Megkérdeztük Sirokai Mátyást
A beat tanúiban a modern, sámánisztikus, droglelkű versek úgy gyűlnek össze, mint transzba esett varázslók az osztjákok lakta tájat megvilágító tűz körül. Mennyit köszönhetnek a zenének, a zenédnek ezek a versek? Pozitív kábítószerként hatott a zene a szövegekre?
Egyértelműen igen, és nem is csak a zene, de még inkább a zenélés. Az én tapasztalatom szerint a doboláshoz és az íráshoz hasonló tudatállapot szükséges. Ahhoz, hogy valaki részt tudjon venni mondjuk Steve Reich Music for 18 musicians című darabjának előadásában, meg kell tanulnia kitartóan, de rugalmasan figyelni. Ugyanez a laza, de intenzív figyelem szükséges az íráshoz is. Írás közben ebben a tudatos transz-szerű állapotban követhetőek azok a kavargó gondolatfoszlányok, amiket máskor simán elengedek, pedig szerintem tulajdoképp ezek jelentik azt, amit általában ihletnek hívunk.
Az újabb verseid, amikkel találkoztam, a Stalker járta ismeretlen, új világba vezetnek. Otthonosabb, békésebb ez a versbe-nyíló világ a mostaninál? Mit gondolsz a minket körülvevő világról?
A káprázatbeliekhez prózaversei jövőbeli, lehetséges világokba vezetik az olvasót. Ha úgy tetszik, ezek sci-fi versek. Ennyiben tehát ismeretlen terepre hívnak, de nem működnének anélkül, hogy ismerős elemek ne épülnének be a szövegekbe – ezek biztosítják az űrhajó otthonosságát. A szövegek világa változatos, célul tűztem ki, hogy mindegyik különálló, önmagában is értelmes vízió legyen a jövőről, illetve a jövő költészetéről. A minket körülvevő világról pedig azt gondolom, hogy a lehetséges világok legjobbika, és mint ilyen, megérett a változásra.
Milyen vidékeken, kultúrák közt jársz írás közben? Nőnek arrafelé alagutak, Mennyország-kárpitok vagy Krisztusvirágok?
Ahogy A beat tanúinak könyvében, itt is felbukkannak vallásos és tudományos elemek. Mindenkinek beszűrődnek a költészetébe a mániái, nekem a futurológia és a próféciák a gyengéim. A szövegek széles skálán mozognak: az anticoelho mikroblog, a Pannonhalmi Szemle és a Galaktika magazin is ráflesselt közülük néhányra. Ha minden költő olyan verseket akar írni, amilyeneket ő maga is szívesen olvasna, akkor én a burjánzó, eretnek és magával ragadó versekre bukom.
Bajtai Andrással közösen szerkesztitek a Lelkigyakorlatok című, külföldi szerzők verseiből válogató blogot. Hogyan vadásztok a versekre? Hogy érzitek, hatnak a talált verstárgyak a szövegeitekre?
Minden hozzáférhető helyen keressük az új verseket: kötetekben, antológiákban, folyóiratokban és a neten. A blog életének volt egy nagyon intenzív, első szakasza, amikor napi egy verset posztoltunk. Ez nagy energiabefektetést igényelt, rengeteget olvastunk és gépeltünk, de szerintem mindketten sokat tanultunk belőle. Annyira komolyan vettük a Lelkigyakorlatokat, hogy volt olyan eset, amikor az éjszaka közepén (kb. hajnali 2-kor) átmentem Andráshoz, hogy vagy tegye ki végre a megbeszélt verset (ez volt az), vagy adja oda a könyvet, kiteszem én, de az nem fordulhat elő, hogy ne tartsuk a tempót. Több mint háromszázhetven verssel a hátunk mögött már lazábbak vagyunk, de a felfedezés öröme az elmúlt két és fél év alatt semmit sem veszített az erejéből.
Hova utaznál vissza szívesen térben és időben? Woodstockba? Jimi Hendrix gitárhúrjai közé?
Nem, vissza egész a Monolithoz!
Miket olvasol fel otthon a gyermekednek? Mesét vagy kortárs verset?
Ha olvasok egy jó verset, megszoktam kérdezni, hogy lenne-e kedve meghallgatni. Általában lelkesen beleegyezik, de miközben olvasom, kifürkészhetetlen arccal a távolba néz, és nem árulja el a véleményét.
Ayhan Gökhan
