Banner Zoltán
(A felvételt Bere Mátyás készítette a könyvhétzáró irodalmi délutánon.)
Megkérdeztük Banner Zoltánt
Idén neked ítélték a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díját. A sok szép elismerés, kitüntetés között milyen helyet foglal el ez a díj?
A MMA alapítójának, Makovecz Imrének a szobrász-munkatársa, Péterfy László egy évtizedekkel ezelőtti televíziós kerekasztal-beszélgetés alkalmával kijelentette, hogy az új stílusú erdélyi művészeti írás nyelvét én teremtettem meg. Számomra ennek az elismerését jelenti ez a díj.
Legutóbbi könyved Balogh Péter művészetéről szól. Milyen értelemben hiánypótló ez a kiadvány?
Balogh Péter szobrászata a transzilvanista képzőművészet egyik legeredetibb, legmodernebb példája és bizonyítéka. Bihari magyar parasztfiú, aki a román fővárosban, Bukarestben európai rangú életművet alkotott. Ebben a tavaly Nagyváradon, a művész Amerikában élő leányának a magánkiadásában megjelent albumnak a bevezető tanulmányában neveztem néven s elemeztem ki az ő figuratív konstruktivizmusának a lényegét.
Művészeti írói tevékenységed évtizedek óta kimagasló, megkerülhetetlen a Kárpát-medencében. Ha rövid összegzését kellene adnod ennek a pályának, milyen számokkal, főbb eseményekkel jellemeznéd? Ebből a távlatból milyen hangsúlyok látszanak a magyar képzőművészet általad vizsgált időszakában?
77 évvel ezelőtt, 1947-ben, tizenöt évesen közöltem első művészeti írásomat a szatmári Diákszó című diákújságban. Több mint 70 könyvem közül majdnem 60 művészettörténeti vagy művészeti írói munka. Fokról fokra és műfajról műfajra nyílt meg előttem s nyitottam rá én is a mások szemét az erdélyi magyar művészet igazságára, arra a létfontosságú tényre, hogy valamennyi művészi ág (beleértve természetesen az irodalmat is) missziója: a megőrzés és a megtartás. Ezt az erdélyi művészetekből áradó meggyőző erőt igyekeztem mind magasabb minőségi-szakmai szinten és eszközökkel átsugározni impresszionisztikus jegyzetektől kezdve műteremlátogatási-műterembeszélgetési riportokon és alkalmi művészportrékon át esszék és monografikus, tudományos igényű tanulmányok, tehát kötetek megírásáig.
Az elmúlt száz év erdélyi művészetében az elmúlt száz év valamennyi európai ‒ és természetesen Magyarországon is meghonosodott ‒ stiláris és szemléleti tendencia nyomot hagyott. Ennek alapján is lehet elemezni a korszak termését. Én azonban mindig a fővonulatra összpontosítottam: a szülőföld- és közösség-meghatározottságú transzilvanista életművekre.
92 évesen nemcsak művészeti íróként, hanem költőként és előadóművészként is aktív vagy, irigylésre méltó energiákkal mozogsz kedvelt területeiden. Honnan nyersz inspirációt, mi tölt fel a mindennapokban?
A Teremtő kiismerhetetlen, de villanásszerűen mindig megmutatkozó szándékain kívül az a feladattömeg adott erőt mindenhez, ami az előző válaszomban elmondottakból reám hárult. Nekünk, erdélyi magyar alkotó értelmiségieknek ‒ intézményemberekként kellett teljesítenünk. Az ember, a személy nem hagyhatja abba addig, amíg intézményként el nem végezte a dolgát.
Milyen témák foglalkoztatnak – és polihisztor lényed melyik oldala kerül mostanában előtérbe? A Bárka friss számában például öt szép verssel is jelen vagy. Kötet is készül?
Azt hiszem, Propertius római költőnél olvastam: „Cynthia volt az első, Cynthia lesz a végső is…”
Nos, bár legelőbb előadói képességemet fedezték fel az óvodában, én mégis az 1945-től folyamatos költői tevékenységemet tartom első és legállandóbb, művészeti írói, művészettörténészi és előadóművészi pályámat is átszövő Cynthia-efektusnak. Mindenesetre az előadóművészeti pályámat lezártam (nemde ideje volt?!), művészeti írásra csak akkor vállalkozom, ha a felkérés művészetfilozófiám körébe esik, így hát leggyakrabban vers születik, ami viszont, mint legutóbb írtam: egyre kurtább ‒ mert a költői szó napjainkban egyre kimondhatatlanabb...
(Kérdezett: Farkas Wellmann Éva)