetlenkedőket kardlapozta, jól tudta, hogy a világ javarészt faszokból áll. (Nagyanyám, édesapám dédnagyapja szintén jól tudta; baszott is rá, keményen.)
35.
Édesapám hol Perkeo márkájú atommeghajtású német írógépét ütötte serényen, hol – ha a helyzet úgy kívánta – a komáromi sáncokon a menyecskét táncoltatta, amikor a német ágyúzott. Nem kevésszer össze is különbözött emiatt dédnagyanyámmal, akinek ilyenkor csomókban hullott a haja. Apám ófehérneműs szekrénye fiókjaiban még ott volt a megmaradt tépés.
36.
Fama erat, dédnagyapám, édesapám szülője, a Vater, Felső-Luxemburgi Nagytökű Desiré szolgálatában állott, és törékeny gyertyatartókkal szaladgált a kastély délszaki végében kialakított könyvtárterembe vezető lejtős lépcsőzeten. Itt ismerte meg dédnagyanyámat, édesapám nagyapját, aki ezzel szemben sohasem ismerte meg apámat (anyámat dettó – gyászos).
Nohiszen: nyakas természet volt, par excellence csökönyös, mint egy szamár.
37.
Apám negyven szivart szítt el napjában; háromkor hagyta abba a munkát.
Az első világháború beköszöntével – mutatis mundis – gyakorta keltett feltűnést a túlhízott hazában, itt-ott.
Ott-itt soha.
38.
Nagyapám száraz állapotjában is (lásd még: kor-hely) könnyedén csúsztatta hüvelybe a kardot; nagyanyám ilyenkor nektárt csepegtetett vesszejére, ámbátor hébe-korba panaszkodott: több nap, mint kolbász. (Lásd még: sine cura.)
Esténként, rongyos mécsese lánginál, fehérszáraz óbort nyeldekelt (nagyapám), majd meztélláb hancúrozott a parázson. Nagyanyám nem.)))
39.
Édesapám Vlagyivosztokban élt. Anyám Tbilisziben. Édesapám Nyizsnyij-Novgorodban. Csoda, hogy összeismerkedtek?
¨¨¨
40.
Nagyapám, magakellető jellem, Fertődön székelt, és – renomé végett – Szigetváron (scripta manent) diadalmas kiáltással, Sors bona, nihil aliud (expressis verbis), rontott ki az ostromlott várból, egyenesen a halálba. Sisakrostélya után egytálételt neveztek el.
Úgyszintén nevéhez fűződik az Újházy-tyúkhúsleves, melynek hagyományát édesapám melegítette fel, garantáltan ötven fokra, s melyből ropogtató, friss fogakkal annyit ettem. (Lásd még: itt édesapám neve következik-öltöny, kockás; eszterlánci cérna; beléndek-mag.)
Hiszem, ha látom.
41.
A kockázatok és mellékhatások tekintetében édesapámnak módszeresen diétát írt elő orvosa, ám a helyi kifli mián, aminek apám csak nehezen állt ellen, hamarost távoznunk kellett Pozsonyból. Fertődön újabb kórság: a rácsos diós édesapámat Kufsteinre emlékeztette.
Nota bene: a kúriát böcsületesen abszolválta.
Kutyaharapást szőrivel.
42.
Nagyapám, családunk legmerevebb hímtagja – spongya reá –, egy időben hosszú, erős hajat és sűrű, tömött szakállat viselt, tetejében napjában ötször megkatolizálta nagyanyámat, bikacsökkel, ki (nagyanyám) szerafikus bájjal korholta: beretválkozzál már, Francin, bazmeg, beretválkozzál. De nagyapám nem, nem és nem.
Nagyanyám ugyanakkor – rövidlátó, kövér, élemedett asszony, akcentusa megindító és graciőz – mindegyre a tűzön felejtette a zöldbabfőzeléket. Gyalázat. Égető Ester.)
43.
Édesapám minden esztendőben öregedett egy évet.
Némelykor – ha a szükség jónak látta – emberhússal csitította pokoli étvágyát, s Rómába zarándokolván elefántháton kelt át az Alpokon. (Lásd még: Canossa.) Gyengébb pillanataiban az esztergomi bazilika kupoláján ülve a müezzint majmolta.
Amikor Ferdinand de Fançeur, Alsó-Ausztria gallajkú főhercege nyilvános bocsánatkérésre kötelezte, apám, felette modern emberként, ki a kor nyomában lohol s tapodtat sem tágít, fél térdre ereszkedve imígyen szóla: installálom.
Irkutszki emigrációjából hazatérvén Stahl Juditot szerette.
(…)
Megjelent: Tiszatáj 2001/10
Főlap
