Papírhajó - Lakatlan szigetre való

 

Csapody Kinga

 

 

Gyerekkönyvet a Mikulástól (2.)

 

 

A csodakosarasGyerekkönyves szakembereket kérdeztünk meg, hogy melyik frissen megjelenő gyerekkönyvet kérnék az idén a Mikulástól. Most Csapody Kinga (a Manó Könyvek főszerkesztője) válasza olvashaDACtó a Papírhajón.

 

 

Ha én most kérhetnék a Mikulástól, biztos örülnék annak, ha egy aranyos meséből megtanulhatnám a kosárlabda alapszabályait, lányként azért, hogy menőzzek a fiúk előtt, fiúként pedig azért, hogy menőzzek a lányok előtt... Nógrádi Gergely A csodakosaras című meséje pont erre lett kitalálva. Hajba László rajzait pedig nagyon bírnám akkor is, meg most is.

Ha ugyan már nem hinnék a Mikulásban, de jó buli lenne kitenni a csizmát  – "hátha-alapon” –, akkor biztos, egy nap alatt elolvasnám a D.A.C. első részét, az Egy új életet. Hogy mi az a D.A.C? Hát, ez az! 

 


 

Főoldal

 

2013. október 28.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Szeder Réka verseiGyőri László verseiVári Fábián László: AdventEgressy Zoltán versei
Grecsó Krisztián: Apám üzentGrecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: Készülődés
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png